Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Száz éve született Nagy Lajos - Tverdota György: Nagy Lajos és József Attila
Küldöm a frigy-ládát c. versének soraira történt utalás: „tagadjatok meg, mégis-mégis én a tiétek vagyok” közöttük lezajlott vitákra enged következtetni. De benne rejlik a költő szavaiban a dispután túlnéző ragaszkodás, társkeresés szándéka is. Több tehát a dedikáció udvarias-dicsekvő bemutatkozásnál, de még nem több egy közelebbről csak most megismert, becsült, lehetséges jövőbeli szövetséges felé történő tapogatózásnál. József Attila a dedikáció születését és Nagy Lajos cikkének megjelenését követő hetekben Párizsba utazott, s csak egy év múlva, 1927 őszén tért haza Budapestre. Az író érdeklődéséből és a fiatal költő puhatolózásából tehát baráti kapcsolat 1927 utolsó hónapjainál korábban nem bontakozhatott ki. E nagyon hozzávetőleges idő-megjelölést Agárdi Ferenc emlékezésének segítségével pontosíthatjuk, aki a barátság elmélyülésének színhelyeként a Japán kávéház törzsasztalát, a baráti társaság másik két állandó tagjaként magamagát és Gergely Sándort, időpontjaként 1930 tavaszát jelölte meg. Emlékezését megerősítik Nagy Lajos szavai: „1929-től 1931 októberéig minden ebéd után feketére találkoztunk a Japán-kávéházban Gergely Sándorral és Agárdi Ferenccel; József Attila is gyakran hozzánk ült.” Nincs okunk tehát kételkedni Agárdi állításában, hogy József Attila és Nagy Lajos „már azelőtt is ismerték egymást, de a futó érintkezések itt mélyültek el barátsággá.” A gondolatmenetnek ezen a pontján vethetjük föl a tanulmány alapkérdését: Mennyire volt tartalmas József Attila és Nagy Lajos barátsága? A helyes válasz érdekében mindenekelőtt e kapcsolat pozitív magvát kell kihámoznunk. Alkotókról lévén szó, ez a pozitív mag szellemi természetű, a két író gondolkodásmódjának, világhoz való viszonyának azonos vagy legalábbis összehangolt mozzanataiból tevődik össze. Kettejük szellemi közösségének bázisa, közege és egyben tünete azonban a személyi jóviszony, a barátság volt. Az intellektuális szövetség tartalmainak feltárásához e látványos, külső jelenségek felől vezet az út. Az emlékezések természetszerűleg e tüneteket írják le legrészletesebben, ezért itt megelégedhetünk a barátság eseményeinek rövid, krónikás előadásával. A barátság ténye maga nem szorul igazolásra. „Szerettem, kedves fiú volt”; „barátom volt” vall erről Nagy Lajos két írásában is. A költő érzéseit pedig így jellemzi Agárdi Ferenc: „József Attila rajongásig szerette Nagy Lajost. Egyik verskötetét mint apjának dedikálta.” A barátságot a külső szemlélő az önkéntes, sűrű és hosszantartó együttlétből ismerheti föl: Nagy Lajos és József Attila „évszámra reggeltől estig együtt voltak.” — idézi Illyés Gyula szavait Tarján Tamás. Barátságuk kialakulásának és fennmaradásának nagyban kedveztek életük — részben mostoha — külső körülményei. Anyagi helyzetük a harmincas évek elején igen rossz volt. Az irodalmi élet peremére szorítottnak érezték magukat. Életformájuk is párhuzamosságot mutatott. Idejük jelentős részét kávéházakban töltötték: „Ez a barátság más kávéházakon át, a két 'belső emigráns’ között a költő életének végéig tartott” — írja Agárdi Ferenc. A két éjszakázó ember kapcsolatai a kávéházi élet érintkezési formáinak megfelelően alakultak. Szenvedélyesen szerettek játszani, hosszú sakkcsatákat vívtak egymással. Baráti körük közös volt, s annak vitáiban nagy aktivitással vettek részt. Rendszeres együttlétük könnyed, játékos, kötekedő hangnemben zajló, folyamatos kommunikációt jelentett. Közös történetük persze nem korlátozódott a kávéházi találkozásokra. A városban együtt vettek részt különböző programokon, pl. 1932. május elseje előtti éjjelt baráti körben a Városligetben együtt töltötték. Emlékezések szólnak közös kirándulásaikról, együttlétükről, a gödi strandon. Mindketten részt vettek az IGE 1932. és 1933. évi balatoni és miskolci íróhetén. „Szervusz, itt laktunk a Lajossal” — írta a költő Szántó Juditnak 1932. szept. 12-én Hévízről egy, a Rákóczi-házat ábrázoló képeslap hátára. A lillafüredi kisvasúton történt utazásuk egy jelenetét pedig így eleveníti föl Nagy Lajos: „Az út egy szakaszán gyertyánfák közt haladtunk. Gyertyánfaerdőt akkor láttam 46
