Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: „Nem vallottam szégyent” (Valter Imre Kossuth-díjas tsz-elnök visszaemlékezése)

volt, ám a vállalkozása mindig sikerrel járt, holott írni, olvasni sem tudott. A nevét is alig tudta leírni, ám jó észjárása volt, ahhoz értett, hogy mit vegyen meg, amit el is lehet adni. S szerencséje is volt.

Tizenhét éves voltam, amikor 1929 végén téli gazdasági tanfolyamra mentem Igáiba, a járási székhelyre. Ráksiból huszonegyen jelentkeztünk, míg a rendező Igáiról csak hat embert tudtak összeverbuválni. Ez mutatja, hogy Ráksi mennyivel életre valóbb falu volt. Ez a tanfolyam felébresztette bennem a gazdálkodási érdeklődést, ráadásul rövidesen átvettem apai nagyapám gazdaságát. Nagyapám 1933-ban halt meg, nagyanyám egy évvel később. A nagyszülői házban én maradtam az egyik nagynéném- mel és sógorommal, s 1936-ban feleségül vettem egy falubeli lányt. Két év múlva nagy- nénémmel megosztottunk a házon, én kifizettem a ház másik felét, ők meg egy másik házat vásároltak a faluban. Akkor az egyik szobát rendbe hozattam, hogy legyen már egy padlós szoba a házban. Ebben az időben vettem az első rádiót — tíz mázsa búzáért. A Hangya-bolt vezetője nagyon boldog volt, hogy eladhatott egy rádiót. Szerencsére ezekben az években vezették be Ráksiba a villanyt, s ez tette lehetővé, hogy például közel tíz év múlva egy kalapácsos darálót is üzembe helyezzek.

Nagyapám gazdaságát már a húszas évek végén kezdtem átvenni. Később az én tulajdonom maradt tíz hold, s ehhez béreltem még öt holdat, mert csak így érte meg fenntartani egy fogatot. A két lovat annak az árából vásároltam, hogy eladtam két tehenet. Én már ott másként szerveztem meg a termelést, a téli tanfolyamon megtanították a költségszámítást is. Nem rozsot, zabot vagy más ilyen apróságot vetettem, hanem csak három növényt: búzát, kukoricát és lucernát. A bérletes telken a lucerna mellett a fűszer is megtermett. Egyébként már akkor járattam és olvastam azokat a mezőgazda- sági lapokat és könyveket, amelyekhez hozzájutottam. Például emlékszem Csáki Ferenc „Korszerű sertéstenyésztés, express hizlalás” című könyvére, amely forradalmasította a sertéstenyésztést. A harmincas években kezdett gépesedni a mezőgazdaság. Már nagyapám vett egy ekét, amelynek az ára egy év hozama volt. Ahhoz, hogy új szekeret állítson munkába, két-három év haszna kellett. Vetőgépet csak úgy lehetett vásárolni, ha nyolc-tíz polgár összefogott. Ha a tulajdonosoktól én például elkértem a vetőgépet egy napra, akkor azért legalább három napot kellett visszadolgozni fogattal. Még így is megtérült.

Ezekben az években úgy terveztem, hogy nem fogom életem végéig ezt a kisüzemet folytatni. Olyan elgondolásom volt, hogy a tíz holdat eladom, s valahol bérelek kétszáz holdat. A kistulajdon ára elég lett volna a bérléshez. Aztán már a háborúnak a szele eloszlatta ezt az álmot, sőt a háború végén megint majdnem a nulla szintről kezdtem. Egy üsző maradt meg, a lovak elpusztultak, de velem nem történt baj. Besoroztak engem is katonának, de a bevonulás előtt — ahogy az ekkor szokás volt — hullára itattuk egymást a kocsmában. De én nem dohányoztam, s nem is nagyon ittam. így amikor újra a sorozóbizottság elé kerültem, azt hiszem, hogy rosszul lettem, s így alkalmatlannak találtak. Noha a háború utolsó hónapjaiban én is kerültem nehéz, veszélyes helyzetekbe, azért megúsztam. 1945 elején megkönnyebbülést éreztem, azt, hogy valamitől megszabadultunk, de nem tudtam még akkor, hogy mi ez a szabadság.

Még ebben az évben beválasztották az új képviselő testületbe. Hogy minek köszönhettem, nem tudnám megmondani. Valahogy bizalom volt irántam. Mindjárt nagy vitába keveredtem, mert a faluvégen házhelyosztást akartunk, de azok nem szívesen mentek bele, akiké ez a terület volt, mert kitűnő, jó földnek tartották. A községi képviselő testület ülésén felálltam, s mondtam a tulajdonosoknak, hogy a faluvégi földekért kétszer annyi földet kapnak odébb, sőt, adunk háromszor annyit is, ha kell, mert van a községnek földje. Megfigyeltem aztán, hogy a községi bírónak nehezére esett egy ilyen ülésen üdvözölni a képviselő testület tagjait és a főjegyző urat. Magamban derültem:

56