Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: „Nem vallottam szégyent” (Valter Imre Kossuth-díjas tsz-elnök visszaemlékezése)
te úristen! A községi bíró, ez a módos ember ilyen szellemi színvonalon van, hogy néhány mondatot is alig tud elmondani. Hamarosan a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke lettem, s én már jobban reprezentáltam; felkészültem a hozzászólásra, leírtam a mondanivalómat. S volt úgy, hogy aztán nem is írtam le. Amikor a békekölcsönjegyzés indult, akkor mentünk ki Ráksi-pusztára. Érdekes, hogy engem szívesen küldtek, s ugyanígy fogadtak Ráksi-pusztán a gazdasági cselédek. Volt itt egy Schmidt Béla nevű bérlő, akinek apja a Vankosi uradalomban dolgozott főintézőként, sokat beleinvesztált ebbe a 460 holdba. Talpraesett gazdának tartottam Matisa Lajost, aki a rokonságából összeszedte ide a tehetősebbeket és a legszorgalmasabbakat; gyönge ember egy-kettő volt közöttük. Leginkább az lepett meg, hogy milyen értelmesek, s milyen jól beszélnek az asszonyok, akiket nem strapáltak le, mert a férfiak álltak munkába reggel négykor és csak este végeztek. Az asszonyok a faluba jártak ügyeket intézni, meg vásárra mentek a járási székhelyre. Ezek a családok már nem koplaltak, nem kellett nélkülözniük, igaz, hogy családonként nem volt több gyerek, mint kettő-három. Mindez úgy 1948 körül történhetett, nem sokkal azután, hogy Rákosi a kecskeméti nagygyűlésen meghirdette a kolhozokat. Éreztem, hogy nem szabad itt tovább kezdeményezni semmit, s érdemes lesz megszívlelni az elmondottakat, mert azért el tudtam képzelni, hogy a nagyüzem mégis többre lesz képes, mint a mi kisparaszti gazdaságunk. Még nem mondtam el valamit. Ez is 1947-ben történt. A lakásomtól két kilométerre, az igali határban volt egy harmincegy holdas tanyás birtok, aminek a tulajdonosa ott maradt a háborúban. Braun bácsi szólt nekem, hogy gond ez a birtok, s szívesen bérbe adnák. Megcsillant a lehetőség nekem. Ez talán a környék legjobb földje volt. A bérlet ügyében Máté Györggyel kellett tárgyalni, aki kérdezte, hogy mit adok érte? Két mázsa búzát holdanként, mondtam, egyet pénzben, egyet terményben. Ez kevés, hangzott a válasz. Ott hagytam őt. Tudtam, hogy nem lesz rá más vállalkozó, üzent is kétszer, visszamentem. Megállapodtunk. Volt a földhöz két jó, strapabíró ló, meg felszerelés, vetőgép, gereblye, s minden más. A gépek elhanyagoltak voltak, elvittem a kovácshoz őket, két-három nap alatt kijavította. Lakott a faluban egy nálam öt évvel fiatalabb ember, aki a front végén — valahol Dinnyésen — összebugázott egy traktort és elhozta haza. Ezzel aztán beállt szántani. Megkértem ezt a fiatalembert, Főlek Tibort, hogy szántsa fel nekem ezt a területet. A traktorral gyönyörűen meg is szántotta, úgy, ahogy kértem, a többi munkát pedig fogattal elvégeztük. Tátva is maradt a környék szája. Hogy mit vetettem bele? Elsősorban kukoricát. Öt holdba borsót, mert szerződéses termelést kínáltak. Ment is minden jól. Napszámosokat kaptam, akik megkapálták a kukoricát. Ha ma ilyen intenzitással dolgoznánk, mint ott, hát az eget érnénk el. A második év végén aztán bekövetkezett a fordulat, a földet át kellett adni az Igáiban megalakult földbérlő szövetkezetnek. Mondtam is a főjegyzőnek, hogy semmi appelációm nincs, mert nem számítottam hosz- szabb időre, hiszen a politikai szellemből következtetni tudtam. Mindenesetre ez a föld jelentős nyereséget hozott nekem két év alatt. Édesanyám Gadácsra ment férjhez másodszor. Mostohaapám és édesanyám is német anyanyelvű volt. Amikor a népszámlálásnál megkérdezték, milyen az anyanyelvem, szerencsére azt válaszoltam, hogy hat éves koromig csak magyarul tudtam. Mentségemre szolgált. Az elég volt a kitelepítéshez, ha valaki német anyanyelvűnek vallotta magát. Édesanyámnak még két fia született, az egyik — az idősebbik — ott maradt a háborúban, a másik még mindig él, Kiskorpádon lakik. Ez az öcsém is elvégezte a kétéves téli gazdasági tanfolyamot, s kitanulta a traktorvezetést. Olyan fantáziánk volt, hogy egy-két év múlva traktort veszünk. Egyszer csak öcsém szólt, hogy Kiskorpádon, ahol a vasút és a kövesút keresztezi egymást, eladó egy jól megépített ház, négyszáz 57
