Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: „Nem vallottam szégyent” (Valter Imre Kossuth-díjas tsz-elnök visszaemlékezése)
VÁLÓ VILÁG VARGA CSABA „NEM VALLOTTAM SZÉGYENT"* Valter Imre Kossuth-díjas tsz-elnök visszaemlékezése A szülőfalumat csak hallomásból ismerem, mert az Amerikában van, Stelton város Pennsylvánia államban. Talán azzal kezdeném, hogy nagyapám fiával, édesapámmal 1906-ban vándorolt ki Amerikába. A Somogy megyei Ráksiból indultak el. Édesanyám azonban csak néhány év múlva — körülbelül 1911—12-ben — kelt útra húgával. Ebben a családban az én anyám volt a legidősebb leánytestvér, aki a nálánál egy évvel fiatalabb Kati nénémmel fogódzott össze. Sokszor jut eszembe, milyen nagy dolog, hogy két, tizennyolc-húsz éves lány összefogódzik és kimegy Amerikába. Anyám családjában nyolcán voltak testvérek, az akkor uralkodó gazdasági nehézségek késztették a lányokat arra, hogy a tengeren túl keressék a boldogulást. Édesapám Amerikában ismerkedett meg édesanyámmal, s a következő évben én már megszülettem. Ott, kint. A nagynénémnek elmondásából annyit tudok, hogy édesapám Amerikában egy vasgyárban dolgozott, veszélyes körülmények között. A gyárban több halálos baleset is történt. Ezért aztán a gyárban felmondtak, csakhogy aki felmondott, abban a tartományban már nem kapott munkát. Átköltöztek egy másik tartományba, de azt se ők választották meg. Később elfogta őket a honvágy és 1914 tavaszán hazajöttek, éppen az első világháború kitörése előtt. Édesapám ez év augusztusában bevonult katonának, mert menni kellett. Arra emlékszem, nagyanyám siratta őt, mondván, hogy szegény fiam még jól sem lakott magyar kenyérrel. 1915 tavaszán már eltűntnek nyilvánították. Édesapám így nem érkezett haza a frontról, nem is ismertem. Én nagyszüleimnél maradtam Ráksiban. Édesanyám pedig Somogydöröcskére ment, szüleinek házához, mert egy évvel az én születésem előtt, ikertestvérei születtek, két fiú, de a szülésbe nagymamám belehalt. A fiúk megmaradtak. Édesanyámra várt testvéreinek felnevelése, gondozása. Hozzám ragaszkodtak nagyszüleim, mert egyetlen fiúunoka voltam, édesapám is egyetlen férfi volt a családban, a három leánytestvér mellett. Nagyszüleim bennem látták azt is, akit édesapámmal elvesztettek. Talán mondanom sem kell, hogy édesanyám is ragaszkodott hozzám, már azért is, mert Somogydöröcske, ahol szülei éltek, sváb község volt, s szerette volna, ha német nyelven tanulok, hiszen az ő anyanyelve német volt, persze jól beszélt magyarul is. Az első elemit ugyan Ráksiban végeztem, mert még hat éves sem voltam, amikor felvettek, ám édesanyám akkor átvitt Somogydöröcskére, ahova újra beírattak az első osztályba. Egy év alatt megtanultam németül írni, olvasni. De egy év letelte után visszamentem Ráksiba, ahol a kántor tanító, ki kiváló, tehetős tanító volt, mindjárt felvett a harmadik osztályba. Tehát a második osztály kimaradt. Édesanyámnak csak annyi volt az elképzelése, hogy tanuljak meg írni, olvasni, beszélni németül, ám apai nagyszüleimnél nem volt kivel gyakorolni a németet. * Részlet a Balatonszabadiról és Siómarosról készülő szociográfia-könyvből. 54
