Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Mahmud Pahlavan: Rubájját (Buda Ferenc fordítása)
Életem fáját meddőn ne hagyd, ó Uramisten, harag vagy rút irigység nehogy megrészegítsen, s amit örökbe adtál, a múló éveket szalmaként szélbe szórnom ne engedd, Uramisten. % * ^ Sivatagát a létnek bajos végig bejárnunk. Bajos az út felénél váratlanul megállnunk. „Allah gondot visel mindenre’’ — megtanultuk, ám m i n d e b ben, barátom, bajos őt megtalálnunk. * * * Vajúdó vemhes éj, mit szülsz vajon, ki tudja? Múló idő, belőlünk mit formálsz, ó, ki tudjál Magát ismétli minden, de bennünket soha. Csak a múlt ismerős. De tovább mi lesz, ki tudja? * * * A vaksi lelkűvel rossz élni egy kenyéren. Ritka gyémánt a látnok a szürkék tömegében. Szeretet híján a jóra nem visz út. Gondolj a fazekasra, míg tálat fogsz a kézben. * * * £ múlandó világhoz béklyózzák őt a vétkek, s tisztátalan lepelbe takarva benne a lélek. A hadzs előtt a hodzsa még kígyó volt csupán, s lám, sárkány lett belőle, alighogy hazatévedt! * # * Széttört a Nap, elérvén a föld éles határát, s a nappal szerteontja forró vérének árját. Zuhra lenyírt haja a Holdat elfödi, s az özvegy éjszaka felölti gyászruháját. * * * Lelkem ledőlt romokból ki rakja újra fel? Bűneim sziklasúlyát ki hordozhatja el?
