Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Urbán Terézia: Öregek szociális otthonban

tény, hogy az elosztási mutatójuk 3,83, lényegesen magasabb az intézményi átlagnál (1,94) jelzi, hogy meghatározó szerepet töltenek be az otthon életében. A közösségbe tartozás érzése, a társaikhoz való alkalmazkodás, értük érzett felelősség kialakult és megerősödött bennük. Ez közvetlenül kihat a lakók egymás közötti, továbbá a lakók és a dolgozók közötti jó kapcsolat megteremtésére. ÖSSZEGEZÉS A tanyai életmód kedvezőtlenül alakítja a szociális, somatikus és pszichés állapotukat. Hajlott korukra testi, lelki és szociális státuszuk megromlik, ezzel együtt a legtöbb­jük esetében a társas kapcsolataik is beszűkülnek, gyakran teljesen megszűnnek. Izolálódnak, magányos életük következtében személyiségük fokozatosan elszürkül. Amikor már végső megoldásként elfogadják a szociális otthont, a megfogyott testi és szellemi erő csak nehezíti az új életforma elfogadását számunkra. A dolgozók részéről a megfelelő bánásmód, az okos, sorsukat ismerő odafordulás segítheti őket az új élet­forma megismerésében, a saját megváltozott életmódjuk önmaguk által való elfoga­dásában. Minden dolgozó arra törekszik, hogy az új lakók mielőbb társakra találjanak, akik­kel egy idő múlva a kölcsönös szimpátián alapuló, a közös tevékenységben kiteljesedő személyközi kapcsolatok létrejöhetnek. Ehhez több irányú segítséget kell adnunk az idős embernek. Támogatást kell nyúj­tani számunkra a múltban megszakadt, megromlott családi-rokoni kapcsolataik ren­dezéséhez. Az intézményen belül olyan, koruknak, egészségi állapotuknak megfelelő hasznos elfoglaltságot kell biztosítani, mellyel felkelthetjük érdeklődésüket az új életforma iránt. A munka, a pihenés, a szórakozás megfelelő aránya a napi rendszeres elfoglaltságon túl biztosítja számunkra a tevékeny, kiegyensúlyozott élethez szükséges életritmust. A foglalkoztatás és a társas kapcsolatok alakulása között szoros összefüggés van, ezért a hasznos időtöltés különböző formáiba bevont lakók az együttes tevékenység során több irányú személyközi kapcsolatba tudnak lépni. A felébresztett érdeklődésük teremti és tartja a kapcsolatot a világgal, ezen belül a szűkebb és tágabb környezettel is. Mindezek együtt valamennyire személyiségük fejlődését is magukkal vonják. A helyesen megválasztott tevékenység javítja gondozottaink testi és szellemi álla­potát, megőrzi azok frisseségét, és jórészt képes biztosítani a szociális otthonon be­lül a harmonikus, kiegyensúlyozott életet. 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom