Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Száz éve született Nagy Lajos - Nagy Lajos: Gyűlölet, A kopasz férfi (novellák)
óvakodik; még a kávéját sem meri barnán inni, ahogy szereti. Küzd vele, elfojtja, de a kedélye csupa lázongás, elégedetlenség és fájdalom. De a férj nem vesz észre semmit . . . Nagy színész ez a nő, és túlságosan rövidlátó a férje! Furcsa helyzetbe kerültem. Most már a nőt sajnáltam. Sajnáltam és megvigasztalni nem tudtam. Láttam már tisztán, hogy ezeket a balsors sodorta egymás útjába. Segíteni ezeken nem lehet... Sajátságos hatást tett rám ez az asszony. Oly őszinte, oly meleg volt hozzám. Ez a melegség több mint melegített, égetett, perzselt. Az, amit mondott, fölizgatott. Zavaros érzelmek, vágyak, gondolatok kezdtek bennem forrni, kavarogni. Majd szétvetettek. S az asszony vonzott ellenállhatatlanul. Bűvös szépsége, érzékies lelkének hullámzása, színes kedélye, szóval ő maga minden jó, rossz tulajdonságával együtt, elhódított. Szerettem ... De ő is engem ... Ereztem, tudtam ezt. Hiszen ő már előbb lángolt, csak nem volt meg a médium. És ekkor jöttem én. Meglátott, tetszettem neki, beszéltem vele saját magáról, magamról, a szerelemről, s készen volt. . . Most szeretjük egymást, viszonyunk van. Mi volt a szándékom, és mi lett az eredmény! De ezen változtatni nem állott módunkban. S miért is változtattunk volna? A férjét szerette, kellett neki, most nem szereti, nem kell neki, punktum. Amúgy hárman szenvedtünk volna. így ketten most boldogok vagyunk... Legalább egy kicsit... Nem olyan soha elmúlni nem akaró szerelem ez. Láng ez, amely világít, melegít és ellobog . .. És Révi Sándorban, aki igaz jó barátom volt, nem a régi jó Révi Sándort látom már, hanem a vérengző tigrist, ordítva, fogait csattogtatva. Mindig így látom őt magam előtt. Mert ilyen lenne, ha megtudná a mi viszonyunkat. Ordítana, és kést vagy revolvert forgatna a kezében. Azt ordítaná, hogy gazember és hogy céda asszony. Megcsaltatok! A legjobb barátom és a nőm! Összetörtétek a lelkem, az életem; elraboltátok a boldogságom . . . Talán megölne bennünket. De minden bizonnyal aljas, elvetemült teremtéseknek tartana. Végtelen önzéssel követelné a mi boldogtalanságunkat, holott ő maga úgy sem lehetne boldog. ... De nem tud semmit. Vigyázunk rettenetesen. Minden szavunkra, minden mozdulatunkra... És én mindig feldúlt képpel, revolverrel a kezében képzelem el őt, aki az életemre tör, és engem gazembernek nevez. Gazembernek, a legádázabb meggyőződéssel, amikor becsületes ember vagyok. Legalább oly becsületes, mint ő . . . És ezért gyűlölöm Révi Sándort. [1910-es évek eleje] A KOPASZ FÉRFI Egy nem éppen szent életet élő szép asszonynak hárman udvaroltak. Két feketehajú, csinos, jóalakú férfi és egy harmadik, aki jelentéktelen külseje és félszegsége mellett még egészen kopasz is volt. A három udvarló szakadatlanul a szép asszony körül forgolódott, naponta meglátogatták, együtt jártak vele és szánalmat keltő férjével társaságokba, színházba, sport- eseményekre. Sokáig, hónapokig versengtek a kegyeiért hasztalanul, számukra és a 5
