Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Kozmács István: Udmurt verselők a Duna partján
KOZMÁCS ISTVÁN UDMURT VERSELŐK A DUNA PARTJÁN „A lélek üresen kongott, mint egy pincesor. De ebben a csendben minden hang megfiadzik, visszhangzik.” — írta hadifogságára emlékezve Örkény István. „Eminnen a fűrész bőgőbrummogása, amott az üllő szabályos pörölycsapásai: a két ütés úgy kondid a szívben, mint két verssor, két rím. Azt hiszem így születnek a költők ... Sok költőt szült a hadifogság: sajnos túlnyomórészt rosszakat. De a gyémánt is saját porával csiszolódik: talán egymáson gyalulják meg tükörlapjukat ők is, a költők.” Ilyen gyalulatlan, csiszolatlan tükörlapú „rossz” költőket kísérelünk meg most előhívni egy másik háború hadifogolytáborából. Az ő példájuk talán igazolja, talán cáfolja Örkény István sorait. De ennek eldöntése már nem a mi dolgunk. ❖ * * Az első világháborúban Esztergom mellett, Kenyérmezőpusztán volt a központi hatalmak egyik hadifogolytábora. Az orosz hadsereg fogságba esett katonái között természetesen nemcsak oroszok voltak, igen szép számmal találtattak a foglyok között más nemzetiségűek is: tatárok, oszétok stb. Mikor az 1910-ben alakult Turáni Társaságnak tudomására jutott, hogy karnyújtásnyira, fáradságos és költséges utazás nélkül elérhető közelségben vannak „bizonyos (a magyarral rokon) turáni népfajok” képviselői, a Társaság elnöksége tettekre szánta el magát: elhatározta, hogy ezt a páratlan lehetőséget kiaknázza, s tudományos kutatást folytat a hadifoglyok között. A Magyar Tudományos Akadémia figyelmét is felhívták erre, sőt a Társaság segítségét is felajánlotta „olyképpen, hogy (a Társaság) tagjai a M. Tud. Akadémia azon tagjaival együtt, akik az idevágó nyelvben járatosak, az egyes fogolycsoportokat meglátogatnák és a reánk érdekkel bíró típusok egyes egyedeit a kellő centelák szigorú betartása mellett tanulmányozhatnák.” Az Akadémia kapott az alkalmon és megtette a szükséges és elkerülhetetlen hivatalos lépéseket. Miközben a katonai hatósághoz fordult, megszerzendő a kutatásokhoz szükséges engedélyeket, az Akadémia és a Turáni Társaság tagjai közül jelentkeztek azok, akik a kutatásokban részt kívántak venni. A táborban lévő, a finnugor nyelvcsaládba tartozó udmurtok (votjákok) meglátogatására, a velük való foglalkozásra, a köztük végzendő kutatómunkára Munkácsi Bernát jelentkezett, a tatárok közé Kunos Ignác szándékozott menni, s a speciális igazolványok megérkezése után ment is társaival együtt. Munkácsi Bernát akkor a budapesti izraelita hitközség tanára és tanfelügyelője, valamint mind a Turáni Társaságnak, mind az Akadémiának tagja volt. Igen jól ismerte az udmurt nyelvet és népet, korábban több, az udmurtokkal foglalkozó tudományos közleménye jelent meg, s az ő munkája a mindmáig egyetlen udmurt—magyar szótár, melyet 1880-as évekbeli gyű!- tései alapján készített. Az összesen hétfőnyi tudóscsoport lelkesen munkához látott. Kutatásaiktól, gyűjtéseiktől jelentős eredményeket vártak. Munkácsi Bernát elsősorban szótári gyűjtését kívánta gyarapítani: „Külön hangsúlyt helyeztem avotják nyelv már ismert szókincsét újabb átvizsgálással, s az adatok helyesbítésével, ill. kiegészítésével a tudományos használat számára megbízhatóbbá tenni.” — írta. S bár a fő célja a lexikai anyag bővítése 51
