Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma II.)
rosává nem fejlődhet; kijelentem továbbá, hogy fogadalmam köt, hogy általam megindított országos jelentőségű vállalkozásokból anyagi hasznot én akkor sem húzok, ha a haszon engem törvényesen megillet. Ezen fogadalmam ellenére 320, összesen 160 000 pengőforint értékű híd-részvényt jegyeztettem elő, de nem nyerészkedés céljából, hanem hogy jó példát mutassak tehetősebb honfitársaimnak, s a vállalkozás sikere esetén — mely sikerben már nem kételkedem — nyereségem adomány formájában fordíttatott volna országépítésre. Ám ha ily nagylelkű áldozatom is csak rágalomhadjáratot váltott ki, nem tartom tovább lelki nyugalmam erősítésére kedvező befektetésnek, ezért azonnal megvételre kínálom azon részvényeket, melyek mindenkit gazdaggá tehetnek, csak engem nem, akkor sem, ha a részvények ára ezerszeresére nő. Éppen fogadalmam miatt. Magyarán: ha a nagylelkűség rágalmat vált ki, lemondok nagylelkűségemről, egyszerű üzletemberré változom át néhány órára, és részvényeimet eladom eredeti árukon — bár ma már sokkal többet érnek. Lépjenek hát elő részvényeimet átvenni, kik a híd-vállalkozást aranybányának hiszik. És mert a gyanúsítgatás időszakát éljük, ez ügyben elhangzott nyilatkozatomat minden hazai újságban közzé teszem, még a Pesti Hírlapban is. Ha senki nem hajlandó részvényeimet átvenni? Vigyázzatok, mert akkor sem vetem tűzbe őket — s még nyereség is ütheti a markomat.. . Mely engem már csak azért sem illet, mert legtöbbet fáradoztam a közhasznú vállalkozásokért. Leül az asztalhoz. Csendesen. Szánalmas, milyen szánalmas dolog rágalmak ellen védekezni ... Abba is hagyom. De az újságok számára meg kell írnom nyilatkozatomat. Oly sok már a rágalmazóm, hogy párbajra se lehetne mindet kihívni. Párbajra? Párbajra csak nemes lelkű ellenfelet hív ki az önmagára valamit is adó férfiú. Ki ne felejtsem a nyilatkozatomból: részvényügyeim intézésével báró Eötvös Józsefet bízom meg — mint olyant, aki a Pesti Hírlapot bíráló könyvem megjelenése után elsők között foglalt ellenem állást, elfogultsággal tehát senki sem vádolhatja. (Hosszabb szünet, majd fáradtabban.) Miért vagyok én ennyire gyenge? Miért viseltek úgy meg a rágalmak? Kire tartozik az a nagyképű fogadalmam is, hogy az anyagi hasznot visszautasítom? Crescence, ha látnád, milyen gyenge embert hiszel te legerősebbnek. Túlérzékenységem, átkos túlérzékenységem! Aki ennyire érzékeny, ennyire mindent lelkére vesz, az nem sokáig bírhatja ép idegekkel. És egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül, ki ellenségei rágalmaival törődik. Csak arra lenne szabad gondolnom, ami erősíti a lelkemet, semmi olyanra, ami gyengíti. (Szünet.) Kossuthtal szemben is alulmaradtam. Hányán támadtak meg! Még Wesselényi is Deák is. Deák most békíteni akar. Vörösmarty is békítene. Nem foglal állást se ellenem, se mellettem. Hagytam volna mindent, ami e hazában történik, menni a maga útján — szakadék felé? Kossuthban semmi kétely jövőnket illetően, én viszont tragikus végkifejletet látok. Hát akkor gondom lehet-e más, mint a tragédiát megakadályozni? Ha az első és második felvonásban nem passzív szemlélő voltam, hanem cselekvő, akkor felelős vagyok a harmadik felvonásban történtekért, nem? Nekem nem adatik meg már a nyugalom választása. Maradék népszerűségemet is kockáztatva járok tovább a magam útján, mert nem adatik meg megállnom. Kossuthot vissza kell rántani embertársai közé — olyan magasra emelték, ahonnan a nagy dolgokat kicsiknek látja. A nagy veszélyt jelentéktelennek. Mindkettőnknek félre kellene most ál lan i. Ő nem dobna több szenet a túlhevített kazánba, s akkor nekem nem kellene tovább játszanom a szelep- nyitogató nevetséges, népszerűtlen szerepét. Sötét. A felerősödő fényben a szónoki emelvényen áll. Bizonytalanul, majd egyre határozottabban. Annak ellenére, hogy tiltakozó könyvem kedvezőtlen fogadtatásra talált, írom ezután is óvó szavaimat, ha tevékenységetekben veszélyt látok. S ha nagynak látom a 11
