Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma II.)

ható, mint a víz és a levegő, a bútorok is a szobában, a falak is — a falakon át lehet sétálni; a csukott ablakon keresztül pedig egyszerűen kirepülünk és vissza. Aztán ámulva nézem, hogy Crescence szeméből forrás fakad; fölé hajolok, szomjamat oltom; de Crescence szemének forrásvize táplál is: éhemet oltja. Majd zuhanni kezdünk, minden rémület nélkül, ellenkezőleg: semmit nem érezve a biztonságérzeten kívül, pedig nagyon messzire zuhanunk, hisz nincs alattunk a Föld. Meddig zuhanunk? Csak át a Tejútra. Nem, nem zuhanunk vissza a Földre. Nem lehet. A Földön vagyunk. Hiszen a Földön vagyunk. A Tejúton is vagyunk és ugyanakkor a Földön is. Nem tűnik lehetetlennek. Hiszen a Földön is, a Világegyetemben is minden lehetséges: ahol a fizika törvényei már nem érvényesek, minden lehetséges. Az idő is áll. Eltelt egy évszázad, s a falióra mutatója alig mozdult el. A zaj csenddé kristályosodott. Kiáltásunk is hangtalan. Crescence boldog jajkiáltásai is hangtalanok. Szólítjuk egymást, és nem hallatszik a hangunk. Miért lenne szükség hangra, ha nélküle is értünk mindent. Szánkó szalad velünk végtelen havas síkon. Ezer kilométert száguld át másodpercenként. Megcsap a hó hűvössége, nem hidege, csak hűvössége. Hányszor szaladta körbe velünk a Földet? A szánkó és a paripák beleolvadnak a hóba. Velünk együtt. A hó nem hideg. Crescence könnyezik, én könnyezem, nyelvem érzékeli a könny sóját, s ez arra döbbent rá minket, hogy emberi lények vagyunk. A Föld legboldogabb lakói. Hirtelen hatalmas zaj hasogatja a fülemet: eszembe jut az Ország. Crescence, földi dolgok zsugorítják lelkemben a te világodat. Bocsáss meg és szeress. Legyőzhetetlennek érzem magam. Köszönöm neked. (Hosszabb szünet, majd megrettenve.) Ugye, Crescence, örökké ilyenek lesznek a szeretkezéseink? (Zavartan.) Boldogságunkat még nem érdemeltük ki. Ekkora boldogságot ki lehet-e érdemelni egy emberöltő alatt? Megpróbáljuk kiérdemelni, jó? Van egy nép, mellyel elfogadtattam magam Jövője Megalapozójának. (Erőltetve a tréfás hangot.) De figyelmeztetlek, hogy a népem irányomban igen erősnek tűnő szeretete és bennem való hite igen megrendült. írtam egy szerencsétlen könyvet, mely nekem rengeteg ellenséget szerzett. Meséltem neked a Pesti Hírlapról és rettenthetetlen szerkesztőjéről. Kinek akkora lesz a hatalma, hogy egyetlen szónoklatával hatalmas haragra tüzelheti ellenem szegény honfitársaimat. Ha akarja, bizony lámpavasra kötnek, vagy keresztfával megtisztelnek. De Te akkor ne hagyd eluralkodni lelkeden a fájdalmat, erős légy és nyugodt, s csak arra gondolj és semmi másra, hogy én nem fogok fájdalmat érezni, ha te képes leszel erősnek és nyugodtnak maradni. Ó, ne hagyd, hogy így elérzékenyüljek. Ne hagyd soha, hogy sajnáltassam magam. (Elmosolyodik.) Legerősebbekké avattuk egymást és örökéletűekké, nem így van?

Sötét. A felerősödő fényben a szín előterében áll; keményen.

Aki népszerűtlenné vált, mint én váltam, mert a Pesti Hírlap és szerkesztője ellen őszinte szavakat mertem leírni, annak, úgy látszik, szembe kell néznie népszerűtlensége számos következményével. Az már könnyelműen megvádoltathatik: a kiszolgáltatottságot megérzik az emberen, s a kiszolgáltatott szagot árasztó ember vonzza az ütéseket! Csakhogy nem hinném, hogy épp annyira kiszolgáltatott volnék, mint vérszemet kapott elleneim hiszik. A vádakra válaszolok, s ha bárki elégtelennek minősíti, annak hajlandó vagyok fegyveres elégtételt adni.

Az íróasztalhoz siet, egy papírlapot vesz fel az asztalról, majd nagyon zaklatottan.

Ilyeneket írnak rágalmazó röpiratokban! (Olvassa.) Széchenyi gróf, úgy látszik, aranyait féltve tantaluszi kínnal ül hídrészvényei között, éjét is bizonyára álmatlanul tölti... (Képtelen tovább olvasni, széttépi a papírt.) Megvádoltattam tehát, hogy a Pestet és Budát összekötő híd építését anyagi haszon reményében sürgettem. Én pedig kijelentem, hogy bárki rágalmazó engem kitűzött céljaimért való küzdelmemtől el nem rettent, legkevésbé, ha a Hídról van szó, mely nélkül Pest-Buda az ország méltó fővá10