Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - MŰHELY - Tarján Tamás - Tömöry Péter: Látni akarjuk „a nagypapát” (Elemzés Csiki László színjátékának magyarországi bemutatója előtt)
Jékely Zoltán e történelmi elégiák hangulatát és zenéjét hozta magával, és ha az erdélyi magyar sorsról, általában a nemzeti történelemről akart vallomást tenni, természetes módon alkalmazta az erdélyi történelmi elégia stílusát. Ezt a borongós-dallamos stílust nem is kellett különösebben a saját igényeihez idomítania. Hiszen aveszendőség érzése, és az érzésnek alakot adó verszene a legsajátabb költői tulajdona volt. Talán csak annyi történt, hogy közvetlenebbé tette a történelmi elégiát; nem időtlen szomorúságot, nem őszi képekbe vagy történelmi utalásokba öltöztetett melankolikus hangulatot fejezett ki általa, mint a húszas évek történelmi elégiája általában, hanem konkrét történelmi veszélyeztettséget. Ez a szándék öltött alakot A marosszentimrei templomban, a Vasvári Pál nyomában, a Nagyenyed, 1850, továbbá a háborús versek soraiban. Költészete, valószínűleg a nemzedéki élmények közössége folytán ösztönösen az erdélyi magyar líra „második generációjának”: Dsida Jenőnek, Szemlér Ferencnek, Szabédi Lászlónak és Kiss Jenőnek konkrétabb és szenvedélyesebb fogalmazásával tart rokonságot. Elégiáiban nem a századvég, a századforduló közvetlen örökségét folytatta, hanem az erdélyi magyar történelmi elégiát hangszerelte át a „második nemzedék” drámaibb stílusára. A húszas évek elégikus költészetének tartózkodását, távlatosabb jelképességét szenvedélyesebb és közvetlenebb lírai kifejezésre cserélte fel. TARJÁN TAMÁS—TÖMÖRY PÉTER LÁTNI AKARTUK „A NAGYPAPÁT” Elemzés CSÍKI LÁSZLÓ színjátékának magyarországi bemutatója előtt* TARJÁN: Egy esztendővel a Végeladás bemutatója után megint olyan darab próbáinak vágunk neki, amelyről a széleskörűen tájékozott színházbarát sem sokat hallhatott. Hiszen nemigen volt módja hozzájutni Csiki László Nagypapa látni akar benneteket című játékának szövegéhez. Megjelent ugyan Csiki Bukarestben kinyomtatott drámakötetében, de ez egyelőre könyvtárban sem nagyon található meg. Az 1979-es temesvári s az 1980-as sepsiszentgyörgyi premierekről, a mű sikeréről is csak gyéren szállingóztak a hírek. Aki közelebbről meg akarná ismerni a szerzőt és munkásságát, annak bizony katalógusokat, irodalomtörténeti szakkönyveket kellene búvárolnia. No nem azért, mintha Csiki az erdélyi magyar irodalom nálunk kevéssé ismert szakállas aggastyánja lenne, hanem éppen azért, mert az ún. második Forrás-nemzedékhez tartozó — s így a kortárs irodalom derékhadába sorolódó Csíkiról már bőven íródtak tanulmányok, portrék, s készültek vele jól informáló interjúk (az Utunk 1981/21. számában Egyed Péter ír részletesen drámáiról). Persze elsősorban a költő teljesítményét értékelik nagyra: jóval előbb a poéta szólalt meg, s csak azután a drámaíró. Mintha ebben is jugoszláviai kor- és pályatársára, a Végeladást író Tolnai Ottóra hasonlítana . . . (Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy a Kelemen László Színpad nagysikerű, a budapesti Játékszínben is többször bemutatkozó előadásának komoly szerepe van abban, hogy Tolnai a „vájtfülűek” körén kívül is ismertebb lett nálunk. A Színház című lap szerkesztősége ahhoz is kedvet kapott, hogy júliusi drámamellékletében közölje a Végeladás szövegét. Jó lenne, ha a Csiki-bemutató arról győzne meg, hogy ezzel a darabbal is folytatni kell a sort...) * Csiki László: Nagypapa látni akar benneteket. Kecskemét, Kelemen László Színpad, 1981. 82
