Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - MŰHELY - Pomogáts Béla: Táj és történelem (Jékely Zoltán fiatalkori költészetéről)

készülő Európát figyelve, az erőszak merényletei láttán részvéttel tekintett más nemzetekre is. Képzeletében minden szenvedőt és üldözöttet magához ölelt. A fasiszta Olaszország afrikai hódító háborúja idején Etiópia szenvedő népéhez fordult rokon- szenvével: „Hazájukért haltak szegények, / mint magyarok, mint lengyelek; / áldás a győzöttek nevének! / Na, költők, énekeljetek” (Apotheozis). A második világháború kezdetén pedig a legázolt lengyelek nemzeti tragédiáján kesergett: „Ott Északon már tart a nagy-vadászat, / lejárt a béke, mint nyúltilalom. / S egy ország sorsát énekli dalom, / hol negyedszer van tora szörnyű gyásznak” (Ott Északon).

A mind félelmetesebben érkező háborús hírek végleg felzaklatják. Miként nemzedékének legjobbjai egymástól függetlenül szorongó lelki parancsra, ő is az európai civilizáció végső romlásának és veszedelmének látja a fasizmus barbár uralmát, véglegesnek hiszi időleges hódításait. Tiltakozik az erőszak ellen, orvoslást azonban alig remél (Egy kivándorló után). Költészetében a háborús idők rémes álmai és véres látomásai kapnak szerepet: „Holnap vad gépek surrognak felettünk: / tűz hull, vas hull, okos tank eltipor” (Öcsémnek); „lila lángnyelvként vad szirénák / csapnak a fekete-kék homályba” (Töredék 1939 szeptemberéből); „Háborúfélő verset írtam éppen / s révükén néztem az eget: / Bomlotthajú asszonyfő szállt az égen / s lilán elúszott a világ felett” (Őszi készülődés). A történelmi múlt fölé hajolva szorongató élményekkel találkozott, most megérkezik költői világába a háborús jelen.

Ezekben a versekben a halál a legfőbb realitás; a szerelem pusztulása, a költészeté, a nemzeteké. A történelmi elégiák a szenvedő emberiséget siratják, jóvátehetetlen veszteségek szemléjét végzik el. Valami keserves, kiábrándult látomást készítenek elő; látomást, amelyben „a Történelem, a Hétfejű Sárkány” magasodik gyilkos dühvei és könyörtelen közönnyel az emberek és a népek, általában a humánum fölé. „Ó, embernemzetség! Csillagszilánk / vetett ide a földre, bizonyisten! / hogy nyughatatlan, huncut és falánk / tested éljen, haljon, termékenyítsen” — írja Vörösmartyra emlékeztető fájdalommal A történelemhez című költeményében. Emberfaló szörnyetegnek látja a történelmet, gépezetnek, amely sorra felőrli a humánus értékeket. Nem bízik a haladásban, képzeletére túlságosan is ránehezedtek a huszadik század történelmi katasztrófái, amelyek, úgy tetszik, visszafordíthatatlanok és megmásíthatatlanok. Ezek táplálják tragikus történelmi tudatát, amely egyetlen komor drámának fogja fel az emberiség történetét. Ez a tragikus történelmi tudat jelenik meg abban a kifejezési formában, amelyet történelmi elégiának nevezünk.

Ennek a történelmi elégiának az erdélyi magyar költészet alakította ki a modelljét, különösen Áprily Lajos, Tompa László és Reményik Sándor költészete. A romániai magyar líra „első nemzedéke” sajátos irodalomtörténeti helyet foglal el. Valamivel később indult, mint a Nyugat nagy generációja,de előbb, mint a „második nemzedék”. Eredetileg a századvég későromantikus költészetét folytatta, azt a hagyományt, amelyet Vajda János, Reviczky Gyula és Komjáthy Jenő költői világképe és formája jelölt. Ezt a formát egészítette ki a Nyugat szimbolista-impresszionista vívmányaival és formaművészetével, valamint a századforduló német és osztrák költőinek: Detlev von Li- liencronnak, Hugo von Hofmannstahlnak, Gerhart Hauptmannak és Rainer Maria Rilkének indításaival. A romániai magyar költészet „első nemzedéke” az első világháború éveiben lépett fel, igazi szerepet azonban csak később, a húszas években, az önálló irodalmi élet kialakulása idején kapott. Ebben a történelmi közegben a nemzetiségi értelmiség közhangulatát fejezték ki a történelmi elégiák és a szimbolista-elégikus tájversek (Áprily Lajos: Álom a vár alatt, Szalonka les, Vadludak; Tompa László: Sziklavár, Erdélyi végzet alatt; Remenyik Sándor: Az álorcás magyar, Ahogy lehet). A századvégi örökség és a nyugatos stíluseredmények együttesen alakították ki ezt a vers- modellt, a húszas évek erdélyi magyar versének kitüntetett alakváltozatát.

81