Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Kimeríthetetlen tartalék (Beszélgetés Vedres Ferenccel, a kiskunmajsai Jonathán Termelőszövetkezet elnökével)

Jó másfél évtized múltán — belépve a majsai Jonathán malomból átalakított központi irodájába — a legtöbb változás a környezetben, a berendezésben tapasztalható. Maga az elnök, Vedres Ferenc inkább csak korpulensebbé vált. Meg egy kicsikét kedélyesebbé, joviálisabbá.

Benyomásaimat nem rejtem véka alá. Mosolyogva jegyzi meg:

— Feleségem örökké biztat, hogy hetente egy-két napot kapálással töltsék el. Ehhez azonban nekem soha nem volt idegzetem. Inkább olvasgatok. Négy-öt óra alvás elég naponta. S van odahaza vagy másfél ezernyi könyv. Nem tudom, hogy ez sok-e vagy kevés, de bármerre nyúlok, könyvet találok. Még egy évtizeddel korábban is a szakkönyveket részesítettem előnyben. Meg akartam tanulni mindent, a szőlőültetéstől a libatömésig. Ma már többre becsülök egy jó regényt, egy verseskötetet, s kiváltképp valami izgalmas útleírást.

— Gondolom, magad is megfordultál imitt-amott. . .

— Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Ám egyáltalán nem tartozom azon vezetők sorába, akik minden alkalmat megragadnak, hogy közpénzen utazhassanak. Ha úgy érzem, hogy valamilyen új módszert, eljárást a helyszínen is látnom kell, akkor megyek. Az utóbbi időben a legtöbbet a szövetkezeti mozgalom gúlaszerű felépített - ségének erejét tekintve a modenai szövetkezetektől tanultam. A szövetkezeti tag — mint egyéni gazdálkodó és felelősségvállaló —- teljesítményképességéről, melyet a szövetkezetek feldolgozó és értékesítő tevékenysége támaszt alá az NSZK-beli Kit- zingenben, szereztem tapasztalatokat. De még az itt látottak is csak inkább arra voltak jók, hogy törekvéseimhez igazolást kapjak.

S egy merész kanyarral a beszélgetés máris Vedres életútjának állomásait villantja meg előttem.

— Valamit örökölhettem apám küzdőképességéből, kitartásából. Az volt a szava- járása: vesztett helyzet nincs, csak fejétvesztett ember. Magyarán: a legreménytelenebb helyzetből is van kiút. Élete sokban példázta is ezt a szemléletet. Apai nagyapámnak is mindössze egy hold földje volt — Majsán ezzel semmit nem lehetett kezdeni —, így apám gyermekkorában elszegődött kondásbojtárnak. Tizenkét éves korában gondolt egyet és sorrajárta a helyi kereskedőket: vegyék fel tanoncnak. Végül ottfogták az egyik vegyesboltban, négy év után szabadult, Pestre ment szerencsét próbálni, de jött a nagy háború, mármint az első, s következett hat év frontszolgálat és hadifogság. 1920-ban tért vissza Kiskunmajsára. Kezdhette elölről ... Jól megállapodott kereskedőktől kapott bizományba árut, ezzel házalt, piacolt, s pár év alatt eljutott odáig, hogy maga is nyitott egy aprócska szatócsboltot.

Később, miután már családot alapított, s én is, mint a legidősebb gyermek, cseperedni kezdtem, érzékelhettem: egész életünk egyetlen színtere jóformán a bolt. Hajnali nyitástól késő estig. De még vasárnap reggel is rendre kinyitottunk, hogy aki misére megy vagy onnan jön, útközben még megvehesse az ünnepi leveshez a sót, fűszert, miegymást. Mi azonban akárhányszor a boltban edédeztünk vagy vacsoráztunk. Ha eközben jött valaki, hogy egy fertályliter petróleumot vásároljon, alázatosan kiszolgáltuk, sőt szíves szóval marasztaltuk. Áz áruért pedig vagy tudtak fizetni, vagy nem . .. Voltak nem is kevesen, akik fél évig vagy sohasem egyenlítették ki a hitelt. Főleg abban az időben, amikor hat pengőt adtak egy mázsa búzáért, de azt sem pénzben, hanem bolettában, amit csak adófizetésre lehetett felhasználni.

Szüleim egész életükben nem voltak szabadságon. Egyetlen napot sem. Apám az örökölt egy holdhoz szerzett még egy másikat, s apránként ültetgette be szőlővel. A szőlőt művelni délutánonként jártunk ki, olyankor anyám maradt a boltban. A kapálás már akkor is mint utálatos, derékfájdító munka élményeként maradt meg ben46