Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Tatarozgatunk
Stresszállapot, avagy problémázik az értelmiségi Elköltöttük megtakarított pénzünket, ami előfeltétele annak, hogy az OTP pénzt adjon. Be kell tehát mennünk. Este tízkor (ekkor kezdődik a szabad időnk) odaültem az írógépemhez, férjem diktálta az eddig vásároltakat, illetve az eddig elvégzett munkákat. Az mondja, hogy: 1 db villanybojler, 120 literes, ára 4080 forint, 1 db mosogató, ára, 1700 forint, 1 db . . . ára, add össze, ennyi és ennyi, tiszta ügy. Ennyit két újságíró még képes felfogni. Ezután jön a neheze. Hogy mit is csináltunk meg eddig? Azt mondja, hogy: Kőműves- munkák. Féltéglafal tömören falazva k. m. téglából, H—10 habarcsba. Téglaalap H—10- es hab. falazva. Oldalfalazás HP—37-es hab. Te, ez mi? Mit tudom én. Talán a konyha. Vagy a speiz. Ne törődj vele, írd. Mit írjak? Hogy megcsináltuk. És megcsináltuk? Lehetséges. Két hete dolgoznak, biztosan megvan. És ha mégse? Kijönnek az OTP-től, ellenőrizni és rajtakapnak a hazugságon. Akkor várj. Inkább írjuk a villanyszerelést. írom. MÜ—III. jelű műanyagcsővel csövezés 21 m. Kiskábelozás 3x215fm. Mondd, szerinted kiskábeloztunk már? Biztosan. írd be a felét, annyit már valószínű, hogy megcsináltunk. írom. Helló, itt lejjebb az van, hogy kiskábel lebontása 2x15 mm-től 2x6 mm-ig, 30 fm. Ez vajon ugyanaz a kiskábel? Mert ha igen, akkor előbb le kellett bontanunk. Most mi legyen? írd be, hogy lebontottunk 15 fm-et, behúztunk ugyanennyit. Ha nekik ez kelíl És ez így ment hajnali fél háromig. Eddig ez volt életem egyetlen írása (14 éve vagyok a pályán) amikor fogalmam se volt, mi az, amiről írok. Az éjszaka hátralevő részében mindkettőnket kioktatott az OTP-s hölgy. Ne tatarozzon az, akinek fogalma sincs a MÜ—III. jelű műanyag csővel való csövezésről, és nem tudja elmondani, miből áll a HP—37-es habarcs. Hogy a kiskábelozás mikéntjéről ne is beszéljünk! Reggel szorongva álltunk az OTP-s hölgy elé. A hölgy kézbevette négyoldalas művemet, majd kialvatlan arcunkba nézett. Egyből látta, két balek áll előtte. Két becsületes balek. Azt mondta: Nekem csak az eddig elvégzett munkák végösszege kell! S kiutalta annak az összegnek a háromszorosát, melyet kérni akartunk. Amelyről napokig vitáztunk, hogy melyikünk veszekedjen érte. Se erkély, se lambéria? Házunkat úgy akartuk rendbehozatni, hogy eredeti formáját — parasztház jellegét — ne bontsuk meg. Legalább kívülről úgy nézzen ki, ahogy annak idején épült. Belül is csak a kényelmet szolgáló és a higiéniai követelményeknek megfelelő átalakítását terveztük. Az istálló — mivel funkcióját vesztette, hiszen állatállományunk mindössze két macskából áll — konyhává és speizzé alakult át. A konyhából (ami eredetileg kamra volt) étkező lett. Az istálló ajtaja helyére ablakot csináltattunk, pontosan olyan méretűt, formájút, amilyen a szobákon van: kétszárnyasat, három-három ablakszemmel. Falubeli ismerőseink, amikor az építőanyag-szállítást látták, azt hitték, lebontjuk a házat és a kertben újat építünk. Hány szintes lesz? — ezt kérdezték. S amikor mondtuk, nem újat építünk, hanem a meglévőt tatarozzuk, megkérdezték: érdemes arra annyit költeni? Annyi pénzből lehetne egy szép, emeletes házat építeni, erkéllyel az utcára! (Évek óta töprengek, ki volt az az őrült, aki falura erkélyes házakat tervezett? Született városi volt, ebben biztos vagyok, s megkérdőjelezem, hogy egyáltalán járt-e 42
