Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Tatarozgatunk
életében egyszer is falun. Mert akkor tudná, a városi lakásban az erkély helyettesíti azt, amit falun a természet ad: a kertet. De ha már egyszer erkélyes házat tervezett falura, hát ezt a tervet adták el boldognak, boldogtalannak. Még tetszik is a falusi embernek: olyan háza lesz, akár a városban lakóké . . .) Falusi ismerőseink kétszintes, erkélyes, manzárdos házat építenek manapság. Érthető hát gondolkodásuk, mikor tőlünk megkérdezték: Hány szintes lesz? Budapesti ismerőseinké, barátainké már kevésbé. Mindössze hárman kiáltottak fel, amikor megtudták, nagy munka lesz (van) nálunk: Ugye nem teszitek tönkre azt a parasztházat?! Három ember a hetven—nyolcvanból. A többiek viszont azt kérdezték: — üvegverandát csináltattok-e? — és ugye szép, hármas ablakot rakattok mindenüvé? — az étkező lám bériás lesz? — padlószőnyeget rakattok vagy parkettáztattok? Mi vagyunk földhözragadtak, maradi gondolkodásúak — néha már ez is felmerült bennem. Mert hogy a falusi segédmunkás ezt teszi a régi házzal — ha már nem tud újat építeni — megértem, meg kell értsem, ha fáj is a pusztítás, amit a modernség jelszavával véghez visz. De hogy történelmet tanult, művészettörténetet tanult, egyetemet végzett ismerőseink is . . .? Ez parasztház, nem megy hozzá a hármasablak, s különben sincs rá szükség, hiszen világosak a szobák. Fehérre meszelt fal illik oda ésj nem tapéta, nem lambéria. Megmarad a szobákban a hajópadló; verandával nem bontjuk meg a ház egységét, a veranda miatt nem bontjuk le a tornácot — mondtam minden esetben. Hát igen, igen, kötve a kezetek. Azért így is szép lesz, biztosan. Epilógus November 28-án levonult a kőműves. A tornác bepucolása a nagy hideg miatt tavaszra tolódott át. A villanyszerelő is elbúcsúzott december elején. Igaz, maradt még egy kis dolga. A „világítótesteket” nem tudta felszerelni, mivel a fürdőszoba lámpa már hosszú ideje hiánycikk, s mert egyszerű burát nem kaptunk sem a szobákba, sem az étkezőbe. „Majd ha lesz, tessenek szólni, és megcsinálom” — mondta. A vízszerelő — disznóölésre készülődött, így a bojlert csak karácsony előtti napon ért rá felszerelni. A fürdés ugye, nem létfontosságú. Viszont a vécékagylót már december közepén beállította: „Azzal a lumbágós derekukkal ne kelljen ebben a nagy hidegben a szomszéd budijára járni.” December közepétől birtokba vettük az egész lakást. Nem, nem lettünk készen. Meszelni például csak tavasszal lehet. A bútorok addig a szobák közepén állnak, mert nem lehet a falhoz tenni őket, hiszen a falak nedvesek, csöpög róluk a víz, nehezen szárad a malter. Pedig fűtünk éjjel-nappal és minden ablak nyitva, hogy kimenjen a gőz. Megfáztunk, kiújult a lumbágónk — mit tehetünk? Ez az őszi-téli tatarozás elmaradhatatlan velejárója. Nem akartunk mi késő ősszel tatarozni! De a kőművesek, míg jó idő van, kint dolgoznak, újat építenek. Csak ha a fagyok bekergetik, akkor kezdik a belső munkálatokat. Hogy télire is legyen pénzük. Talán 1982. őszén elmondhatjuk: készen vagyunk. 1982-ben ünnepeljük megismerkedésünk 20., házasságkötésünk 19. évfordulóját. Két évtizedünk ment rá az otthonteremtésre. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha ifjú házasként nem törődünk sem a körülményekkel, sem a következményekkel. Ha a főbérlőnek tett szóbeli (másiknak írásbeli) 43
