Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - MŰHELY - 50 éve jelent meg a Tanú első száma - Salamon Konrád: Németh László szocializmusképe és az 1930-as évek elejének szocializmusa

minden sorsát meghatározó kérdésben, tehát a politikában is. Ezzel a megalapozatlan reménnyel szállt vitába Németh László, amikor leszögezte: „A történelemnek és a társadalomnak nincsenek természettudományos szigorú törvényei. Az idő választásokat kínál s képességeinktől és elszántságunktól függ, hogy a jövő melyik jövőhöz fog hasonlítani. Aki túlságosan biztosan ismeri a holnapot, könnyen lefitymálhatja, ami efelé a holnap felé törtet. Ez történt a marxizmussal is. Nem ismeri eléggé korát.” („Világnézet”. Tanú, 1933. okt.)

E kemény bírálattal kapcsolatban arra is rá kell mutatni, hogy bár szerzője a marxizmusnak címezte, mégsem rá, hanem annak leegyszerűsítő felfogására vonatkozott. Akkor ugyanis nem lehetett tudni, hogy a teljes marxi bölcselet sokkal gazdagabb és árnyaltabb, mint az a marxizmus nevében tevékenykedő kortársak megnyilatkozásaiból (és cselekedeteiből) megállapítható volt. Ugyanakkor Németh László a szocializmust nem vetette el. Mint az egyik marxizmus-bírálatából túlzott következtetéseket levonó levélírónak válaszolta: „Téved, a szocializmus nem bukott meg és ez a kor nem is oly sivár. A tizenkilencedik század megkönnyítette a termelést, megmozdította a tömegeket s reményt nyújtott, hogy a könnyebb termelést a tömegek a maguk javára aknázhatják ki. Semmi okunk sincs ezt a reményt feladni; ez a remény olyan hatalmas, hogy nincs egyetlen irány, amely nyíltan le merne róla mondani. Mi mondjunk le, akiket vér és hivatás köt hozzá? mi, akik szocialisták vagyunk!”

A vallomást azonban fenntartások követték: „Persze a reményeknek is megvan a maguk öltözéke, amit Ön bukásnak néz, inkább átöltözés. A szocialista remény már megért egy ilyen átöltözést, amikor utópistából tudományossá vált. Ezzel az első marxi átöltöztetéssel a kor szemében szilárdabb, törvényszerűbb, elkerülhetetlenebb lett; elterjedt és megerősödött: A ruha közben divatját múlta, az a tudományosság, amely kiszabta, magában a tudományban is megbukott. (...) A szocialista reménynek megint öltözködnie kell. Gazdagabb hagyományba és szélesebb természetbe kell öltöznie, hogy mint humanista (vagy ha úgy tetszik minőség) szocializmus jelenjék meg. Sikerül ez az átöltöztetés? Századunk a kockázatok kora, de ami kockázatai mélyén bújkál, az a szocialista remény.” („Világnézet”. Tanú, 1933. okt.)

Németh László tehát szinte minden szocializmussal viaskodó írásában kifejezésre juttatta, hogy nem adta fel a „szocialista reményt”, de szükségesnek tartotta megújulását, azaz a társadalom minőségi megváltoztatására képes szocializmus kimunkálását. Természetesen a szocialista mozgalmak résztvevői is a minőségi változtatás igényével és tudatával végezték politikai munkájukat. A különbség köztük és Németh László közt abból adódott, hogy egy mozgalom résztvevőit mindenekelőtt az időszerű taktikává és stratégiává egyszerűsített kérdések foglalkoztatják, az író-bölcselő viszont a legáltalánosabb összefüggéseket, a „végcélt” kutatja, s hívja fel a gyakorlat figyelmét olyan üresjáratokra és buktatókra, melyeket az mindennapi tennivalóinak során akaratlanul sem érzékel. A szótértést azonban nehezítette, hogy e figyelmeztetés a mozgalmon kívülről hangzott el, mivel a korabeli szocializmus bölcselői nem foglalkoztak vagy foglalkozhattak olyan lényeges kérdésekkel, amelyeket Marx és Lenin még nem érzékeltek, de a korszak gondolkodói már igen. Erre az ellentmondásra figyelmeztetett Németh László abban az ugyan túl sommásra sikerült megállapításában, miszerint a szocializmus az „emberiség nagy forrásaiból táplálkozik. A társadalmi jelenségek rendszeres magyarázatát adja. De épp ez a tudományos magyarázat, a szocialista dogma vágta el kapcsolatát a kor friss eszméivel.” (Új politika. Tanú, 1933. okt.)

A szocializmus hívei azonban az ilyen bírálatoknak még a szelídebb fajtáját sem tartották elfogadhatónak, hisz meggyőződésük volt, hogy helyes elveiken nincs mit változtatni. Részükről a legnagyobb megértés abban merült ki, ha az efféle gondolatokban nem ellenséges szándékot, csupán tájékozatlanságot láttak. Ez esetben lehe82