Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - MŰHELY - 50 éve jelent meg a Tanú első száma - Salamon Konrád: Németh László szocializmusképe és az 1930-as évek elejének szocializmusa
tőség nyílt arra, hogy eszmecserébe bocsátkozzanak, természetesen e „tájékozatlanok” felvilágosításának igényével. Ez az alapállás fogalmaztatta meg Molnár Erik nyílt levelét Németh Lászlóhoz, a Tanú szerkesztőjéhez, melyet a Korunk 1933. novemberi száma közölt. A szerző abból indult ki, hogy Németh László bevallott járatlansága nemcsak a marxizmus részletkérdéseit illetően igaz, de nyilvánvalóan nem hallott a dialektikus marxizmusról sem. Tehát szükségét érezte, hogy „megbecsülése jeleként” összefoglalja számára „a marxista dialektika kiskátéjának egy részét”: „A marxista dialektika olyan bonyolult világot tár fel, amelynek minden tagja ’mámoros baccháns táncot jár’, amelyben az azonosak ellentéteseknek, az ellentétesek azonosaknak bizonyulnak, egymásba átmennek, egybeesnek ... A marxista dialektika a valóságról felállított törvényeket, amelyek nélkülözhetetlen támpontjai minden társadalmi cselekvésnek, a folytonos mozgásban levő, összefolyó, bonyolult valóság szükségszerűen durván általánosított, leegyszerűsített, megmerevített képeinek tekinti és minden igyekezetével arra törekszik, hogy e törvények folytonos csiszolásával mindjobban hozzásimuljon a kimeríthetetlen, sokszínű, tovahullámzó valósághoz” — írta lelkesült hangú cikkében Molnár Erik, majd reményét fejezte ki: Németh László be fogja látni, „hogy a marxizmus tudományosságát nem haladhatja meg az idő, mert a marxizmus, önmagának megtartása mellett, önmagának folytonos meghaladása az időben, hogy a marxizmus nem lehet dogmatikus, mert egyetlen dogmája a dogmák elvetése, hogy nem merevedhet meg, mert szelleme maga a hajlékonyság, ... hogy nem szállhat el belőle az élet, mert ő maga nem más, mint az élet ritmusának a lüktetése.” E költői lendülettel fogalmazott, de érveket nélkülöző megállapítások után feltette a kérdést: Ha a marxizmus meghaladott, elavult, „hogyan tudott és hogyan tud világtörténetet csinálni, ha másutt nem, legalább a világnak azon a bizonyos egy- hatod részén?” Németh László — akinek bevallott célja volt, hogy „meghódítsa az embereket” — természetesen nem maradt adós a válasszal. A „tudatlanság menlevelének” vádjával kezdte: „Ismerhetek valamit, mert benne élek s ismerhetek valamit, mert tudom a helyét. Ezt akartam kifejezni azzal, hogy a marxizmust épp azért ismerem, mert nem ismerem annyira, mint Önök...” — írta a Korunk 1934. februári számában, s megismételte: „a marxizmus a szocializmusnak kinőtt ruhája, melyet még a jó anya, a tizenkilencedik század adott rá.” Az a század, mely vallásosan „hitt a tudományban. Ez alatt azt kell érteni, hogy a tudományt nemcsak a valóságra fektetett fogalmi hálónak, technikai előnyök szerzőjének tekintette, hanem az élet magyarázatát, az emberiség vezetését várta tőle; a természetkutatókon az élet titkát követelte, a gazdaságtanban pedig Delphi jósdáját állította fel.” Ráadásul mindezt a szerinte féligazságokon nyugvó, de magát tudományosnak hivő elméletet áthatotta az a forradalmiság, mely „a francia forradalom leánya. A francia forradalomban szőröstől-bőröstől megettek egy uralkodó osztályt, ez olyan látvány volt, amelynek az emlékétől nem lehetett szabadulni. A történelem természetes menetének az látszott, hogy az uralkodó rétegeket az alattvalók időnként megegyék. A második rendet a harmadik, a harmadikat a negyedik; az nevet, aki utoljára eszik.” Németh Lászlónak tehát nemcsak szocializmusképe, de történetszemlélete is különbözött marxista kortársaiétól. A francia forradalom igézetében született marxi forradalomelmélet elhibázottnak, egy egyedi és nem is szerencsés esemény általános érvényűvé erőltetésének tartotta. A dialektika kérdéséről ugyancsak másként vélekedett: „Attól félek, hogy a dialektikát nem lehet olyan módon elválasztani a marxizmustól, mint Ön tette. Az igazságok elfajulnak s új ellentmondó igazságok lépnek a helyükbe. Ez a ’baccháns tánc’, mint Ön nevezte, a dialektikának inkább csak üteme s kissé kevesebb lelkesedéssel előadva a korok változó igazságáról szóló történelmi 83
