Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - MŰHELY - 50 éve jelent meg a Tanú első száma - Salamon Konrád: Németh László szocializmusképe és az 1930-as évek elejének szocializmusa
sában így foglalt össze: „A közösség élete látszólag egyre kollektivebb lesz, azaz egyre kevesebbet törődik tagjai egyéni életével, nem számít kezdeményezésükre s nem hederít kívánságukra. (...) Akik a társadalom átalakításáért küzdenek, nem hajlandók erről a kérdésről gondolkodni... Úgy érzik, a forradalom az elosztás kérdése. (...) Elismerem, hogy szükség van az elosztás reformjára... De nem hiszem, hogy az elosztás meggyógyíthatja az élet mély baját. Az igazságosan elosztott javak, mégha bőségesek is, létminimumot jelentenek, míg az ember munkájában nem találja meg legfontosabb javát. Az elosztás forradalma ideig-óráig talán megnyugtatja az emberiség igazságérzetét, de ha nem lép tovább, még boldogtalanabbá teszi az egyént. Várom az embert, aki megszövegezze a minőségforradalmi kiáltványát. Ezt a kiáltványt már sok millió ember szövegezheti a szívében s a mozgalom, melyet kivált, mélyebbre fog szántani az emberi életben, mint az elosztás forradalma.” (Tanú, 1933. jan.) Miután a szocialista mozgalmak — egyébként természetszerűen — a hatalomra jutásuk utáni első lépésekre összpontosítottak, ezek legfontosabbikáról, az „elosztás forradalmáról” gyakran esett szó; a távolabbi feladatokról viszont akaratlanul is megfeledkeztek, s így azt a benyomást keltették, mintha az elosztás kérdésének rendezésével befejezettnek is tekintenék az ügyet. Ilyen értelemben tehát nem volt alaptalan Németh László bírálata, ennek ellenére komoly szenvedélyeket korbácsolt fel a Tanú szocialista és kommunista olvasói közt, a kolozsvári Korunk pedig egyenesen az „irodalom fasisztájának” nevezte. Sokan keresték fel levélben, csodálkozásukat, rosszallásukat fejezve ki az idézettek miatt. Nekik válaszolva elismerte, bírálóinak igaza lehet, nem ismeri eléggé a szocializmus elméletét, de — tette hozzá néhány rossz tapasztalatára hivatkozva, mint például amikor az anyag vagy a szellem elsődlegességének felesleges kérdésében akarták felvilágosítani — ez nem is érdekli. Szerinte a lényeg, hogy az „emberiség fölébe akar kerülni természetének és körülményeinek: ez az a Mozgalom, melynek minden mozgalom a hüvelye csak. A történelem azt tanítja, hogy a hüvelyek idővel kényelmetlenné válnak s a Mozgalom mint a vándorló hindu lélek, új hüvelybe költözik. Egy mozgalmat nem az ismer igazán, aki kátéját kívülről tudja, hanem aki megérzi, hogy otthonos-e benne a lélek; benne van-e, vagy már költözőben van vagy éppen egészen elhagyta. Nos elismerem, hogy a kátét ti tudjátok jobban, de a lélekvándorlás megfigyelésére én alkalmasabb vagyok.” Ezután a szocializmus történelemfelfogásáról szólt, amely a „tizenkilencedik században keletkezett és a tizenkilencedik század sajátos, talán soha vissza nem térő viszonyait tükrözi. A tizenkilencedik században valóban volt valami automatizmus, kifejtette, szélesítette és alkalmazta, amit kapott; az események egy irányba mutattak, a történelem fejlődésnek látszott. Visszatekintve tudjuk, hogy ez a fejlődés is kétértelmű volt, hanyatlás a fejlődésben és fejlődés a hanyatlásban; s nyilvánvaló, hogy automatizmusa egy idő óta egyáltalán nem szuperál. Nagyon is nyílt időkhöz értünk, melyek maguk keresik össze örökségüket; nem kifejtenek és alkalmaznak, hanem kezdenek és kockáztatnak. A szocializmus taktikája azért rossz, mert változatlanul ragaszkodik a tizenkilencedik század történelemfelfogásához.” („Világnézet”.) Tanú, 1933. okt.) E sorok az elsők közt figyelmeztettek a tizenkilencedik és a huszadik század közti alapvető különbségekre s arra, hogy a múlt században keletkezett eszméket csak újragondolva lehet alkalmazni (ahogy egyébként Lenin is tette), mivel a világ nem pontosan úgy fejlődött, ahogy azt akkor elképzelhették; az első világháború és az októberi szocialista forradalom után pedig teljesen megváltozott. A tizenkilencedik század lenyűgöző ipari és természettudományos fejlődése azt sugallta, hogy az emberiség rövidesen képes lesz tudományos megalapozottsággal, azaz tévedésmentesen dönteni 81
