Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - MŰHELY - 50 éve jelent meg a Tanú első száma - Salamon Konrád: Németh László szocializmusképe és az 1930-as évek elejének szocializmusa
SALAMON KONRÁD NÉMETH LÁSZLÓ SZOCIALIZMUSKÉPE ÉS AZ 1930-AS ÉVEK ÉLETÉNEK SZOCIALIZMUSA Németh László a Tanú indulásától kezdve folyóiratában rendszeresen foglalkozott a huszadik század legtöbbet vitatott és Magyarországon különösen kényessé vált kérdésével, a szocializmussal, melynek megvalósítását ő maga is a század történelmi feladatának tekintette. Az 1918—19-es forradalmak bukása után szekta-magatartásba kényszerült, dogmatikussá vált szocializmust azonban nem tartotta alkalmasnak e feladat teljesítésére: „akár az amerikánizmus eszi meg a világot, akár a szocializmus, az unalom, amely mindkét rendszer lényege, olyan reakciót fog felkavarni, amilyenre a kereszténységen kívül nincs példa a történelemben” — írta a Tanú első számában. A két irányzat között ugyanis nem látott minőségi különbséget: „Kapitalizmus és szocializmus: az egymást fojtogató ikrek, egymás kiegészítői és tükörképei^...) A szocializmus az alsó néposztályok kapitalizmusa; ugyanaz az életszemlélet s hozzá a társadalom alulról nyíló perspektívája.” (A kapitalizmus vége. Tanú, 1932. szept.) Németh László szigorú bírálatának alapja, hogy felismerte: kora általános életformaválsággal küszködik, ennek megoldására viszont nem lehet elégséges az a leegyszerűsítő szocialista elmélet, amelyben például még az elidegenedés kérdése sem közismert. A hasonló válságból kibontakozó kereszténység példájával érzékeltette a feladat hatalmas voltát, hogy az új, szocialista életszemléletnek legalább annyira különbözni kellene a kapitalistától, mint a keresztény felfogásnak a rómaitól. Ennek viszont nemegyszer az ellenkezőjét tapasztalhatta a csupán hatalomra törő, „urak helyett mi leszünk az urak” felfogásban, az „alsó néposztályok kapitalizmusában.” Az unalmat pedig azért emlegette mint fő veszélyt, mert úgy látta: a szocializmus nagyon korán eltanulta az egyháztól, hogy egyszerű „embereket nevelni csak erős, megingathatatlan tételekkel lehet . . . s ahelyett, hogy a kor spontán szellemi áramlatait figyelné s kiküszöbölné a szocializmus avult elemeit, melyek az alapítók helyi nézőpontjából eredtek, szentesíti s még jobban megmerevíti” azokat. Mivel azonban a huszadik század három nagy alkati hibájának a rablóerkölcsöt, a hanyatló minőséget és az öncélú, szabályozatlan termelést tartotta, amelyeket a válságba jutott kapitalizmus eredményezett, a kivezető utat a szocializmusban látta s szeretett volna együttműködni annak számára elfogadhatóvá, korszerűvé tett változatával: „A kor nagy veszélyét én az életképes irányzatok széttagoltságában látom . .. Láttuk, hogy miként nevelt fel a szocializmus életre, erkölcsre milliókat, s láttuk, hogy bontakozott ki a minőség tiltakozásából a huszadik század szelleme. De erre a szellemre a szocializmus az ötvenes évek jogtalan fölényével néz s e szellemben nincs erő, hogy pártot toborozzon .. . Összeforr a két termékeny ellentmondás vagy egymással perlekedve sorvadnak el?” (A huszadik század vezérjelenségei. Tanú, 1933. ápr.) E sorok egyértelműen a minőség és a szocializmus kívánt és természetesnek tartott összeforrása fölött aggódtak. Németh László ugyanis a szükséges társadalmi változást csak minőségi változásként tudta elképzelni, azaz abban a marxi értelemben vett forradalmi változásként, amely a régi helyébe új minőséget teremt. Ugyanakkor korának szocialista gyakorlata aggodalommal töltötte el, amit A minőség forradalma című írá80
