Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - MŰHELY - 50 éve jelent meg a Tanú első száma - Grezsa Ferenc: A Tanútól az „új Tanú”-ig
GREZSA FERENC A TANÚTÓL AZ „ÚT TANÚ"-IG A Tanú utolsó füzete 1937 tavaszán jelent meg. Szerzőjének vallomása szerint a folyóirat önmagát szüntette meg, miután szertefoszlott a nemzet sorsválasztásának illúziója. Előbb az Új Szellemi Front omlott össze s vele a reformpolitika álma, azután a német expanzió tette nyilvánvalóvá az európai egyensúly közeli felborulását. Az író pályáján ezzel új korszak kezdődött. A Tanú — Vekerdi László találó kifejezésével — a szellem rendkívüli energiakoncentrációja volt. „Előbb boldog eszmei tájékozódás, aztán egy tragikus: a nemzet kondíciójának felmérésével.” A minőség forradalmának utópiája egybefonódott benne az országépítés eszményi programjával. 1937 táján azonban gyökeresen változott az író ön- és helyzettudata. „Szívemben emigránsa vagyok az országnak, s szívem jóvoltából emigránsa az életnek” — olvassuk a lap megszűnését bejelentő cikkében. Művész akar lenni. A gondolat, mely korábban egyetlen műfajt dúsított: az esszét, most eloszlik tanulmány és regény, önéletírás és dráma között. Beszűkül a látóhatár, csökken az írások hőfoka, feszültsége, halmozódik bennük a keserűség, a megmaradás esélyének latolgatása. A magány elégikus alkotói állapota azonban csupán múló pillanat az író életútján. A történelmi veszélytudat, sors és nép kedvezőtlenül változó viszonyrendszere újból fölerősíti Németh Lászlóban a felelős megszólalás iránti igényeket, a Tanú-típusú lap iránti nosztalgiákat. Amellyel a fősodorban képezhetne szigetet, exodus nélkül őrizhetné gondolkodói függetlenségét, önfeladás nélkül élhetne eszmék és események forgatagában. Németh Lászlóban végül is az Anschluss híre érleli meg az „új Tanú” tervét. Előbb — 1938 májusában — Gulyás Pállal egy Tanú-breviárium kiadását tervezgeti, majd ősszel „Halottak nyomán” címmel régi írókról készít hozzá vázlatokat. 1938/39 telén aztán a harmincas évek elejére emlékeztető tanulóláz vesz rajta erőt. A program Kelet- Európa és pedagógia: Vikártól észt, lett és litván, Lükő Gábortól pedig román könyveket kér és kap, a lengyelt Reymonton, a horvátot Krleíán gyakorolja, újraolvassa a Kalevalát finnül és Dosztojevszkijt oroszul, szerb balladákat fordít, belekezd a cseh és az újgörög nyelvek tanulásába, most dolgozza ki a Lányaimból ismert és a majd Vásárhelyt megvalósított élettani didaktika tanítási koncepcióját. 1939. február 14-én jelenti be Gulyásnak: „Az új Tanú megindul, az utolsó tanúságra elszántam magamat.” Még Szekfűnek — a Kisebbségben röpirat megírását kiváltó — felszólítása előtt összeállítja a lap három tavaszi számának a tervezetét. Az első tárgyköre az „Új Európa”: 7—8 tanulmány a kisnépek nacionalizmusáról és összetartozásáról, „tejtestvériségéről”, a huszitizmusról, a Kalevaláról, a kelet-európai folklór magyar—szerb—román és finnugor típusairól. A másodiké „A magyar szellem története”: kritikákkal és olyasféle írásokkal, mint „A mítosz emlőin”. A harmadiké „Tanulmányok és művek a magyar dráma szolgálatában.” Amikorra eljut hozzá Szekfű felkérése, a disszimiláció- vitához írott hozzászólásában már félkész anyagból építkezhet. A Kisebbségben az „új Tanú” három tervezett számát zsúfolja egyetlen gondolatmenetbe. Innen „hibrid” jellege: magyarságszemlélet és kelet-európai gondolkodás — a későbbi Szekfű- tanulmánytól eltérően — még nem forr benne szerves egységgé. A német megszállás sorsállapotára programnak készül, de egy történeti tanulmány deformáló közegében. AKisebbségbent — amely végül is Tóth László kiadásában a Tanú-könyvtári, köteteként jelent meg — kicselezte a történelem is. Sokat rontott akusztikáján, hogy Magyar- ország hitleri megszállása majd öt esztendővel kitolódott. 77
