Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - MŰHELY - 50 éve jelent meg a Tanú első száma - Vekerdi László: Tanú, nemzedék, szerep és ember

szerkesztőt. Úgy látja, itt van végre a nagy föladat, mely nemzedékére vár. Reménykedik, lelkesül, szervez; elindítják a Válasz-1. S ha eddig Európa szellemétől tanult, mostantól fogva népének sorsa válik tanítómesterévé. Úgy ítélte, a véletlen a magyarság kezibe adta egy pillanatra sorsa irányítását. Meg kell ragadni az alkalmat. „A reform abban a pillanatban elkezdődik, mihelyst a butaság árfolyama esni kezd.” De végzetesen alábecsülte a butaság árfolyamát. És ezzel elkezdődött a hosszú szélmalomharc.

A Tanú egymást követő számaiban jól követhető a küzdelem. A Pusztulás a 8. számban jelent meg, 1934 júniusában, de már a februári 7. szám új rovatot nyitott Mozgalom címmel, s közölte a Debreceni káté-t, a káté pontokba sűrített reform-elveit politikára lefordító Nemzeti radikalizmust, és a Korunk-kai vitázó Marxizmus és szocializmus-1. Farkas Gyula magyar, Arne Novák cseh irodalomtörténetének összehasonlításával pedig egyrészt a foszló magyar tudat pusztításait, másrészt a testvér múlt önismeretre s megmaradásra serkentő erejét demonstrálta. A két könyv ismertetése így egymás mellett éles tiltakozás öntömjénező „nem, nem, sohá”-s agyalágyulások ellen. A „tejtestvérek” gondolat, a szótértés és az összefogás csehszlovák, román, jugoszláv szomszédainkkal Németh mozgalmában centrális helyet foglal el; ugyanolyan létkérdésként szerepel, mint a társadalmi átalakulás és a földosztás. „Határainkat — szögezi le nagyon határozottan a Debreceni káté— befolyásunkban kell kitágítanunk: ez az igazi revízió.” Csoóri Sándor megmutatta legutóbb, hogyan következett szervesen Németh görögségeszményéből ez a radikálisan új, forradalmi válasz Trianonra; s ugyanilyen szervesen nőnek ki a Tanú fő tájékozódási irányaiból a mozgalom más meghatározói is.

Az 1935 évi 1. szám teljes egészében a mozgalom kérdéseit tárgyalja, pontokba csoportosítva, s már a címek mutatják a pontok Tanú-eredetét. A 9. pont — Kisebbségi sors — szinte tételesen is megfogalmazza: „A Tanú első számában egymás mellé került az Arisztophanész és a Kapitalizmus végéről szóló tanulmány. Mind a kettőben ugyanaz a minőségelv keresett őrt és igazolást, aminthogy azóta írt politikai, társadalmi, gazdasági cikkeim is csak ennek az elvnek a diffundálását jelzik az irodalomtól távolabb eső életmegnyilvánulásokba. A minőség szocializmus nem önkényesen választott megoldás, hanem a Magyar Elv, mozgásban, érvényesülésben, az élet egész területén. Nem egy akármilyen népnek ad programot, hanem egy olyan népnek, amely csak akkor maradhat fenn, ha elit tud lenni. A magyar sorskérdések olyan megoldhatatlanul nehezek, hogy az a mozgalom, amely megoldja őket, okvetlenül európai mozgalom is: a magyar reform vagy nem reform vagy a környező népek számára is példa.” Aminthogy nekünk is, máris rengeteg a tanulnivalónk a környező népektől. A Magyarok Romániában — a Tanú 1935. évi 3—4. száma — például jóféle „irigységgel” emlegette a románság hatalmas „életvirulenciá”-ját, s mintául hozta fel a fiatal értelmiségiek nyugodt magabiztonságát, nép-közelségét: „A fiatalok modora legjobb tükre az ország állapotának. Emelkedő országban, ahol alkotás, alkalom, hivatás, közélet van előtte: a fiatalság nyugodt, felelős, magabiztos, tartózkodó. Ahol a tehetség eleve kirekesztetett s fölfelé nincs út a stréberség csigalépcsőjén kívül, az alkotás pedig magánkéj: nyugtalan, agyarkodó, gunyoros, handabandázó, éretlen. Ezek a fiúk érettek voltak; látszott rajtuk, hogy komolyan veszik, számontartják (Titulescu maga vizsgáztatja a fiatal diplomatákat) s előbb-utóbb döntő helyen dobják be képességüket, nem úgy, mint nálunk, ahol a legjobb a legbiztosabb benne, hogy elhajítják.”

Méltán keserű a hang: a romániai útinapló írása idején a meg sem indult reform már el is bukott. „Harmincöt tavasza fölmérte a magyarságban levő megújhodó erőt... A magyarság nemcsak hogy példaképpé nem tudott lenni, ami közép-európai múltja számára az egyetlen modus vivendi, hanem mélyebbre süllyedt, mint történelme során bármikor.” Mélyebbre, mert az utolsó lehetőséget szalasztotta el sorsa maga kezébe vételére. A reform-remények kudarcában Németh a nemzet bukását látja. S hozzá —

62