Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - MŰHELY - 50 éve jelent meg a Tanú első száma - Vekerdi László: Tanú, nemzedék, szerep és ember

jelenti — folytatta fél évszázad múlva Komlós Aladár gondolatát Németh László üdv- taná-ról írt könyvében Sándor Iván —, hogy mint minden erkölcstanban, itt is magának az üdvnek a jelenléte, vállalása a legfontosabb. Uralkodó szerepe éppen az, hogy feladatokra hajt, kudarcok árán is előretaszít.” De mi az „üdvösség”? az eszme megvalósulása. S így „a kudarc nem arra ösztönzi, hogy önvizsgálatot tartson, hanem arra, hogy még inkább vállalja az ideáját.” Elhatárolja magát, magára marad: „Attól, aki nem vallja az ő eszméit, még ha teljesítményét becsüli is, elfordul; arról,aki nem az ő«gyüle- kezetének» harcosa, könnyen feltételezi, hogy tévúton jár.” Igen, csakhogy ez megint nem csupán őróla, hanem az egész korról elmondható; eszmék és üdvök türelmetlen kavargásában Németh László legfeljebb következetességével és tisztaságával tűnt ki. „Akinek pedig a maga lelke tisztasága a legfontosabb a világon, nem alkalmas semmiféle dolog gyámjául” — foglalta össze a Tanú tragédiáját 1937-ben nagy együttérzéssel Komlós Aladár.

De Komlós Aladár a háború poklait megjárt s már sok mindenből kiábrándult bátya szemével nézhette Némethet; így igazsága mellé oda kell tegyük a tapasztalatlanabb ifjúét: lehetnek dolgok, vannak helyzetek, ahol a lélek túlzó tisztasága az egyetlen választás, amikor a „megsértődés” és a „kivonulás” — amit annyiszor és annyi oldalról hánytak Németh szemére — az egyetlen járható út. Látta a Tanú szerkesztője eleitől fogva küzdelme quijotei jelentőségét? Az első év végén mindenesetre még töretlenül magabiztos a hang: „Az ember leüti a fejét és megfogadja, hogy akkor sem áll meg, ha mindenki elmarad mellőle ... A tanulmány nem gyűjtés volt, polihisztorkodás, hanem gyakorlat, aszkézis. Fölfrissítettem magamban az ember ősi, kíváncsiságból és szorongásból táplálkozó kérdezőkedvét, s odadobtam magam a válaszoknak: alakítsatok. Mért volt szükségem a nyilvánosságra? Talán mert a nyilvánosság előtt alaposabb az ember.” A fegyverzet kész, a lovag elindulhat a dicsőség — a tudományok — meghódítására. Ekkor térítette el végleg útjáról Illyés Pusztulás esszéje.

Nehéz ma már elképzelni, hogyan hathatott írás olyan elemi erővel. De egyrészt akkor még egészen más jelentősége volt a nyomtatott bötűnek mint ma, másrészt meg — emlékezzünk Komlós Aladár megbízható tanúságára — Illyés írása nem annyira kiváltott, mint inkább tudatosított meglevő ellentéteket és szorongásokat. A Tanú szerkesztője így regisztrálta ezt a hatást: „Én is dunántúli vagyok s ha a németség honfoglalásáról hallottam is, magam nem tapasztaltam ... Szilasbalháson, ahol az apám testvérei meg az én unokatestvéreim élnek s én legalább negyven-ötven vakációmat, ha összeadom, négy-öt évet töltöttem, nincs egy fia német sem s így a magyarság pusztulásának nincsen indikátora... Ha itt-ott kopott-mállott is valami, beszögezett ablakú utcák nem kényszerítették rám a pusztulás látomását. Amikor Illyés cikkét elolvastam, mégis rögtön elhittem mindent, mintha csak tudott leckét elevenített volna fel. Nem a dunántúli emlékeim hitették el velem, hanem amit idefönn látok.” S a Tanú, munka- módszeréhez híven, kereste a pusztulás értelmét, értelmezését, ha tetszik ontológiáját: „Nem tudom, megcáfolhatók-e vagy nem cáfolhatók Fülep Lajos fekete adatai, de tudom, hogy igaza van a népnek, ha meghal, mert minek éljen, aminek nincs értelme s hogy élhetne, aminek nincs célja. A népek nemcsak óriási tenyészetek, hanem vállalkozások is. S az anyák megérzik, hogy mennyire vállalkozás az a nép, amelynek szülnek ... A magyar földbirtokeloszlás, természetesen irtózatos; de az egykének nem ez az oka, hanem mi, akik nem tudtunk a renyheségnél nagyobb ideált adni a népnek. Bennünket utánzott a nép, mi rohasztjuk és mi züllesztjük le, miközben azt hiszi, hogy emelkedik... Ha a magyar művelt osztálynak csak egy töredéke is igazán megtette volna a kötelességét, a mai politikusok nagyrésze nemcsak a parlamentből, de a ferencvárosi sörcsarnokokból is kiszorult volna.” íme Németh válasza a Pusztulás kihívására. A válasz azután a Tanú munkamoráljának megfelelően szükségképpen alakította a

61