Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - MŰHELY - Kántor Lajos: Madách műve - tudós és vidéki közelítésben
olyan mű esetében, melynek tárgya az élet értelme, s melynek főszereplőjét Ádámnak hívják, az efféle csapda elkerülhetetlennek látszik.” Az amerikai irodalomtörténész a felvázolt kép alapján magyar kollégáit a „szociologikus kritikusok” kategóriájába sorolja, s ő, ettől távolodva, inkább arra a kérdésre keresi a választ, „hogyan funkcionál a dráma kritikus helyzetekben?” Valóban, Arany Jánostól kezdődően, a kortársak és utódok nagy többsége az „igaz-e” körét járja körül, még akkor is, ha több-kevesebb teret enged a szerző szubjektivizmusának, illetve a sajátjának. A páratlanul kiterjedt Madách-kutatásban (melynek első, sok vonatkozásban naiv, még 1959-ben felvázolt, 1966-ban az „Irodalomtörténeti Füzetekében megjelent rendszerezésével Százéves harc „Az ember tragédiájá”-ért címmel próbálkoztam) hatvanas, de főként a hetvenes évektől számítható újabb Tragé- dia-értelmezésekben friss levegőt a műfaji problémák hangsúlyosabb vizsgálata hozott. E téren is végre kezd érvényesülni egy reálisabb szemlélet — hasonlóan a Madách-mű történetfilozófiai, ideológiai kérdéseinek a megítéléséhez. (Barta János vallotta: „Sok évvel ezelőtt, amikor én magam Madách megértésével küszködtem—akkor szabadultam fel, és akkor kezdtem Madáchot megérteni, amikor lemondtam arról, hogy műveiben és nyilatkozataiban egységes filozófiát, egységes, harmonikus gondolatrendszert keressek.”) Mint irodalmi alkotásnak (és nem ideológiai programnak) eleve meghatározója lehet a szubjektivitás (még ha kerete és témája az emberiség története is), mint drámai költeménynek pedig (Madách írta e műfaj-jelölést a kézirat címe alá) még inkább joga van a szubjektivitásra. A dráma műfajából ha nem is utalható át egyértelműen a lírába, mind általánosabbá válik a lírai jegyek kiemelése Az ember tragédiájában. Sőtér és Horváth Károly után Németh G. Béla határozottan néz szembe a műfaji besorolással: „A Tragédia drámai költemény, ahol a költemény főnév a műfajmeghatározó,a drámai melléknév pedig csak különböztető a műfajon belül. Hőse lírai hős, a lírikus Én, maga a költő. Ádám és Lucifer az ő kétlelkűségét jelképezi. Ragaszkodását a lét célos, értelmes voltához, az eszményihez, s ragaszkodását a valóhoz, illetőleg ahhoz, amit a pozitivizmus valóságnak hitt, tartott. Az első a szabad akaratú tettet, az egyén és közösség, az egyén és történelem harmóniáját jelentette neki, a második a tettek gépies determinációját, az egyed autonómiájának és történelemértelmezése lehetőségének tagadását.” Túlmegy ezen a műfaji realizmuson is Szegedy-Maszák Mihály, s hasznosítva a modern műfajelmélet eredményeit, felszabadultságát, egy XIX. századi műre is alkalmazni meri a műfaji és műnemi keveredés tételét, kijelentve, hogy „kevert műnemű alkotással állunk szemben, mely lírai drámának lenne nevezhető abban az értelemben, ahogyan Shelley így határozta meg A megszabadított Prométheusz és a Hellas műfaját: a jelző határozza meg az uralkodó minőséget, mivel a párbeszédes jelenetsor lírai hangnemnek, a külső helyzetek sora, a külső történés, a több szereplő szüntelen kölcsönhatásának eredménye, az események időbeli egymásutánja, a fikciós szerkezet lírai helyzetekből összetevődő belső történésnek, a lírai énben lejátszódó folyamatnak, reflexiósor logikai egymásutánjának, tematikus szerkezetnek van alárendelve, a versbeszéd hangnemét a nyelv emotív szerepe határozza meg. A kevertséget még bonyolítja az a tény, hogy maga a párbeszédes elem is többnemű. ..” Az ember tragédiája nyelvének hét olyan vonását emeli ki Németh G. Béla, amelyek szerinte egyaránt bizonyítják a drámaiságot és líraiságot: szentenciózusságát, belső polémikusságát, fogalmi kihívását és intellektuális provokációját, a képhasonlat nélküli metaforikát (kontextuális metaforikát), a művelődéstörténeti utalásrendszert, stiláris méltóságát (tagoltságát), történeti rétegzettségét. Szegedy-Maszák mindenekelőtt a Tragédia szerkezetében keresi a líraiság jelenlétét (utalva rá, hogy a lírai rendezőelv a tematikus szerkezetben érvényesül — szemben a fikciós szerkezettel). A Tragédiában valóban „az epizodikus fikció következetesen szigorú logikai sort követő 69
