Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - MŰHELY - Bori Imre: Az elveszett illúziók regénye: a Tündérkert
szőke hajba bokrozott s kissé kendőzötten fehér arcára, mint egy fiatal mackó a sárga gidára”. Mint annyi Móricz-regény asszony-alakja, Imreffyné is „sárló kanca”: „A tűz kicsit fellobban, s megfestette vörös lánggal sárga, fénnyel karcsú, meghajlott, kívánatos, sárló kanca alakját, élves tekintetét ahogy kacéran, izgatóan, csalogatóan nézett visszafordított arccal a fejedelemre . . Ez az asszony tartja szerelmi praktikái segítségével hatalmában a férfit. Szépsége, erotikája elég volt még, hogy Sólyomkőre szöktesse a fejedelmet a felesége elől, de már a bűbájos praktika kellett, hogy megtartsa, visszafordítsa a távozót. Móricz szó szerint szövegébe iktatja az Imreffyné elleni tanúvallatási jegyzőkönyvnek azt a kitételét, mely szerint az asszonynak volt egy fazeka, amelyről ha a fedelét leemelték, beszélni kezdett („Gábor, Gábor, Gábori”), ami után azután a fejedelemnek, bárhol van is, „nyomban úgy kell jönni, majd nyaka szakad”. Móricz az Imreffyné-szerelem történetét dolgozta ki a legrészletesebben. Végighúzódik ez a regény első könyvén, asszonyi praktikát nem fog később ilyen részletesen bemutatni. Az Imreffyné-epizódokban a szerelmi hatalomvesztés drámáját írja meg. Az első lapokon az asszonynak még nagy az ereje: elragadja a feleség elől a férjet, vissza is tudja parancsolni még, amikor tőle távozóban van, megtartani azonban már nem tudja. „Az örömnek vége, de a halálnak nincs. Úgy nézett, sötéten, gyilkosán, mint egy boszorkány.” Új szerelmek következnek Báthory Gábor életében. Az első még az Imreffyné házában Évuska, aki a tiszta, a testtelen szerelem jelképeként vonul végig majd Báthory életén. Évuska is őskép — annak a fiatal lánynak a megtestesülése, aki után annyi Móricz-hős vágyakozik. Évuská- tól vezet az út Kamuthyné Mojzes Kata ágyán ét Báthory Annáig, a „gyermekszűzig”, amire majd a vérfertőző szerelem pecsétjét ütik, s aki Bethlen Gábor szemébe ivódik bele kitörölhetetelenül. Báthoryt Kamuthynénak is „csodálatos gyermeki szépsége” ragadja meg: „A fejedelem nem ügyelt az urakra, hanem az asszonyokat nézte, s nyitott, buja ajkai, mint a vadat álló ebé, lefittyentek, s szeme nedvesen izzott, négy új s gyönyörű fiatal- asszony volt előtte ...” A négy közül az egyik, a Csapy Suska még csak tizenhét éves, a másik Kamuthyné, aki csak egyhetes asszony volt még. Amikor Báthory meglátta, „ajkai megdermedtek, s a szíve görcsös ütést kapott: egy alig kivirult, szinte harmattal begyöngyözött, édes ifjú barna nőcske állt előtte”. Érzékiségükben tomboló asszonyok és érzéki sejtelmekkel teli, de még nemi öntudatra nem ébredt lányok, fiatalasszonyok képei villannak fel, de feltűnő, hogy Móricz mennyire éppen az ezekhez fűződő viszonyt élezi ki a regényben. Erotikus fantáziája remekel itt —főképpen amikor még csak a vágyról kell beszélnie. A Tündérkert utáni regényekben az ilyen „csodálatos gyermeki szépségű” női jelenségekről már nem tud beszélni — nem ilyen a Pillangó Zsuzsikája és az Úri muri Rozikája sem. De már itt is adva van, hogy ezek a nőalakok csak addig bírnak ellenállhatatlan vonzóerővel, amíg azok, akiknek látszanak, a későbbi regényekben pedig majd lelepleződnek s kiábrándítóan hatnak, mint az Úri muriban is a Rozika. A Tündérkert ben Kamuthyné a Báthory Gábor karjában csak elfonnyad, és a férfiban a „fájó, szorongó, nagy vágyakozás” a „nyíló rózsabimbóhoz hasonlatos fiatalasszony” után ki is huny, mert a kéthetes lázban szépsége elégett. Imreffynének hónapok adattak meg, míg „szerelemkoldussá” vált, Mojzes Kata azonban még a bűbájos praktikhoz sem ért. Talán ezért ez a gyors hervadás, mert piacra került szépség mind a kettő, s Kamuthyné áruba bocsájtásáról tudott az akkori erdélyi közvélemény a valóságban is, miként arról Kemény János emlékirata tájékoztat („Némelyek magok feleségekkel is kedveskedtek; ilyek néhányan voltak; többek között Gyalu várát Kamuti Farkasnak is olyanért adták volt (ugyan 74
