Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - MŰHELY - Bori Imre: Az elveszett illúziók regénye: a Tündérkert
„— igyí ez jo volt, ez fejedelmi tett volt, Nagy Sándorhoz illendő. Nincs is abban hiba: nagyságod a hímbeliekkel jól emberkedik, de a feminium gens előtt behúzza a farkát.. A gúny nyila célba talál, és Báthory Gábor Károlyi Zsuzsannára tör, hogy részeg vágyában megrendezze a már Törökországba futott Bethlen Gábor feleségének a „piros öröm éjszakáját”, s ezzel akaratlanul is az asszonyt élete legnagyobb élményével ajándékozza meg, amire a másik két regényben is emlékezni fog még. A Nagy Sándor példája tehát tragikus, a meg nem valósítható ideált idézi meg — ami Báthory Gábor nagyságának lehetett volna a kifejezése, végül kicsiségének a bizonysága lett. Mert Móricz valóban Nagy Sándor-i álommal ajándékozta meg az ifjú fejedelmet, hiszen egy Bethlen Gábor bizonygatja, hogy „nagy és méltó a legnagyobb fejedelemhez”, hiszen tündérországot akart „statuálni” Erdélyből. Szárnyaszegett Nagy Sándor vergődik a porban azonban, oda a legenda, a mese is: „— Istenem, ifjú sem voltam — mondta (ti. Báthory Gábor) —, még az én hősi cselekedetem hol vagyon?... Én abba nőttem bátyámnál az ecsedi várba, hogy elindul a kis királyfi, s levágja a sárkány hét fejit, országokat szerez az ősi országhoz, s hol vagyok én ettől. ..” De a tündérország sem „tündérország”! Igaz, Móricz nem tudta regénye írásának idején, hogy a tündérország a XVI—XVII. század szóhasználatában a változékonyság országát jelenti. Pais Dezső írta: „Igen! ilyen értelemben tündér vagy Tündérország a XVI—XVII. század számos évtizedében ismételten Erdély, és nem olyan értelemben tündérkert, amilyent Móricz Zsigmond Báthory Gáborja »akart« volna csinálni belőle, ha nem éppen a legvadonabb pokollá tette volna.” Móricz azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy a tündérország képzete csupán délibáb a nagyot álmodó fejedelem szeme előtt, s nem valóság. Erdély valósága nyersebb és kiábrándítóbb: „Mit csináljak vele . . játéknak nehéz, alattvalónak ostoba: semmit vele mívelni nem lehet se az én jómra, se az övére . . .” Báthory Gábornak az Erdélyhez való viszonya rajzában is megfigyelhetők fokozatok. A tündérország ígérete nyilvánvalóan politikai szólam csupán, mögötte mát ott a fiatalember fennhéjázó véleménye: „Mit nekem Erdély. . . Nem arra való ország, hogy ezen uralkodjak! Arra más birodalmakat kell keresni: ez kisded ország, csak egy fölöstökömre való . . . meginni, meginnya ...” S ez lényegében autentikus véleménye lehetett a valóságos Báthory Gábornak is, hiszen konstantinápolyi követe, a marosvásárhelyi polgárember, Borsos Tamás örökítette meg, aki különben Bethlen Gábor embere volt, tehát ellenszenvvel viseltetett Báthory Gáborral szemben („ . .. Báthory Gábor és Imrefi János azt merik vala mondani, hogy: Az essez lélek országa, Erdély, nem ország, hanem csak meginni s meginnya való, más országot kell keresnünk, az- melyben uralkodni kell . ..”). Móricz Zsigmond természetesen tovább megy, s tovább feszíti a húrt. Egy újabb epizódban, amikor „valami hallatlan ártatlanság és büszkeség sugárzott belőle”, s gőg, fennhéjazás és délibábkergető aránytévesztésből következő pompázás („Első vagyok, nekem az első dukál. Én vagyok a fej, az enyém mindennek a színje . ..”) a következőkkel kérkedik: — Még Bocskai élt s én már kevertem a kártyát Lengyelbe! ... már engem a Stad- nicki-párt királlyá meghívott... taknyos kölyök voltam, tizenhat éves ... és megráztam a rohadt bordájú respublikát... De most fejedelem vagyok, egyik papucsom Moldva, a másik Oláhország, úgy emelem fejszémet Lengyelre. Lovam Érdély, csatlósom Magyarország, lakájom a bécsi császár: birodalmam közepe a hét vár s környös- körül a lapos föld tengerekig, Dunáig . . . Azután a sárkány fejére, rá Konstantinápoly- ra, ott töröm bárdommal, s a teteme magától megdöglik . . .” A felrajzolódó kép érzékletes, távlatot kínáló, hiszen Európa keleti felének térképét teríti a szem elé, nagy kört rajzolva Erdély köré. Nem érthetjük azonban az epizódot 71
