Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Kovács András: A magyar külkereskedők utazásairól
ajándék meghatja a hotel alkalmazottjait, s az átadott számlapéldányon nem fog szerepelni a kötelező reggeli összege, amiért tíz százalékot levonnának itthon a dolgozó napidíjából. A dolgozó legfeljebb beéri a sarki boltban vett zsemlével, de — mert kereskedő — tudja, jobb befektetés is van, mint tea omlettel és dzsemmel. Az útra adott valuta másik része a napidíj. Ez az utazó rendelkezésére álló összeg étkezésre, egyéb személyes kiadásokra szolgál, gyakorlatilag bármire elkölthető. Nagysága egy-egy ország árszínvonalától függ, valamint a kiutazó beosztásától. Egy nagyfőnöknek magasabb kategória jár, talán a fokozottabb reprezentációs kényszer miatt. A vezérigazgató mégsem szúrhatja ki hasonló rangú partnere szemét egy üveg sörrel. Az irigyek szerint így azok jutnak további nyereséghez, akiknek egyébként is kiemelten magas a fizetésük —, de ezt rendelet szabályozza így. Ha egy kiutazással több országot is érint a dolgozó, új lehetőség nyílik előtte. A napidíjat általában dollárban, vagy annál is keményebb nemzeti valutákban adják, tehát minden országban nemzeti pénzre váltható fizetőeszközt kap a kiutazó. Az egyes országok közötti vásárlóérték-különbségeket ki tudja aknázni oly módon, hogy X or- szában, ahol olcsóbbak a konzumáruk, elkölti a majdan Y országban elköltendő napidíját. Amennyiben valami sorscsapás nem éri (váratlan hazarendelés formájában), akkor jól járt. Rutinos külkeresek már csak ilyen gyakorlatias szempontok szerint kategorizálják az országokat, az egyes helységnevek hallatán megjelölve az ott beszerezni érdemes holmit. L, régi szakmabeli, ma már középvezető: — Öregem, még egy út K.-ba és megvan a színes tévé! Még egy teendő indulás előtt; az átadandó ajándékok kiválasztása. A vállalatok propagandarészlege hivatott ellátni a dolgozót reprezentációs anyagokkal. Az utazó nem akármit és főleg nem akármennyiért vihet — erre is keret van a vállalat költség- vetésében —, hanem annyit, amennyit a főnökei e célra forintban jóváhagytak. Ez általában nem sok, sőt, az is előfordul, hogy év vége előtt elfogy. íme egy olyan eset, amikor a dolgozó, ha szükségét érzi, a (saját) zsebébe nyúl. E ritka alkalmaktól eltekintve a vállalat ad az engedélyezett összegig, s hogy mit, az nem ritkán az utazó és a propagandista kapcsolatán múlik. A számításba jövő portékák — magyaros hímzés, porcelán, apró dísztárgyak, bor, pálinka, hanglemez — nem mindegyike egyformán nívós, olyan is akad köztük, amelyiket a dolgozó inkább át sem ad, mert nem akarja magát égetni az ajándék szegényessége, vagy gyatra kivitele miatt. Van aztán olyan ajándék is, amely más okok miatt nem találkozik azzal, akinek szánták; mivel ma még nem kell a megajándékozottól átvételi elismervényt kérni, a repi-alkoholok egy része áldozatul esik az utazó búcsúztatásának. T.-vel azon elmélkedünk, hogy a bürokrácia jelenlegi fejlődése mellett mikor érünk odáig, hogy az ajándékátadás magasztos percében külföldi feleink elé majd egy átvételi elismervényt is kelljen tennünk. Most még csak a különféle ki- és bevételi jegyzékek, nyugták, elismervények és leltárok útvesztőjében kell eligazodnia az illetékes ügyintézőnek, kiutazónként kétszáz-háromszáz forintért. T. ádáz tréfájával a hideglelős frászt hozta a propagandistára, amikor az IMPEX-et reklámozó szatyrot vissza akarta adni a repi-raktárba; az ezért járó kilenc forint (ezt ugyanis a dolgozónak meg kell vásárolnia. A saját hivatalos útjára) eladminisztrálása és visszaszerzése iszonyatos bürokratikus lavinát zúdítana az illetékesre. P., a szakképzett propagandista meséli; — Ha valaki bizalmasan a fülembe súgja, hogy neki abból a szép magyaros hímzésből kellene, habozás nélkül közlöm, hogy kizárt dolog, nagyon kevés van belőle, az meg kell a főnököknek. De ő sem új fiú, ismeri a játékszabályokat, és tovább erőlteti a dolgot. Jó, mondom, gyere vissza délután. Hogy, hogy nem, addigra mégis kerül terítő — de történetesen nekem is tetszik. Itt írjad alá, mondom a páciensnek, ez hat hímzett 42
