Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Kovács András: A magyar külkereskedők utazásairól

— Magyarországra általában szívesen jönnek a külföldiek, még az idejüket sajnáló (nyugati) üzletemberek is. Túl a kereskedőket alig érdeklő látványosságainkon, vendéglátási szempontból viszonylag olcsók vagyunk (más kérdés, hogy ez a színvonalon is tükröződik), s ez a remélt üzleten „bejön”.

— aki tőkés fejjel évek óta áll kapcsolatban cégünkkel, azt ma is kicsit az a túlhaladott szemlélet vezérli, hogy Magyarországról nemszocialista országba kijutni nehéz dolog.

Ezért a külföldi idelátogatás több, mint a magyar kiutazás. Ezt a korábban említetteken kívül magyar részről egyre inkább valutáris szempontok is szükségessé teszik, bár — mint a későbbiekben látni fogjuk — ez a szempont paradox módon kevésbé fontos, mint hinnénk.

Az üzletet pozitívan befolyásoló kapcsolatok kialakításáért tehát utazni kell egy- egy piacra.

Mi határozza meg, ki, mikor, hová utazzon? A leggyakrabban az alábbi tényezők:

— gazdasági egységeknél — első szinten a vállalat osztályain — készített utaztatási terv. Ezt a gazdasági vezetők készítik, figyelembe véve a különféle piacok igényeit, sajátosságait, az osztály dolgozóinak képességeit, munkateljesítményét, valamint az

— osztályvezetés jól felfogott saját érdekeit (mint említettem, utazni jó), de a vizsgált Impexnél a vezetők jelentős hányadban inkább azért vállaltak magukra többlet- utakat, mert az erős centralizáció és a hatáskörök feljebbcsúszása folytán úgy ítélték, jobb, ha maguk intézik a kiutazás során elvégzendőket.

— egyéni kiharcolással is létrejöhet utazás; a dolgozó addig küzd szorgos mindenheti munkával, levelezéssel, jó értelmű erőszakossággal, amíg néhány realizálható üzleti lehetőséget teremt a piacán. Ezek után — kerülve, vagy vállalva az önreklámozás címkéjét — megkísérli javasolni a kiutazást; ilyenkor a végkifejlet még igen sokesélyes. Elfogadható a javaslat az első kísérletre, elutasítható azzal az indoklással, hogy nagyon jó a meglátás, de utazni még korai. Úgy is eldőlhet a terv sorsa, hogy a közepesen nagyemberek eltöprengést ígérnek a kérdés felett, miközben lázas agymunkába fognak. Ezen szimptómák észlelésekor szinte bizonyosan megadható a diagnózis; valaki utazni fog, de nem valószínű, hogy pont az ötletet feldobó üzletkötő ... és az igyekvő dolgozó legközelebb is ki lesz téve annak, hogy elhalásszák előle az utazást, amelynek előfeltételeit ő teremtette meg.

— vannak továbbá alibi-utak, amikor mesterségesen kell kreálni utazást, valódi üzleti indok nélkül, dr. K. elvtárs, az O.-i belföldi vállalattól —ahol az IMPEX exportcikkeit gyártják — feltétlenül utazni szeretne, bár számos kiváló képessége között nem szerepel a nyelvismeret. Diszkréten, majd egészen egyértelműen kinyilvánítja szándékát, az útirány megjelölésével. „Magasabb helyről” is ajánlják utaztatását, nosza, elküldeni valakivel. Igaz, az ügynök közölte, hogy kiutazni fölösleges, mert a teljes vevőkör elzárkózik a vásárlás elől, a másik meglátogatandó országban pedig épp abban a hónapban mindenki szabadságon van, de akkor is! Ha egyszer dr. K. elvtárs utazni akar! H„ a külker vállalat ügyintézője tehetetlenül széttárja karját; — A külföldiek engem fognak hülyének nézni, hogy nem értek a szavukból...

Az utazgatni vágyó, hamarosan nyugdíjba vonuló vidéki potentát óhaja vajon kinek mennyibe kerül? A keretbe ez persze belefér.

A Heti Világgazdaság 1980/31. számában olvasom; „...az eddiginél bonyolultabb, s egyúttal hálátlanabb feladat hárul az utaztató külkereskedelmi vállalatokra. Az egyes buliutak kiszűrése.... az indokolatlan utak leállítása próbatétel elé állítja a belföldi partnereikkel kialakított jó viszonyt. Ezért aztán megvan a veszélye annak, hogy a külkereskedelmi vállalatok feltehetően esetenként inkább engednek, szemet hunynak.”

37