Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - KRÓNIKA - Válság vagy váltás? - Szociográfusok kerekasztal-beszélgetése a Forrás szerkesztőségében (Hatvani Dániel, Buda Ferenc, Bánlaky Pál, Kamarás István, Varga Csaba, Csató Károly, Varga Dávid, Kőbányai János, Tóth Tibor, Kovács János és Bodor Jenő felszólalása)
a szociográfia egyaránt nem hiszi magát tévedhetetlennek. A szociográfia gondjai mögött szükségképpen kemény társadalmi problémák vannak. A társadalmi valóság, a társadalmi kritika és a társadalomirányítás között a szükséges összhang nincs meg. Nemcsak a realista kritika és a realista irányítás között vibrál a feszültség, hanem például mindkettőnek elég tisztázatlan a viszonya a társadalmi valósághoz. Érdekkáosz: a viszonyok eléggé kuszáltak, az okok egyrészt láthatatlanok, a tisztázó viták félbemaradnak vagy el sem kezdődnek. Ha a társadalmi (s szellemi) valóság érdekkáosznak látszik, az a szellemi élet elégtelensége is. Ezért aztán többek között direkten összekapcsolódnak egymáshoz nem kapcsolódó kérdések. Előfordul, hogy nem a megjelent szociográfiákról folyik a dühös vita, hanem ezek ürügyén — a háttérben — élesen eltérő nézetek, politikai felfogások ütköznek. Nem az irodalom, hanem a politika mezején. Sokszor a bírálatokat valójában nem a szociográfiának s nem annak írójának címzik, hanem a szociográfiában ténylegesen vagy váltén megjelenő olyan nézetek ellen, amelyeket elsősorban nem a szociográfus vagy interjúalanyai képviselnek. Másra megy ki a játék, mint az írás cáfolatára. Engem tehát nem a megkövezés zavar vagy keserít el, hanem az, ha kiszámíthatatlan erőtérben olykor kideríthetetlen okokból indokolatlan vádak illetnek. Mint olvasó azt érzékelem, hogy a Forrás a hetvenes évek közepén új szakaszt kezdett el. Ezt ismét nehéz röviden jellemezni, de tömören úgy fogalmazhatom meg: nemcsak azért van sikere a lapnak, mert egyre jobban valóságközeli, hanem azért is, mert megkísérel a valósághoz kötődni. Az írások zömében kitapintható a közösségi, nemzeti elkötelezettség. Tehát olyan irodalom próbál itt újra érvényt szerezni, amely nemcsak önmagával, fontos belső ügyeivel, hanem a szociológiailag nagyon sokféle közösség dolgaival foglalkozik érdemben. Ha ez sokszor nem is sikerül. Ehhez járul egy másik jellemző, amit ritkán fogalmaznak meg: elfogultság nélkül teszi mindezt. Erre azért is figyelnie kell, mert a közösségi identitás akarva-akaratlanul is támadási felületet kínál mostanában. Tehát a Forrás — szerintem — jó értelmű izgalmat kelt szélesedő körben szándéka és növekvő hitelessége miatt. Ezt a folyamatot segítette, hogy az otthont adó megye megbízásokat adott szociográfiai felmérésekre, s talán az sem volt mellékes, hogy a fiatal szociográfusok — az adott helyzetben szokatlan — vállalkozásokba kezdtek. A folyóirat érdeke találkozott néhányunk törekvésével, de ez a szerencsés egyezés nem cáfolja, hogy a szociográfusok utánpótlása nagyon akadozik — a már jelzett okok miatt is. A Forrás jelenlegi teendőit úgy ítélem meg, hogy eddigi hagyományait megőrizve tudatosabb szerkesztésnek s szerzői csapatszervezésnek kell megindulnia.Tudatosságon azt értem, hogy avállalt s támogatott programot jobban kimunkálva még több szerzővel s még magasabb szinten valósíthatnánk meg. A provincia vizsgálata — provincializmus nélkül. A magyar realitás — európai szellemmel. Ugyanazt az empíriát — nagyobb műfaji változatossággal. Számomra tulajdonképpen szociográfia a dokumentumregény is, de a Forrásban ilyen írás eddig ritkán jelent meg. Ezt hiányként könyvelem el. Mostanában ráadásul sok jó szociográfiára aligha számíthatunk, arra azonban több reális remény van, hogy jó dokumentumpróza íródhat. De a dokumentumpróza sem születik magától, ehhez is jó lenne anyagi és szellemi ösztönzés. Néhány vállalkozó kedvű írót, szociográfust megnyerhetnénk erre a feladatra. A szociográfiai esszéírást is hasonlóan szorgalmazhatnánk. Bánlakyval nem egészen értek egyet abban, hogy élesen különválasztható a jelenség és a lényeg leírása, mert e kettő inkább csak elméletileg különíthető el egymástól ennyire. Különösen történetileg. A Forrás is több olyan szociográfiát közölt, ami megkísérelte a lehetséges lényeg érzékletes és ugyanakkor pontos megfogalmazását. A műfaj történeti fejlődése nem az, hogy a jelenség üres rögzítésétől eljutunk a lényegleíró s a valóságot hitelesen minősítő szociográfiáig. Hiszen az elmúlt évtizedben egyaránt olvashattunk felszínes, „riportos”, de a jelenség mögé néző, társadalomtudományi szemléletű szociográfiákat is. Azt akarom tehát mondani, ahogy régebben, úgy mostanában is születtek lényeget kifejező, s nemcsak napi érvényességű szociográfiák. A feladat az, hogy a jelenséget felmutató szociográfiák is többet mutassanak meg a különböző okokból, a felszín alatt zajló eseményekből, s ugyanakkor a kor kihívásaira is válaszoló, a tudományosan is megalapozott szemléletű szociográfiák se ragadjanak le az ál-lényegeknél, a lényeg-közhelyeknél. Ehhez felvilágosult ösztönzést adhat a hazai szociológia, amely — ismereteim szerint — az elmúlt öt évben szintén sokat fejlődött, ám sokszor megelégedett részproblémák alapos tárgyalásával — részben a tudományos hitelesség érdekében. Ezért a megújuló szociográfia, amely nem hátrál meg általánosabb összefüggések elől, fontos lehet a szociológiának is. Például abban, hogy ellenőrzésre váró gondolati hipotéziseket fogalmaz meg. Ezért a szociográfiai esszé reneszánsza jöhetne el, ha a társadalmi s szellemi életbeli feltételek kedveznének neki. A tudatosabb szerkesztéshez tartozik, hogy a folyóirat belső struktúrája gyakrabban és többféleképpen változzon. Régi ötlet: a tematikus számok szervezése. Nemcsak félvagy negyedszámot kitevő összeállítások közlését javaslom. Hogy mi legyen az első téma, elég nehéz eldönteni, mert rengeteg aktuális s lényeges kérdés van. Az értelmiség helyzete, szellemi potenciája, a települések politikai élete és a tömegszervezetek, a fogyasztói életmód, mint az egyéni autonómia megvalósulása, a hetvenes évek második felének emberképe vagy egyáltalán a mindennapi tudat jellemzői és sorolhatnám tovább. Vagy: amit Kamarás Istvánnal már elkezdtünk csinálni más folyóiratban: az elemi emberi viszonyok — szerelem, barátság, család — kutatása. S a tematikus számokat jellemezze műfaji sokoldalúság is, legyen benne egyaránt dokumentumregény, szociográfia, esszé, s egymással is vitázó kritikák. Ide kapcsolnék még valamit: a Viharsarok után talán kiadják a többi régi 92
