Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - SZEMLE - Füzi László: Varga Zoltán: Tücsök a hangyabolyban
mári Soltész József, akinek kötetei alig-alig jutnak el Magyarországra. Ám Varga Zoltán életművé terebélyesedő munkássága meggyőz arról is, hogy törekvései öntörvényű világ kifejeződései, s vele kapcsolatban Örkényt, Páskán- dit s Soltészt csak irányjelzőként szabad említeni. Varga írásai rendkívül sok szállal kötődnek a valósághoz, a realitáshoz. Előző kötetének, a Hallgatásnak a történelmi elbeszélései is ezt mutatták meg. Az elbeszélésekben Varga a történelmi környezetet kimért precizitással formálta meg. Különösképpen érdemes megfigyelnünk azt a pontosságot, amellyel az író a nyelv síkján ragaszkodott a leíráshoz, lemondva a tartalom eseményességéről, a cselekményről. Értékőrzésből fakadt ez, mint ahogy ezekben az elbeszélésekben vele oly sok ponton érintkező Székely János művészete is. Megismerve a szövegek egészét, a történetiség mellett nyilvánvalóvá válik azok példázat volta is. Varga írásai kiszámítottak, pontosan konstruáltak. Elbeszélései a tétel igazolásáért íródtak, de a gondolatiság, a tétel csak a megteremtett szövegben válik árnyalttá— mondhatjuk így — dialektikussá. Bányai János kifejezését használva: mozgássá. Varga elbeszéléseiben fontos helyet foglal el az ironikus hangulat, a parabolisztikus közlés megteremtésével a formai gondosság. Legalább ennyire fontos a tétel kiválasztása, megfogalmazása. Mondhatnánk azt is — s Varga kifinomult írásművészete ezt megengedi — írásainak súlyát a megformálás magas szintje mellett a tétel súlya adja. A Hallgatás azért lett jelentős kötet, mert a Varga által választott morális nézőpont, a hatalom és egyén viszonyának dilemmája, Varga kérdésfeltevése szoros kapcsolatban állnak a kor égető kérdéseivel. Varga a gondolat felől sem társtalan író. . . A Tücsök a hangyabolyban elbeszéléseit nehéz a Hallgatás írásaitól elválasztani. Egyetlen időszak műveit tartalmazza mindkét kötet. A különbséget az írások tematikája, terjedelme jelenti. A Hallgatás hosszabb elbeszéléseket, kisregényszerű írásokat tartalmazott, a mostani kötet tizenhárom elbeszélése másfél száz oldalon elfér. Varga itt éppúgy egységes kötet megteremtésére törekedett, mint az előzőnél: itt a mese az, ami sorra egymáshoz kapcsolja az írásokat. De csak az illusztrálás különbözőségét jelenti ez, a tétel, a gondolat éppúgy elevenünkbe vágó, mint volt a történelmi elbeszéléseknél. A meséhez, a példázat, a parabola örök őséhez szükségszerűen jutott el Varga Zoltán. Vállalja is a következményeket. Szinte önmaga gyönyörűségére beszél a szabadulás útját az oroszlánnak megmutató egérről, a hangyabolyban élősködő tücsökről, a nagyra nőtt kalász tragédiájáról, a gonosz mostoha tükréről, vagy éppen a sárgarépát gyűlölő király tragédiájáról. „Legalább a kezdet legyen szabályos, úgy, ahogy illik” — írja erre a természetes kötődésre utalva egyik meséjében. Árulkodóan persze, hiszen azt hangsúlyozza ezzel, amivel eltér a mesétől. A sűrítéssel, a jelentésrétegek gazdagságával válik valamenny elbeszélése komoly intellektuális teljesítménnyé S valamennyi írás hasonló gondolkodói hajlamot követel olvasójától is. Érdemes utalni az elbeszélések intenzitására- A nyelvi forma telítettsége, az önmagában is megálló prózanyelv mondandóban is rendkívül dússá, gazdaggá formálja a műveket. Az egér és az oroszlán története kiragadott példaként is mutatja a művek sokrétűségét. Az egér a fogságba esett oroszlánnak jelzi a szabadulás lehetőségét, az önérzetében sértett oroszlán öntudata — a szabadulás után — ezt sem tudja elviselni. Mikor az oroszlán dühe a kegyelem mellett szólna, az egér — erejét ez mutatja — kényszeríteni tudja az oroszlánt a végső leszámolásra. . . Gazdag és emberi történet ez: gazdagsága menti az írót attól, hogy tantörténetet írjon. Varga meséiben valóság és a fantasztikum elemei ötvöződnek. A Szerb Antalt idéző és a lonescóra emlékeztető írásban — Áprilisi tréfa — maga a fantasztikum válik realitássá. A kötet ereje mégis másutt keresendő. Végsősoron abban az erőben, a valóságlátásnak abban a jellegzetességében, ami az elvont tétel többszólamúságában mutatkozik meg. Igaz, Varga szándéka egyértelmű: a távolságtartás iróniájával az elvont témát is a létet befolyásolóvá akarja tenni, az életet mégis kettősségében, az ellentétes erők egymásra hatásával ábrázolja, írásaiban a heroizmus mellett ott van az elvakult pusztítás, a kötelesség-kényszerben élők rabsága mellett az önpusztító szabadság távlata, a kiválás mellett az elegyedés végzete. . . Lehetőségeket mutat fel az író, aki azzal, hogy humánus válaszokat sugall, befolyásolja is olvasóját. így válhat a kötet két legjobb elbeszélésévé a történelmi tapasztalatokat összegző A király és a gonosz törpe és a Királydráma című írás. Az előbbiben Varga iróniája gúnnyá változik: a királyt büntető bohóc pusztulásának egyértelműségéről ír, noha nyilvánvaló: a király halála a természetes. Ezzel bűnhődik, amiért bohóca szabadságát csonkította. A másik király a sárgarépát nem szerette. . . Ahogy a bohóc helyére képzeletünk szabadsága szerint helyettesíthetünk be alakokat, úgy az említett főzelékféle helyére is — ahogyan a kötet egyik ismertetője megjegyezte— sok minden behelyettesíthető. Varga ezáltal olyan sűrítési lehetőséghez jut, amely igencsak emberi eshetőségeket foglal össze. A hatalmi vakhitet, a történelem folyamatában ismétlődő jelenségeket, a hatalomhoz dörgölődzés típusait ábrázolja — elvontan, de utalva arra is, mi az ő véleménye erről a történelemről. Léthelyzetek, magatartásminták könyve a Tücsök a hangyabolyban. A könyvben a jelenségek m.élyén mutatkozó mozgást is ismerő, az embertelenséget gyilkosán gyűlölő Varga Zoltán azt teszi, amit kevesen: a valóságot faggatva gondolkodásra kényszeríti olvasóját. (Fórum, 1980.) FŰZI LÁSZLÓ 87
