Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - MŰHELY - Varga Csaba: Létezéstechnika (Széljegyzetek Popper Péter A belső utak könyve című művéről)

konkrét tréningkúrákkal sem foghat nagyon mellé. Nyilván Popper Péter is érezte a kiindulópont tisztázásának szükségességét, mert tételesen megfogalmaz egy ideális avagy normális emberképet, amelyet lényegében három képességgel jellemez: képesség a tehetség megfelelő teljesítésére tanulásban, munkában, képesség az életörömre, a munka, a szerelem, s a kultúra élvezetére és képesség arra, hogy ezzel a létezésgyakorlattal se tegyük tönkre mások életét, azaz ne maradjon el a szociális beilleszkedés.

Ez az emberkép jóval emberibb annál, mintha az egyént munkaerőnek vagy a külvilág alávetettjének vagy karakter nélküli tömegembernek fogná fel. Természetesen azzal egyetértek, hogy az ember elsősorban örömre való, s képessé válhatna arra, hogy a munkát is élvezetként végezze. De ennek az ideának visszabeszél az a realitás, hogy az emberek jó része még segéd vagy betanított, így örömtelen munkára kényszerített. Megkockáztatom azt is: ameddig objektíve ilyen a munka, addig mindaz fontosabb, ami örömet kínál. A harmadik jellemzőt pedig feltétlenül úgy bővíteném, hogy az ö- römelvű teljesítmény-orientáltság humanizmusához nemcsak az kell, hogy az egyén ne zavarja, ne rontsa a hozzá hasonló vagy tőle eltérő emberek létezését. A saját emberprognózisom szerint az egyénnek belső kötelessége törekedni arra, hogy legalább a körülötte élő, ráutalt embereket, hármas képesség-teljesítésüket segítse; kiiktathatat- lan érték a másik ember szeretete és támogatása, függetlenül attól, hogy a mai viszonyok nem kedveznek egy szeretetre orientált életvezetésnek.

Popper emberkép-megfogalmazásával némileg igazolható a vád, hogy a szerző totálissá növesztett magánént propagál a könyvben, egyúttal cáfolható is a rosszallás, hiszen már a definícióban is benne van, hogy a másik ember nem mellékes, nem eszköz, nem lényegtelen mozzanat. Valószínűleg most is az a probléma, hogy tisztázatlan az emberkép. Mert a valóban énre összpontosító emberképet a könyv más fejezetei bővítik, például az absztrakt tartalmakra koncentráló gyakorlatok ilyen állításokat tartalmaznak: az elviselhetetlen kompromisszumok tilosak, a gyáva élet rövid és tartalmatlan, vagy vállalni kell az énmagányt, mert ez az alapja annak, hogy segítsünk másokon. Tehát kiemelt érték: a másik ember. A szerző hangsúlyosan ki is jelenti, hogy az egyén nem tulajdon, s az emberi viszonyokat ápoljuk, mint a nemes növényeket. Vagy: „Amíg igazán adni tudunk, nem érezzük áldozatnak, mert öröm számunkra a másik öröme”.

Ennyi talán elég indoklásnak, hogy nem pontos az az értelmezés, amely szerint a szerző vagy az ajánlott énerősítés az embert elfordítja a világtól s a megbomlott kor önfeladó elviselésére szólítja fel. A magunkkal folytatott kommunikáció értelme persze nemcsak az, hogy önmagunkkal hellyel-közzel szót értsünk, hanem az is, hogy a dadogó világgal jobban tudjunk kommunikálni. Értékelésem szerint ez a felismerés végigkíséri a könyvet. Ennek ellenére életidegenség is kiolvasható a tanulmányból, mert sok olyan énfejlesztő és énstabilizáló gyakorlattal ismerkedhetünk meg, amely rendkívül egyszerű, primitív, éppen ezért az embernek önmagával kell folytatni. De vegyük végre tudomásul: az egyénnek dolga van önmagával is, s ezt nem szabad gyanús cselekedetnek tekinteni.

Az elméleti vagy létszemléleti tisztázatlanság úgy is megjelenik, hogy Popper kifejti: a modern ember az évezredes fejlődés során szuverén személyiséggé alakult. Mondja ezt múlt időben, mint megtörténtet. S ezután szentel könyvet annak a modern — szuverén? — embernek, akit a szeretetből kirekesztenek, aki örömhiány és kínzó átmenetiség miatt szenved, akiben a pszichés egység megbomlik és fut a szituációk és a megoldatlanságok elől, aki mindezek és más okok miatt szorong és betetőzésül saját énjét sem ismeri. Ez lenne a szuverén személyiség? Aki mechanikusan idomul univerzális sémákhoz és — éppen ezért? — lelki-szellemi erői szétszórtak, hiszen nincs kinek és minek érdekében összerendeznie őket. Vagy az lenne a szuverén egyéniség, akit arra

69