Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - MŰHELY - Varga Csaba: Létezéstechnika (Széljegyzetek Popper Péter A belső utak könyve című művéről)
VARGA CSABA LÉTEZÉSTECHNIKA Széljegyzetek Popper Péter A belső utak könyve című művéről Az egyén nem annyira kiszolgáltatott, ha legalább védekezni tud: a külső s a belső világ sárkányai ellen. De a védekezés nem elbújás, nem menekülés, s nem ellazulás. Az önvédelem is a belső erők fejlesztése, hogy az egyén kint és bent egyaránt felvegye a harcot és ne maradjon mindig alul. Ehhez a magatartáshoz önnevelés és önfejlesztés szükséges, mert a belül gyenge ember kívül sem lehet erős. A kinti sikeres változtatóalkalmazkodáshoz is koncentrált, döntés- és harcképes személyiség kell. Egyelőre se a gyerekkori, se a felnőttkori szocializáció során nem tanítják az önnevelést, egyáltalán a létezéstechnikát, a belső kondicionálás és a mindennapi küzdelem hogyanját. Létezéstechnikán azt értem, hogy az egyén önmagát kívül-belül korrigálja, karban tartja, s lehetőleg szükségletei és céljai szerint bonyolítja az életét. De a létezéstechnika nem csodagyógyszer, amely minden problémát megold; a sikeres technika lét- szükséglet, de önmagában korlátozott érvényű. Ha az egyén oiyan korban él, amikor szükségletei nem vagy félig valósulnak meg és amikor a külvilág még drasztikusan uralkodik felette, akkor a létezéstechnika szükségképpen elsősorban védekezés, hiszen a közvetlen cél nem egyéb, minthogy az egyén — elviselhető módon — életben maradjon, bár ekkor sem mindegy, hogy a túlzott megterhelés miatt a psziché megroppan vagy bizonyos mértékig megőrzi egységét és változtató képességét. Ha a társadalom azonban kegyes, s az egyén nem elidegenedett lény, akkor a létezéstechnika támadó, pontosabban toleráns támadó, tehát nem a másik embert támadja, hanem a dolgokon és a viszonyokon próbál meg változtatni, de ezt a beavatkozó magatartást jelentősen visszafoghatja egy félénk, ijedt vagy visszahúzódó belső alkat. Ha a létezéstechnika lehetőleg mozgásbahozó és mozgásban tartó, akkor sem elengedhetetlen a belső egység stabilizálása, mert a sikert gyakran nehezebben viseli el a psziché, mint a sorozatos kudarcot. Más kérdés: a jelen embere — szerintem — védekezésre orientált, mert az ember még közel sem uralkodik a társadalom erőin, amint az egyén sem a mindennapi viszonyain, ezért eleve vereségekre és hátraarcokra készíti fel magát, hogy az ismétlődő kudarcokat jobban feldolgozza az elviselhetőség érdekében. Az egyén kialakulatlan létezéstechnikájáról szinte nincs is szó a magyar szellemi életben. Ez nem magyarázható csak azzal, hogy a pszichológia, s különösen a szociálpszichológia viszonylag új s fejletlen tudomány, amint azzal sem, hogy ezek a tudományok az ötvenes években hamis és ellenséges diszciplínáknak számítottak. Csakhogy — mindezek miatt is —semmilyen szinten nem kíséreltük meg tanítani a mindennapi létezést, az önmegismerés és önkorrigálás fontosabb elemeit, ráadásul a „spontán”, mindennapi szocializáció is zavart, ellentmondásos, labilis. Ebből következik, egyáltalán nem ismert, hogy milyen értékek vezérlik vagy milyen értékeknek kellene vezérelnie az egyes ember létezésmódját. Egyaránt hiányoznak a létmagyarázatok és a létezéstechnika- ismertetések. Végre megjelent egy olyan könyv, Popper Péter tanulmánya — A belső utak könyve —, amely ugyan átfogóan nem vizsgálja az egyén létezéstechnikáját se szociológiai, se pszichológiai oldalról, ám tudatosan hozzálát a létezés-probléma megfogalmazásához és bemutatja a befelé figyelés és belső rendtevés néhány primitív és néhány összetett önkorrekciós technikáját. Nemcsak a psziché több elemének karbantartásához kapunk tanácsot, hanem a koncentráció „ürügyén” alapvető normákkal is szembesülhetünk és 67
