Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - MŰHELY - Zöldi László: G. G. - Az ismeretlen Gaál Gábor

életének első három évtizedében. Már csak azért is föl kellene tárni, mert nem tudjuk pontosan, hogy hol született. Azt sem, hogy mikor született. Nem tudjuk, hogy tulajdon­képpen ki volt az apja, hová járt iskolába, hogyan tanult. Nem tudjuk, hogy amikor elvitték katonának, hol szolgált az első világháborúban. Nem tudjuk, hogy mit csi­nált 1919-ben. Ezt különösen fontos volna megtudni, mert később emiatt tartóztatták le, emiatt kellett Kolozsvárra menekülnie. * * * (Budapest, a hajdani görög követség stílusosan rekonstruált épülete. A máso­dik világháborúban lebombázták, az újjá­építés során a lakások átalakultak, így csak hozzávetőlegesen lehet megállapí­tani, hogy a múlt század nyolcvanas­kilencvenes éveiben melyik cselédszobá­ba lakott Gál Anna.) — A Józsefváros kellős közepén vagyunk, a Bérkocsis utca 23. szám előtt. Emléktábla ugyan nincs rajta, de ebben a házban született Gaál Gábor. Édesanyja, Gál Anna itt, az első emeleten cselédeskedett, amennyire a megsérült la­kónyilvántartóból és az idős lakók vallomá­saiból kihüvelyezhető, az 1848-as honvéd- tábornok, Gammel generális századforduló­ra deklasszálódott leszármazottainál. Ami­kor 1891. március 8-án megszülte második gyermekét, Gábort, ide természetesen nem hozhatta vissza, illetve ha visszahozta is, nem tarthatta itt sokáig. Ezért kiadta le­lencbe, Jászfelsőszentgyörgyre, egy paraszt­családhoz. A születésre vonatkozóan egyéb­ként sikerült hiteles dokumentumokat talál­ni, néhány száz méterre innen, a Szent Jó­zsef plébánia anyakönyvében. * * » (Budapest, nyolcadik kerületi plébá­nia, Horváth Mihály tér 7. Dr. Galambos János tisztelendő előzékenyen emeli le az 1891/34. számú kötetet. A Keresztel­tek anyakönyvében, a 92. oldalon, tintá­val bejegyzett információk.) — Ez olvas­ható: „Marti us. — sorszám: 139. — születési év, hó s nap: 8-a — neve: Gábor, ffi A KORUNK SZERKESZTŐJE 49 AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚS KATONA

Next

/
Oldalképek
Tartalom