Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Kaposy Miklós: Umbulda (riportszatíra VIII. rész)

rom-négy ilyen vasat, mert a motornak löködni kell valahogy a harangot. És akkor megvan a pénz. Számlát nem adnak, az isten nevében mennek. — Na jó, lehet, hogy ebben van valami umbulda, lehet hogy 2000 forint helyett 32-t kérnek el, viszont az automatizálás az mindenütt pénzbe kerül. A korszerű harangozás áldozatokat követel. Annak az adóhivatali dolgozónak viszont, aki megfelelő mértékben megadóztatna egy ilyen harangautomatizáló szakembert, a magam részéről felajánlok egy jutalomkönyvet. Címe: Hemingway: Akiért a harang szól. * Maradjunk az összeköttetéseknél. A trükk itt is filléres tételből indul ki. Majd azt mondtam, olcsó trükk. — Szerkesztő úr, tetszik tudni, mennyibe kerül egy krémes? — Nem. Három forint, négy? — Attól függ, hogy ki veszi meg, ki adja el. Aki a maszeknak eladja, az féláron adja, és amikor meg tetszik venni, akkor lesz egész ár ... — Ki adja el a maszeknak? — Az állami vállalat. Úgy van megoldva, hogy . . . megyében a cukrászüzemben megsütik a süteményt. Onnét kiviszik és a maszek gebines boltban pedig eladják. — Tehát az állami cukrászüzem nem az állami cukrászdába küldi a krémest? — Hát oda is küld, mert a fizetést az után veszi föl. — Azért is kell valamit produkálni. Értem. De hogy számolja el a hiányt? Amit a ma­szekhoz vitt. — Hát, ha mondjuk 20 000 süteményt csinál egy nap, annak 1—2 százaléka is szép nagy mennyiség, igaz? — Tehát megvan a 20 000 sütemény anyagnormája, ennyi liszt, annyi cukor, amannyi tojás. De az állami krémesekből kimaradt ennyi liszt, annyi cukor, amannyi tojás . . . — Ezt honnan tetszik tudni? Ezt most akartam mondani. — Istenkém. Édesszájú vagyok. Szóval az állami sütöde süteményéből a maszek süti a pecsenyéjét. — így igaz. Tehát a sütemény eljuttatása a fogyasztóig a következő sorrendben történik. A maszek beszél mondjuk előző este a főnökkel telefonon, hogy kérek 10 tepsi süteményt, legyen arról papír is, 5 tepsit pedig féláron fogok kapni. Na most, amikor a telefon lezajlott, akkor a főnök szól a szállítóknak, hogy 15 tepsi süteményt ebbe a boltba vigyenek el. Hogy hogyan hozza ki, az a következő kérdés. Hát a kapun. De hivatalosan. Papírral. — Mi lesz azután a kapucédulával? — Jaj, szerkesztő elvtárs, hát hol tetszik élni? Azt utólag eltüntetetik egy kicsit, hogy nyoma azért ne maradjon az ügynek. A sofőr, aki vitte, az hivatalosan vitte, papírral. Papíron megy ki a kapun, papíron kapja meg a maszek cukrász, csak szépen visszaszármaztatják a papírt az üzembe, és ugye, ami hivatalos, az megvan, az ötöt meg sztornírozzák. — Gondolom, a darabszámmal is lehet valamit umbuldálni. ..? — Az állami tálcánál esetleg sűrűbben vagdossák a süteményt, a maszeknál meg szép nagyokra. Mert a maszeknál ugye szívesebben vesznek. — A portás nem fogja darabszám számolni? — Azt nem tudom, hogy a portás hogyan számolja, mert én a múltkor voltam a megyei sütödében, a portás az süket is, meg vak is. Amikor kifelé jöttem, akkor kérdezte meg, hogy miért akarok bemenni? Meg tetszik tudni, mi még a szisztéma? Azt tetszik mondani, hogy most menjek be valamelyik üzembe? Nem kabátban me­46

Next

/
Oldalképek
Tartalom