Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Bistey András: Szibéria melege (dokumentumregény - részlet)
orgazda még él. A vasutasok végezni akartak vele, de az orvos rábeszélte őket, hogy vigyék a kórházba, mert kíváncsi, vajon életben tudja-e tartani. Tíz nap sem telt el, már sétálgatott a kórház udvarán az az ember. TUTUJ Gyakran beszélgettem egy magamforma idős kirgizzel, akit Tutujnak hívtak. Akkor már jól tudtam oroszul, ő is tudott egy kicsit, így értettük meg egymást. — Van-e már feleséged? — kérdeztem egyszer. — Nincs — mondta szomorúan. — Miért nem házasodsz meg? — Nincs annyi pénzem. — Pénzt kell adni az asszonynak valóért? — Kell ám, mégpedig sokat! — Egy olcsóbb fajtát mennyiért adnak? — Az olcsóbbért is elkérnek vagy háromezer rubelt, egy tehenet meg egy tevét, de lehet, hogy még húsz bárány is kellene ráadásnak. — Tudod mit, Tutuj? Álljunk össze, és ketten vegyünk egyet! Nevette nagyon. — Úgy nem lenne jó. — Ha úgy nem jó, akkor szerezz magadnak orosz asszonyt, azért nem kell fizetni. — Az sem jó, mert én mohamedán vagyok, és a vallásom tiltja, hogy máshitűt elvegyek. — Azt nem tiltja, hogy más kirgiznek akár öt felesége is legyen? — Nem, mert azok gazdagok. Annyi feleséget vesznek maguknak, amennyire a pénzükből futja. A PIACON Azt mondtam egyszer Szabó Ferenc fogolytársamnak, hogy vennék egy kis krumplit, volna-e kedve eljönni velem? Ahogy széjjelnézegettünk a piacon, láttunk egy árust, akinek a csizmája vastagon be volt kenve zsírral. — Nézd már ezt a muszkát, de bekente a csizmáját! — mondtam Szabónak. — Nem vagyok én muszka, ugyanolyan magyar hadifogoly vagyok, mint ti —válaszolta nagy meglepetésünkre. — Hol laksz? — kérdeztem. — Kint vagyok egy gazdánál. Most árulni jöttünk a városba, meg azért is, hogy sót, élesztőt, cukrot, gyufát vegyünk. — Messze laksz? — Egy hét alatt értünk ide. Nem is jövünk gyakran, legfeljebb egyszer-kétszer évente. — Nem fogod tudni, hogy mikor viszik haza a foglyokat. — Én nem jövök a városba. Azt beszélik, hogy nagy a nyugtalanság, könnyen kitörhet valami harc, veszélyes hely ez. Majd csak hazakerülök valahogy. Visszafelé menet egyre csak arról beszélgettünk Szabóval, hogyan is jutunk el Magyarországra. Még az volt a szerencse, hogy együtt maradtunk, földiek, és mindig megvigasztalta valaki azt, aki nagyon nekibúsult. HORGÁSZÁS Iván nagyon szeretett horgászni, egyszer kért, hogy engedjem el. Nem volt munka, hát elengedtem. Hozott hetvenhét apró halat. Megtisztítottuk, és egy tepsiben meg19
