Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - Bistey András: Szibéria melege (dokumentumregény - részlet)

orgazda még él. A vasutasok végezni akartak vele, de az orvos rábeszélte őket, hogy vi­gyék a kórházba, mert kíváncsi, vajon életben tudja-e tartani. Tíz nap sem telt el, már sétálgatott a kórház udvarán az az ember. TUTUJ Gyakran beszélgettem egy magamforma idős kirgizzel, akit Tutujnak hívtak. Akkor már jól tudtam oroszul, ő is tudott egy kicsit, így értettük meg egymást. — Van-e már feleséged? — kérdeztem egyszer. — Nincs — mondta szomorúan. — Miért nem házasodsz meg? — Nincs annyi pénzem. — Pénzt kell adni az asszonynak valóért? — Kell ám, mégpedig sokat! — Egy olcsóbb fajtát mennyiért adnak? — Az olcsóbbért is elkérnek vagy háromezer rubelt, egy tehenet meg egy tevét, de lehet, hogy még húsz bárány is kellene ráadásnak. — Tudod mit, Tutuj? Álljunk össze, és ketten vegyünk egyet! Nevette nagyon. — Úgy nem lenne jó. — Ha úgy nem jó, akkor szerezz magadnak orosz asszonyt, azért nem kell fizetni. — Az sem jó, mert én mohamedán vagyok, és a vallásom tiltja, hogy máshitűt elve­gyek. — Azt nem tiltja, hogy más kirgiznek akár öt felesége is legyen? — Nem, mert azok gazdagok. Annyi feleséget vesznek maguknak, amennyire a pén­zükből futja. A PIACON Azt mondtam egyszer Szabó Ferenc fogolytársamnak, hogy vennék egy kis krumplit, volna-e kedve eljönni velem? Ahogy széjjelnézegettünk a piacon, láttunk egy árust, akinek a csizmája vastagon be volt kenve zsírral. — Nézd már ezt a muszkát, de bekente a csizmáját! — mondtam Szabónak. — Nem vagyok én muszka, ugyanolyan magyar hadifogoly vagyok, mint ti —válaszol­ta nagy meglepetésünkre. — Hol laksz? — kérdeztem. — Kint vagyok egy gazdánál. Most árulni jöttünk a városba, meg azért is, hogy sót, élesztőt, cukrot, gyufát vegyünk. — Messze laksz? — Egy hét alatt értünk ide. Nem is jövünk gyakran, legfeljebb egyszer-kétszer éven­te. — Nem fogod tudni, hogy mikor viszik haza a foglyokat. — Én nem jövök a városba. Azt beszélik, hogy nagy a nyugtalanság, könnyen kitör­het valami harc, veszélyes hely ez. Majd csak hazakerülök valahogy. Visszafelé menet egyre csak arról beszélgettünk Szabóval, hogyan is jutunk el Ma­gyarországra. Még az volt a szerencse, hogy együtt maradtunk, földiek, és mindig meg­vigasztalta valaki azt, aki nagyon nekibúsult. HORGÁSZÁS Iván nagyon szeretett horgászni, egyszer kért, hogy engedjem el. Nem volt munka, hát elengedtem. Hozott hetvenhét apró halat. Megtisztítottuk, és egy tepsiben meg­19

Next

/
Oldalképek
Tartalom