Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Bistey András: Szibéria melege (dokumentumregény - részlet)
sütöttük az összesét. Az oroszok úgy ették a halat, hogy a szálkát nem köpték ki. Én is ettem belőle, de csak nagyon óvatosan a szálkák miatt. Iván máskor is kiment horgászni, egyszer vele tartottam. Ideadta az egyik botját, hogy horgásszak, de nem értettem hozzá. Ő egyre-másra rángatta ki a halakat, és nagyokat nevetett a gyámoltalanságomon. Néztem, hogy a hal piszkálta a dugót, de megfogni nem tudtam. Biztatott Iván, hogy „No most! No most!”, de hiába. Végül meguntam a hiábavaló horgászást, beláttam, hogy nem nekem való mesterség. SAVANYÚ UBORKA A kertészetből gyakran kaptunk uborkát. Az oroszok meghámozták, és sóba márto- gatva ették. Egyszer egy egész zsákkal hozott Iván unokatestvére. Amikor már jól belaktak belőle, a maradékot vederben besavanyítottam, ahogy itthon szoktuk. Felvagdaltam, megsóztam, tettem bele egy darab kenyeret, és az egészet fölraktam a kemence tetejére. — Mit csináltál a sok uborkával? — kérdezték az oroszok. — Nem lehet azt úgy megenni. — Elrontottad, nem lesz belőle semmi! Amikor láttam, hogy beérett az egyik vederrel, levettem a kemence tetejéről, és megkóstoltattam velük. Annyira megszerették, hogy mind azt mondta, ha hazakerül, otthon is így fogja enni az uborkát, mert így nagyon jó. Akárhányszor savanyítottam nekik, mindig megették egyszerre az egészet. A DÁRIDÓ Szemipalatyinszkben először a sógorommal, Rusvai Gáborral találkoztam, azután meg Deli Istvánnal, ő az unokatestvérem volt. Nevettük is, hogy lassanként összejön Szibériában az egész rokonság. Rusvai Gábor adott egy kis denaturált szeszt. Ezzel keverték a benzint. Egy keveset ittam belőle, de kevéstől is nagyon jó kedvem támadt. A pékségben dolgozó oroszok kérdezgették, hogy tán vodkát ittam, attól vagyok olyan vidám. Nem akartam, hogy Rusvainak baja essen, azt mondtam, hogy nem ittam semmit. Persze nem hitték el, mert egyre csak daloltam. Kértek, hogy adjak egy kis pénzt, mert nekik is van valamennyi, és ha összeadjuk, hoznak vodkát. Hoztak is öt üveggel, olyan hétdecisek lehettek. Négy üveget ideadtak, hogy tegyem el, mert ők mind megisszák, ha náluk marad. Azután kitettek egy marék sót az asztalra, jó friss cipóból tört darabokat mártogattak bele, arra itták a vodkát. Az első üveg gyorsan kiürült. Hoztam még egyet a pincéből, azt is megitták. Kezdtek sokat beszélni, láttam, hogy elég volt az ivásból. Az én fejem is elnehezedett, lefeküdtem az ágyamra. Odajöttek rimánkodni, hogy hozzak föl még egy üveget. — Nem hozok — mondtam. — Eleget ittatok már! — Az Isten is csak akkor fog hazavezérelni, ha felhozol még egy üveggel. Ez hatott rám, megint felhoztam egyet. Hamar kiürült az is. Akkor bejött Iván unokatestvére meg egy barátja. A kertészetben dolgoztak, többször is hoztak már uborkát meg zöldséget. Rögtön észrevették, hogy vodkát ittunk, kértek ők is. — Van még — mondta az egyik orosz. — Csak az öreg nem ad többet. Igaz, mi mondtuk neki, hogy tegye el, nehogy megigyuk az egészet. — Pan, hozzál fel még egy üveggel! — mondta az Iván unokatestvére. — Mi is szeretnénk inni. 20
