Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Kőváry E. Péter: Bozse moj, bozse moj! (elbeszélés)
4. A kocsmában vágni lehetett a füstöt. A vörös zászlóval leterített asztal mögött egy férfi ült. Ököllel verte az asztalt. — Elvtársak! így nem jutunk messzire. Már három hónapja megalakítottuk a csoportot. Azóta mást se csinálunk, csak elnököt választunk, pedig már vetni kéne. Zsilák Macó volt a kilencedik elnökük, maguk választották a múlt héten, most miért váltják le? Megint elszabadult a pokol. — Elvitt egy zsák cukrot! — Meglopta a közöst! — Megverte a lovamat. A vörös asztalnál ülő férfi két kézzel dörömbölt. — Elvtársak, elvtársak! Honnan veszik maguk, hogy a Zsilák Macó tagtárs elvitt egy zsák cukrot? A biliárd asztal mellett felvisított valaki. — Új ruha van rajta! A cukorból vette! — Le vele! — Szvinya! Ezért nincsen cserekhlyeba! Alacsony emberke ugrott a biliárdgolyók közé. — Tagtársak! Nálam van a zsák cukor. Tévedésből mégegyszer jöttek a kocsisok. Mindenki nevetett. A sivító hang túltett a lármán. — Megint berúgtak! A vörös asztalnál ülő férfi fölállt. — Akkor elvtársak marad a Macó tagtárs elnöknek? Nem szólt senki. Fújták a füstöt. A csendben fölerősödött az utolsókat rugó legyek zizegése. — Sipicki Dorka legyen az elnökünk! Minden tekintet a terem mélyéből jövő hang felé fordult. — Nézd csak az Ondris! — A Vecsernyés, a Rosszlábú Vecsernyés! — Nyomod az elvtársnőt, mi? — Pojeb szí kozu, dá tyi mljeko! A férfi, a vörös térítőnél az asztalt verte. — Na de elvtársak! Tessék Vecsernyés András, indokolja meg a javaslatát. A fiú előlépett a homályból. — Nincs ezen mit indokolni. Most jött meg az ukránoktól. A kolhozt is ott találták ki, ő meg láthatta. Csak ő tudja legjobban, mit hogyan kell. A kocsmahelyiségben néhányan kuncogtak. — Ezt te is érezted, mi? — Elvtársak ne komolytalankodjunk! Szavazzunk! A kezek magasba lendültek. Az elnöklő férfi visszaült a helyére, majd újfent fölállt. — Elvtársak egyhangúlag megállapítom, hogy Sipicki elvtársnő meg lett szavazva. Megkérdem, kíván-e szólni? A lány kiment az elnöki asztalhoz. Arcán rózsák gyúltak. — Először is megköszönném a tagtársak bizalmát. Másodszor elvtársak mondanák néhány szót arról, mit láttam a Szovjetunióban. Tagtársak azt mondanám, hogy ott vannak szovhozok is meg kolhozok is. És elvtársak azt is mondhatnám, hogy ott valóban minden a közösé . . . — A nők is, mi? 16
