Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Más nyelven beszélünk
„Lenéz bennünket.” „A nem iskolázott testvéreivel nem akar beszélgetni.” „Nagyokosnak hiszi magát, neki már nincs szüksége se a szülei, se a testvérei tanácsára.” „Megy a maga feje után.” Csalódás, távolodás mindkét részről. Fáj ez a szülőnek, és fáj a gyermeknek. S mindkét fél tízszer—százszor—ezerszer megpróbálja a közeledést. A szülő, sajnos, nagyon gyakran a lehető legrosszabb módon közeledik. Anyagiakkal akarja visszahódítani gyermekét! Takarékkönyvvel lepi meg családos lányát, fiát. Autót vesz neki, telket, nyaralót. Azt hiszi, pénzzel a szakadékot át lehet hidalni. S rosszat tesz a gyermek, amikor a felkínált pénzt, vagy a nevére íratott autót, telket elfogadja. Mert az adtam—kaptam újabb csalódásokat szül. A szülő részéről: hiába adtam, csak nem változott meg! A gyerek részéről: elfogadtam és most hálásnak kellene lennem. S ezzel köztük a szakadék tovább mélyül. Miért is ne mélyülne? Hiszen létrejöttének sem anyagi oka volt! A gyermek közeledése sem jár sok eredménnyel. Pedagógusok, orvosok, mérnökök, ügyvédek írták levelükben: „Én már mindent elkövettem, hiába...” Elhalmoztam őket ajándékokkal, hátha ...” „Hetenként írok levelet nekik ...” „Amikor csak tehetem, általában havonként egyszer, meglátogatom őket...” Az eredmény mégis: „Eltávolodtunk ...” „Nem értjük egymást..„Nem egy nyelven beszélünk.” A levelek szerint nagyon sok diplomás a közeledésnek azt a módját választotta, hogy néhány hétre, egy-két hónapra magához csalogatta anyját, apját. Megmutatta neki a várost, ahol él, bevitte a munkahelyére, lássa anyja, apja, hol és mit dolgozik. Megpróbált a munkájáról beszélni. Az eredmény: teljes kudarc. Mert anyja—apja az ő mindennapi gondjaiból, életéből csak azt látta: agyon hajszolja magát ez a szegény gyerek! S miért kell ennyit dolgoznia? Azért, hogy nagyravágyó házastársa igényeit kielégítse ... Nagyvállalati, függetlenített párttitkárnak mondta az édesanyja, amikor az a munkájáról beszélt: „Ne emészd magad, kisfiam! Mindig voltak gazdagok és szegények, ez a világ rendje. De meg van írva a Bibliában .. .” Járási első titkárnak mondta az anyja: „Náladnál nagyobb emberek intézik a világ sorsát, te abba ne ártsd bele magad, mert csak bajod lehet belőle!” „Te csak a családoddal törődj!” — tanácsolta egy apa gyárigazgató fiának. Akinek éppen azon főtt a feje, hogy a gazdaságtalan termékeiket mivel válthatnák fel; hogyan is ügyeskedjenek a gazdasági szabályozók szellemében? Egy másik — ugyancsak gazdasági vezető — a differenciált bérezés bevezetésének hogyanján törte a fejét. Ez foglalkoztatta otthon, a vacsoraasztalnál is. Közgazdász feleségével sorra vették a lehetséges módozatokat. Hallgatta őket egy darabig a mama, aztán megszólalt: „Ne gyötörd magad, kisfiam. Menj fel a minisztériumba, ott majd megmondják neked, hogy mit tegyél!” De ugyanez az értetlenség fordítva is fennáll. Panaszkodott a téesznyugdíjas apa lányának-vejének, hogy egyre nehezebb táphoz jutni, a kukorica drága, a sertések átvételi súlyhatárát leszállították, nem nagyon éri meg, hogy szerződést kössön. Pszichológus (!) lánya és gyermekorvos veje szinte egyszerre mondták: „Az lenne a legjobb, ha apuka végleg felhagyna az állattartással! Nincs értelme vesződni velük, van rendes nyugdíja, ha az nem elég, kipótoljuk, ezt már százszor is megmondtuk. Eleget dolgozott egész életében, élvezze a nyugdíját! Menjen üdülni, pihenni, fizessen be egy IBUSZ-útra.” Az apa soha többet nem hozakodott elő mindennapi gondjaival. Minek? Ezek úgysem értik! Hogyan is magyarázhatná meg — szava sincs rá, és nem is gondolta végig, csak érzi: — nem azért tart ő nyugdíjas létére is állatokat, mert a napi megélhetéshez kell! Hanem mert erős, egészséges, nem 54
