Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 3. szám - Zám Tibor: Pokoljárás (Tragikomédia)

JÁK.Ó: Egyszer már mondottam neked, hogy a sokféle halál közt mindenkinek megvan a magáé, de az, amelyet én választottam illetlen önkénynyel, akarnok módon, az nem az enyém. Ha az Isten, a sors, a szerencse vagy nevezd, aminek akarod, meghosszabbította az életemet, akkor az életre kell magamat betájolnom . . . Kifizetni a lakbért, visszakönyörögni a fényt, megcsináltatni a tragacsot és felkészülni Turbóka fogadására, ha ex-feleségem a pótvizsgán is megbukik anyaságból.

(Felmutatja a kampót.)

Látod, Lukács? ... Ez itt a gipszbe foglalt kampórend. Elűzte környékemről a karmos veszélyeket, de nemcsak talizmánként, nemcsak figyelmeztetésül szolgál, hanem az önbizalom előlegeként és az elvégzendő munka jutalmául is. Csak akkor érdemiem, ha nem hagyom itt a földet dolgom végezetlenül. Az ujjaim begyében érzem

azt a szokszor elkezdett s mindig abbahagyott drámát. Most már biztosan be tudom fejezni. A későbbi tennivalók pedig . . . sorra kiadják elintézésre magukat.

(Fekete zsírkrétával szertartásosan berácsozza a fénykép helyét.)

Te, Lukács, utolsó éveidet végigjátszottad. Én végigdolgozom. Ez elegendő ok arra, hogy kizárjalak magamból. Nincsenek hozzád szavaim . .. Elfogytak.

(A színpad előterébe jön. Monológja befejező mondatait a közönségnek mondja.)

Hiszek az alkotás értelmében.

Hiszek az öntisztulásban.

Hiszem, hogy az én ember-kínjaimat érezvén minden

poklot járt lélek megtisztul.

(FÜGGÖNY)

46