Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Zám Tibor: Pokoljárás (Tragikomédia)
(Gyorsan szedi össze a könyveit, indulni készül.) Ugye beviszel kocsin? (Jákó nyugodtan ül tovább helyén és fütyül.) ZSÁLYA: (Toporzékol) Gyere már, az Isten verjen meg! (Jákó karjába kapva, magához húzza Zsályát s tangózik vele, mind hangosabban énekli a slágert.) „A végén mindent másképp lát az ember, Amikor már elmúlt a szerelem .. (Zsálya kibújik az ölelésből, rohan, nyitva hagyva maga mögött az ajtót, jákó üvöltve szalad utána a folytatással.) „Vihar után mindig megnyugszik a tenger, Olyan vagy nékem, mint egy idegen.” ZSÁLYA: (Futás közben) Ne randalírozz, te ökör! Már megint rajtunk szórakozik a lakótelep. JÁKÓ: Nem ökör, hanem szarvas! (Kezét a halántékához téve mutatja szarvait.) Nem ökör, hanem szarvas! Holnaptól azt fogom énekelni, hogy „A boldogságtól ordítani tudnék, Ha nem lennék ma egy kicsit rekedt...” (Jákó a színpad előterébe jön.) JÁKÓ: Jól hall engem, uram? Ön, ön, uram, aki kezefejébe törli a száját. Jól hall?... Igen? Akkor mégsem vagyok eléggé rekedt. (Zsálya után.) Hallasz, kincsem? Hurcolásszon téged a hóhér! Bocsánat,fiatalasszony, nem magát molesztáltam, de nyitva maradt a blúza. Táplálja csak tovább a csecsemőt, a szomszédasszony majd beszámol a fejleményekről. És maga hapsikám, ott a harmadikon, mit szólt a feleségemhez? Maga, maga ... aki ezért a nőmért is csurgatta nyálát... (Megjelenik a síró Zsálya.) JÁKÓ: Az üveg össze-, szét-, ki -és betörik. A huszár feneke feltörik. A bili füle letörik. A mécses eltörik. ZSÁLYA: Ne kínozzál most, nagyon szépen kérlek! Felkészülni nem hagytál, a rögtönzés nem sikerült és elkéstem. Lőttek a véglegesítésemnek. (Bemegy a kisszobába, zokog. „Turbóka, Turbóka”, ismétli mániákusan.) JÁKÓ: (Két ujjal, megszállottan veri az írógépet. Majd a Lukács képe helyéhez megy.) Ez volt az örvény, Lukács. És engem sem tartottak vissza, mint ahogy én sem fogtalak meg, amikor fejedet a sínre hajtottad. ZSÁLYÁ: (Hisztérikusan) Nem, nem! Nem akarok meghalni! JÁKÓ: Újból kikészültél. Már az öngyilkosság gondolata is foglalkoztat. (Levesz a polcról egy ládikót.) A gyógyszeres ládikón jól látszanak a feszegetés nyomai. Mától kezdve éjjel-nappal nyitva találod. A készleteket altatókból és nyugtátokból megháromszoroztam. E mennyiségtől egy egész tehéncsorda jobblétre szenderülne. ZSÁLYA: (Üvöltve rohan a fürdőszobába.) A szemed láttára végzek magammal! (Zsilettpengével tér vissza, amit a csuklójára tesz.) JÁKÓ: (Legyint.) Az már fűrészelésre is alkalmatlan (felül az asztal tetejére), de kíváncsi vagyok, mire mész vele? ZSÁLYA: (Megőrjíti a kudarc, ezúttal a konyhába száguld.) Többet nem fogsz megalázni! (Zsálya kezében villan a másfél araszos konyhakés, de a penge megakad Jákó derékszíjának rézcsatjában. Zsálya elejti a kést, borzadva hátrál, lerogy, két ököllel veri a szőnyeget.) ZSÁLYA: Anyám, édes jó anyukám. Miért nem szerettél soha?! Egyetlen gyermekedet! (Ez ismétlődik.) JÁKÓ: (Átlép Zsályán.) E rézcsatos öv nélkül most hulla lennék, te pedig börtönlakó. (Nyelve alá dug egy Nitroglycerin tablettát, kiviszi a kést.J (Megjelenik a pszichiáter, pszichiáterül beszél.) PSZICHIÁTER: A tünetek alapján feleségénél nem zárható ki sem a neurózis, sem a pszichózis. A verbális disztinkcióval csupán bizonyos transz- missziókat, transzparenciákat tudok plaszticizál- ni, nem zárva ki természetesen sem egy szimpla, sem egy globális, sem egy komplex okrendszeren alapuló pszichoneurózist sem, mert az empirikus irányzatok szerint, de az absztrakt pszichogene- zis szerint is a „natura abhorret vacuum” elve mint evidencia objektíve a humanizáció kezdete óta, szubjektíve pedig már in statu nascendi érvényes __Kurziválom, hogy az auditív és látens tényezők még tovább augmentálódhatnak, ezért amit mondok, az nem anamnézis vagy pszichoge- nezis, legfeljebb hipotézis. Pszichofizikai megközelítésből a betegség az intermediális periódusból az excessiv felé mobil. Látatlanból azonban nehéz megítélni, hogy a hipochondria egyik variánsával van-e dolgunk, vagy az ab imo pectore variánssal. A pszichoneurotikus betegek többsége ad extrenum hajszolja magát. Hic et nunc, lehetetlen megítélni, hogy fiziátriai gyógymód temperálná-e a beteg állapotát, vagy az anesthesia melyik formája . . . Anesthesia caudalis, centrális, interneurális, et cetera ... (Jákó a szakhalandzsától letaglózva kifelé hátrálna a szobából, de a pszichiáter széles gesztussal kezet nyújt neki és visszahúzza.) PSZICHIÁTER: Uram, egy konzultáció nálam háromszáz forintba szokott kerülni. He-he-he. JÁKÓ: (Fizet.) Ha-ha-ha. PSZICHIÁTER: Hi-hi-hi. (Elmegy.) (Jákó a régi, szakadt rugójú sezlont hozza a színre. Seprőnyéllel úgy porolja ki, mintha feleségét páholná el. Zsálya ezalatt visszaváltozik: ismét a sunyi alázat hangján szól, amikor Jákó becipeli a sezlont a másik szobába.) ZSÁLYA: Nem alszol velem? JÁKÓ: Aludjon teveled a pestis. Mióta ideköltöztél, nem érzem magam itthon. Tudod, hogyan fogom kidekorálni a spenót színű bútoraidat? Megeszek két tányér paradicsomfőzeléket, de lehet, hogy hármat, iszok rá egy liter vörös bort, de lehet, hogy kettőt, s azután ... ZSÁLYA: Megfogtad a Mari mellét! JÁKÓ: Nem fogtam meg a Mari mellét. ZSÁLYA: De igen! JÁKÓ: De nem! 31
