Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Zám Tibor: Pokoljárás (Tragikomédia)
végigfut az arcán, fejét ujjai abroncsába szorítva): Kolóniái utánzat, hatezerért, az Úristenit! ZSÁLYA: (Elpityeredik) Gyönyörű darab, és nem hat, hanem hétezer-ötszáz. Ázt hittem, örülni fogsz neki . . . Azt a kétlábú bútorroncsot ki kellett innen hajítani. JÁKÓ: Helyeslem, de a pénzemért jogom van olyan stílusú íróasztalhoz ülnöm, amelynél jól érzem magam. ZSÁLYA: (Sírásra görbült szájjal) Örömet akartam neked szerezni. JÁKÓ: Jól van, hagyjuk, majd megszokom. Volt idő, amikor konyhaszék szolgált asztal gyanánt, ha a házi feladatot írtam. (Kissé idegenkedve leül az asztalhoz, zsebéből különböző színű cédulákat vesz elő, azokat rendezgeti. Felnyitja az írógép fedelét s két ujjal veri az írágé- Pft-i JÁKÓ: (Lukács befelé fordított képéhez.) íme, Lukács, másodszor is meghálál, de a második halálod is hiábavaló volt... ZSÁLYA: (Hisztérikusan) Felriad a pici! (Kirohan, majd visszajön. Benyúl az íróasztal egyik fiókjába.) Itt van a nyeles nagyítód. Légy szíves, azonosítsd ezeket a hajszálakat. JÁKÓ: Nem leszek szíves. Ne akarj inkorrekt megnyilvánulásokra kényszeríteni. ZSÁLYA: Elég, ha a keresztnevüket megmondod, vagy csak jellemzed őket. Az étvágyadat már ismerem, az ízlésedet kevésbé. JÁKÓ: Érd be annyival, hogy faltam, zabáltam, ami jött és ahogy jött. Érthető? ZSÁLYA: Itt van ez az aranyszőke. JÁKÓ: (Óvatlanul lépre megy.) Hamisítvány. Az alapszín bogárfekete. Olga . . . Szerettél, tudtál, főzni is meg fűzni is. Monogám természete miatt jó feleség lett volna. Valahol Pesten lakik. Lukács évekkel ezelőtt látta a Déli-pályaudvarnál. Babakocsit toltv ZSÁLYA: És ez a kese? JÁKÓ: Valódi. A nevére nem emlékszem, csak legendába illő butaságára. Ő volt a legfiatalabb nő az életemben. Első alkalommal megnéztem a személyi igazolványát, nehogy börtönbe dugjanak liliomtiprásért... Ma konzumnő és nyugati márkájú kocsija van. Háromszáz forintommal maradt adós. ZSÁLYA: (Folytatja a sort.) Ilyen hosszú hajat én még nem láttam. JÁKÓ: Ez volt benne a legszebb, meg a sírása. Ha megríkattam, bosszúból mindig összefeküdt valamelyik barátommal, azután visszajött, elmondta milyen volt és folytattuk tovább . . . Óh. Irén! . . . Statisztaként nyomorgott kétezerért, de ő többre taksálta a tehetségét. Yvettesítette magát. Nyugatra ment, vallási tébolyba esett, ájtatos hangú brosúrákat küldött és meg akart téríteni. Szegény. ZSÁLYA: (Kikapja Jákó kezéből a nagyítót.) Egy ősz hajszál. JÁKÓ: (Tűnődik.) Ez, feleségem, nem egy öreglány tolla, hanem a subám szőre. ZSÁLYA: (Újabb hajszálat tesz Jákó elé.) Ugye ezzel hetyegsz, amíg én az óvodában vagyok?! JÁKÓ: Szoktam vele hetyegni, de ha nem vagy itthon, akkor sose. ZSÁLYA: (Hisztérikusan üvölt.) Azonosítsd, azonosítsd ! JÁKÓ:Nem! ZSÁLYA: Szeretném tudni, ki az a büdös kurva .. . JÁKÓ: Te vagy az ... (Zsályát meglepi a fordulat, amit Jákó kihasznál, kihúz egy szálat Zsálya hajából.) JÁKÓ: Ázonosítsd a tolladat, ha nem hiszel nekem. Bizonyára akkor hullajtottad el, amikor első férjedet csalogattad. Emlékszel? Akkoriban jobban kedvelted a padlóra terített subát, mint az én egyszemélyes szakadt rugójú sezlonomat. (Zsálya, minthogy kikapott ebben az összecsapásban, behúzódik a rekamié sarkába.) JÁKÓ: Mondd, ha minden nőnek „büdös kurva” egy másik nő, nem fikció-e a női tisztaság, tisztesség, házastársi hűség?... Ha a te észjárásod szerint gondolkodom, az a jelzős kifejezés rád is érvényes. ZSÁLYA: A szót azt gyönyörűen tudod csavarni, de nem vagyok annyira buta, mint hiszed. Amikor szülni voltam, megcsaltál! (Jákó hallgat.) ZSÁLYA: (Diadalmasan) A hallgatás beleegyezést jelent. JÁKÓ: Ha az embert el nem követett bűnök beismerésére akarják kényszeríteni, az megalázó. A folytonos tagadás úgyszintén. Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem . . . (Zsálya eltűnik) JÁKÓ: (Lukács képét maga felé fordítja.) Abban igazad volt, hogy a következetes tagadásból kovácsolhattam volna írói hitvallást, de ehhez az igeneket kellett volna jól bemérnem. Sokat tétováztam? Rossz volt a mércém? Nem tudtam, mihez viszonyítsak, vagy túlzottan átéreztem, mekkora felelősség igennel vagy nemmel válaszolni a kérdésekre? Bevallom, Lukács, hogy én mindig pánikba estem az egyszavas igazságoktól, a fekete-fehér vagylagosságától. Menekültem: könyvekbe, italokba, asszonyokba, céltalan csatango- lásokba. Álmokba. ZSÁLYA: (A kórházi ágyról.) Huszonhét és fél percet késtél. JÁKÓ: (Hóna alatt egy Esti Hírlap, amelyben szemmel láthatóan egy virágcsokor van.) Autóm van, vekkerórám nincs. Elaludtam. (Jákó megcsókolja Zsályát és átadja az összetekert újságot. Zsálya kibontja: nem talál benne semmit. Sírva fakad.) JÁKÓ: Az Istenit, kiesett belőle!... Ha bűnöm tán megbocsáthatatlan is, a szándékom dicséretes: most történt meg az életemben először, hogy egy nő majdnem virágot kapott tőlem. (Jákó a vázába teszi az újságot, mintha az lenne a csokor. A kép kimerevedik.) JÁKÓ: Azóta, hogy négy kiló hatvan dekával a világra merészeltem jönni anyám elpusztítása árán, egyik meghasonlásból a másikba estem. 28
