Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Tüskés Tibor: Ikertársak (Kodály és Illyés)
és mari (cseremisz) „megfelelője” dallamát, s ugyancsak ő hivatkozik a Be van Kenderes kerítve ... és egy nogaj-tatár dallam párhuzamosságára, azonosságára. Arról viszont, hogy a Fejér megyei Fehér László-ballada dallama — Illyés harmadik példája — „otthon van a mongol pusztákon is, csak épp hogy ott a Fehér Teve balladáját éneklik rá s nem a magyar betyár történetét”, valóban Szabolcsi Bence beszél egyik cikkében. „— Micsoda? Hát ismerik ők is ezt a nótát? Hogy került hozzájuk?” — kérdezi az író. A tudományos értékű választ vendéglátója szájába adja: „Inkább azt kérdezd, hogy került hozzánk! Mi hoztuk onnan, őtőlük, amikor a honfoglalásra indultunk. Mikor még együtt életünk velük és a többi rokon néppel.” Még él Babits, amikor 1941. március 12-én a Zeneművészeti Főiskola nagytermében megrendezik a Nyugat Illyés Gyula estjét. A nagybeteg Babits bevezetőjét Janko- vich Ferenc mondja el. A műsor zenei számait bizonyára az ünnepelt szándékával összhangban — Jámbor László és Hont Erzsi tolmácsolásában — Bartók, Farkas Ferenc és Kodály dunántúli népdalfeldolgozásai adják. Kodály nagyszabású művét, a Karádi nótákat a szünet után a Vas- és Fémmunkások Énekkara szólaltatja meg. A Nyugat örökébe lépő folyóirat, a Magyar Csillag szerkesztését Illyés veszi át. A következő évben, 1942-ben tölti be Kodály hatvanadik évét. A Magyar Csillag két írással — Szabolcsi Bence Kodály Zoltán hatvan éve és Szöllőssy András Kodályt ünnepeljük című cikkével — köszönti a zeneszerzőt. * * * Kodály és Illyés 1945 után kerül szorosabb, személyes kapcsolatba. A költő most sem a zeneszerzővel találkozik elsősorban, hanem a tudóssal, a kutatóval, a „nemzet nevelőjével”. Kapcsolatuk — ha szabad így nevezni — munkakapcsolat volt. 1945- ben a magyar művészeti élet legfőbb irányítására és a művészeti ágak közötti gyümölcsöző együttműködés megteremtésére megalakult a Magyar Művészeti Tanács. Elnöke Kodály volt, emblémáját Borsos Miklós tervezte. Hét — közte irodalmi — szaktanácsból állt. „A magyar művészek legfőbb autonóm szerve” —olvashattuk róla, amíg — 1949-ig működött. A tanács ülésein a zeneszerző és a költő gyakran találkozott. 1946- ban Illyést a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választják. Ugyanakkor az akadémia elnöke Kodály Zoltán. Illyés 1948-ig tagja az akadémiának. Ekkor közlik vele, hogy nem lehet tovább akadémiai tag, mert — úgymond — „verseket is ír”. Kodály 1949-ben válik meg az elnöki tisztségtől, s ettől kezdve mint az I. Osztály „rendes tagja”, majd 1953-tól az I. Osztály felügyelete alatt működő Népzenekutató Csoport igazgatója, valamint a Studia Musicologica című akadémiai folyóirat szerkesztője folytatja zenetudományi tevékenységét az akadémián. A zeneszerző és a költő kapcsolatára világít rá az is, hogy Illyés, mint a Válasz szerkesztője tanulmányt kér Járdányi Páltól Kodályról. A tanulmányt 1947-ben közli a folyóirat Kodály, a nevelő címmel. (Illyés kései rádiónyilatkozata fölé ezt írja a Hajszálgyökerekben : Kodály, a nemzet nevelője.) Az ötvenes évek első felében — a nemzeti önvédelem egyik sajátos, szinte ösztönös mozdulataként — megélénkül a hazai nyelvművelés. Kodály 1955-ben teszi közzé Szóval: kultur? már címében is ironikus hangú cikkét, melyben a nyelvromlás elleni harc kérdésével, az igényes nyelvhasználat terjesztésének gondolatával foglalkozik. A mozgalom tevékenységét a Magyar Tudományos Akadémia I. Osztályához tartozó Nyelvművelő Bizottság irányítja és fogja keretbe. A bizottság folyóiratát, a Magyar Nyelvőrt Lőrincze Lajos szerkeszti. 85
