Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Az első Kodály-emlékkönyv (Gunda Béla válaszol Sümegi György kérdéseire)
tünk. A találkozáson inkább az átadási ünnepség egyes technikai részleteiről volt szó. Az emlékkönyvet a Magyar Néprajzi Társaság ülésén, 1943. február 24-én eléggé tartózkodóan Zichy István, mint a Magyar Néprajzi Társaság elnöke adta át Kodálynak. Veress Sándor tartott Kodályról felolvasást és a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium kamaraénekkara énekelt. Kodály Zoltán néhány szóval köszönte meg a kötetet. Tőlem az ünnepség végén csupán ennyit kérdezett: Hogyan csinálták ezt? Milyen volt az emlékkönyv hazai és külföldi fogadtatása? A megjelenés után a Kodály-emlékkönyvet a Magyar Néprajzi Társaság bizományba átadta a kitűnő tudományos érzékkel rendelkező Ranschburg Gusztáv könyvkereskedőnek. A példányok gyorsan fogytak s néhány hónap múlva már bevételt is hozott a Társaságnak a Kodály-emlékkönyv. Némi munkatársi díjat tudtunk fizetni Dincsér Oszkárnak s amikor 1943 őszén a kolozsvári egyetemre kerültem, a Kodály-emlékkönyv jövedelméből Tagán Galimdzsán pénztáros figyelmessége révén a Magyar Néprajzi Társaság ezer forinttal támogatta a tanszéket. A kötetnek igen nagy volt a hazai sajtóvisszhangja. Valamelyik napilapunk szerzője (talán Lányi Viktor a Pesti Hírlapban) úgy írt róla, mint a háború napjaiban a „béke könyvéről”. Lányi Viktor különben igen meleg figyelemmel kísérte az emlékkönyv szerkesztését s felajánlotta, hogy a Pesti Hírlapnál eszközöl ki támogatást. Érdemes lenne tanulmányba foglalni az ismertetéseket, kritikákat. Ön, mint az első Kodály-emlékkönyv szerkesztője ma, több évtized távolából milyennek látja a kiadványt és a saját szerkesztői munkáját? Több évtized távlatából magam is azt tudom mondani, hogy az első Kodály-emlékkönyv valóban a „béke könyve” volt. Igyekeztem az emlékkönyvvel bizonyítani, hogy a legnehezebb háborús időkben is megvan a lehetőség a tudományos együttműködésre, a humanizmus kinyilatkoztatására és magyar mivoltunk kifejezésére. Kodály zenéje és tudományos munkássága ehhez kiemelkedő indítékul szolgált. Amikor őt az emlékkönyvvel megtiszteltük, kifejeztük azt is, hogy zenéje és munkássága nemcsak a miénk, hanem —az akkori időkben a humanizmus útjáról letért — Európáé is. Ennek az Európának azonban vissza kell térnie bölcsőjéhez. Ezt a visszatérést segítette elő Bartók és Kodály is. Örülök, hogy szerkesztői munkámmal én is a humanizmust és magyarságunk európaiságát szolgálhattam. A Professzor úr egyetemi tanárként, néprajzkutatóként és külföldi egyetemek vendégtanáraként hogyan tudta terjeszteni Kodály munkásságának a népzenei kutatásokat meghatározó tanulságait? Előadásaimban, tanulmányaimban többször hangsúlyoztam, hogy Kodály és Bartók egész tevékenysége hozzátartozik magyarságunk képéhez. Zenéjük és tudományos tevékenységük magyarságtudatunkat mélyíti el, de ugyanakkor kifejezik azt is, hogy miképpen kell európaiaknak lenni. A népzenei hagyományok feltárásával Kodály és Bartók nemcsak a múltunk felé mutat, hanem a jövő számára is — különböző zenei nyelven —alkotásokba ötvözték a magyar szellemiséget. Ugyanúgy, mint Berzsenyi a költészetben, Körösi Csorna Sándor a nyelvtudományban, a Bolyaiak a matematikában, Németh László az irodalom tág területén. Erre szoktam emlékeztetni tanítványaimat, külföldi kollégáimat és barátaimat is. Ha a felsoroltakra és még más szellemi nagy- jainkra gondolok — érzem, hogy alkotásaik révén európaiakká is lettünk. 52
