Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Körber Tivadar: Kecskemét - Kodály városa
Zoltán Zenepedagógiai Intézet, az intézet egész kutató-nevelő munkája, Kecskemét egyre fejlődő kulturális élete — mind arra vallanak, hogy a város felelősséggel vállalta magára a Tanár úr — hiszen így hívta őt mindenki, aki közvetlenül vagy közvetve tanítványának vallja magát — szellemi végakaratának valóra váltását. Kodály egykor magába fogadta a kecskeméti ősök-elődök örökségét, mint ahogy az egész magyar és európai múlt hagyatéka is meghatározójává vált gondolkodásának, stílusának, munkásságának, Ebbe született bele, ebben élt és ebből alkotta meg halhatatlan életművét. De Kodály nevéhez annak alapján vált és válik méltóvá a szülőváros, amit fiának tanításából-útmutatásából megvalósított és megvalósít. Jövőbeni feladatai is ebből fakadnak. Mint ahogy Kodály fél évszázaddal ezelőtt Vásárhelyi Zoltánhoz írott levelében megfogalmazta: „.. .minden egyes újabb tettével súlyosabb kötelezettséget vállal a kar. Hogy kitartson hirtelen nőtt tradíciója mellett, ahhoz újabb és újabb tettekre lesz szükség.” 6IERMEEEARESTJE 192$. BICÉMBE* 14-»», 8E0MBÄTGÄ ESTE F£1 8 0Ä&R9» A TKZA-mOLLMIUM EISZTSKMEBFX Közreműködnek: Áliaal P*téárl teaajKitsla «uekkara R«gjwre»éi fégöWMUÉBB &?íme*kar& let Tuütéaékepxé eaekJura lém kaik. Taaitéftéktyx* eaakkara Városi Zeneiskola énekkara fegftäSaMM; ÜM BjSl*. Xsa&m&itM' Sástk* &QU& J PmH fefjrals 43 5# SS««« «tér«««« aliM« k»^Wl*fc 8«®«r 4» 8ate ItnTKrMMHMM ta mm rttMwti 33