Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Vargyas Lajos: A világosan tagolt forma (Magyarság a népzenében)
VARGYAS LAJOS A VILÁGOSAN TAGOLT FORMA Magyarság a népzenében Erre a nehéz problémára csak úgy kapunk feleletet, ha előbb áttekintjük a magyar népzene történeti rétegeit. A legrégebbi korszak, amire a népzene vissza tud mutatni, az ugor együttélés kora. Ebből a korból igen nagy mennyiségű népzenei emlékünk maradt fenn. Az obiugorokkal párhuzamba állítható néhány zenei típus épen maradt fönn a siratóban és a belőle kifejlődött strofikus dalokban. Legrégiesebb ezek közt a sirató,,kis formája”,ami egyúttal a legelterjedtebb sirató-típusunk: rögtönzött-recitált ereszkedés négy-öt-hat hang terjedelemben a 2. és 1. fokra. Ez a két záróhang az ének folyamán szabálytalanul váltakozik. Van ennek a két zárlaté típusnak oktávig megnövesztett formája is, úgyszintén három-négy-féle záróhanggal kibővített változata. Ezek csak obiugor rokonaink daliamai közt találhatók fel egészen világos párhuzamokban. Megállapítható továbbá, hogy ez a „kis forma” is már egy korábbi, közös finn-ugor típusnak továbbfejlesztése: votjá- kok, zűrjének, vótok három-, illetve négyhangnyi, egysoros kis ereszkedő dalait fejlesztik tovább. Míg amazok csak egyetlen sort (inkább csak motívumot) variálnak, s az mindig az alaphangon záródik, (ami a legalsó hang náluk), addig a mienk már két zárlatot, tehát két sort váltogat, de még kötetlenül, szabálytalanul. Vagyis továbbléptünk egy fokkal a formai fejlődésben. Még fontosabb, hogy a rögtönzött-kötetlen siratóból, amit máig ebben a nagyon ősi formában tartott fenn a hagyomány, számos zárt formájú dal keletkezett kötött vers- szak-szerkezettel. Ez tehát egy újabb továbblépés formai tekintetben. Az ötfokú dalok mellett ezek a nem ötfokú, diatonikus dallamok alkotják régi dalaink második nagy rétegét. Egy részük recitált, hosszú sorokból áll, és vagy valami epikus szövegre éneklik: balladára, históriás énekre, vagy pedig halottas énekek, egyházi népénekek szövegére. Minthogy az ugoroknál is legtöbbüket hősénekként vagy a medveünnepek szertartásához énekelték, ahol a megölt medve nevében első személyben mondják el elejtésének történetét, azaz szintén epikus énekként használták, ez az egybeesés nem lehet véletlen. Valószínű, hogy ez a dallamfajta volt a magyarság hősénekeinek egykori zenéje. Más részük feszes ritmusú táncdal, amelyben a siratóknak az a tulajdonsága maradt fenn, hogy recitálva kikopogtatják a sorvégző hangokat vagy egy teljes lezáró sort. Ez táncdalainkban már feszes ritmusban történik, (például a közismert Kállai kettősben). Ez a táncdaltípus már 18. századi följegyzésekben is sűrűn előbukkan, népi táncdalaink közt pedig igen jelentős. Mindez arra vall, hogy az ugorkori dallamvilág a két legfontosabb, ellentétes hangulatú műfajban egyaránt továbbfejlődött és máig fönnmaradt. Az ugorkori dallamstílus már kialakított néhány fejlettebb formát is: az 5., 4., 2., és1. fokon megálló, zárlataiban kvartváltás elemeit tartalmazó siratókat és dalfajtákat, amikor egy igen régies kultúrájú török vagy mongol nép hatása érte a magyarságot. Három- és négyfokú dalok, az ötfokúság előzményei, valamint szűk hangterjedelmű, alacsony járású ötfokú dallamok jellemzik ezt a stílust, amiből nálunk újabban került elő nagyobb számú példa elsősorban Gyimesből és Moldvából, ritkábban a Mezőségről; s ezek ismeretében idesorolhattuk néhány korábban ismert példáját is a Nyitra megyei Zoborvidékről és elszórtan más magyar területekről is. Ez a stílus lényegesen arhaiku34
