Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - SZEMLE - Kőhegyi Mihály: Romsics Ignác: A Duna-Tisza köze hatalmi-politikai viszonyai 1918-19-ben

ROMSICS IGNÁC: A DUNA—TISZA KÖZE HATALMI-POLITIKAI VISZONYAI 1918—19-BEN A Duna—Tisza köze a XX. század elején az or­szág egyik jelentős agrárvidéke. Az őstermelők aránya az országos átlag fölött volt — lényegében a népesség háromnegyedét tette ki — s ezzel szemben az iparban, kereskedelemben és szolgál­tatásban dolgozók létszáma kevés. A munkásság együttes száma és aránya is igen alacsony, ezen belül pedig az ún- ipari, munkásság (ha ilyen kör­nyezetben egyáltalán jogosult ez a fogalom) ele­nyészően csekély. Ráadásul aDuna—Tisza közi ipa­ri munkásságnak több mint 90%-a a mezőgazda- sági munkából éppen vagy nemrég kiszakadt ta­nulatlan szolga és segédmunkás (9726 fő), illetve tanonc (4244), s az előmunkások és üzemvezetők aránya nem érte el a 2%-ot (251). A politikai ma­gatartást befolyásoló tényezők közül a gazdasági­ak fontossága nyilvánvalóan elsődleges, amit azu­tán a vallási és nyelvi hovatartozás csak színez. Ezek után teljesen érthető, hogy az I. világhábo­rút megelőző évtizedben a politikai közvélemény formálói a középrétegek és a birtokos parasztság soraiból kerültek ki. A Szociáldemokrata Pártnak csak a városokban voltak helyi szervezetei, de ezek is kislétszámúak, erőtlenek. A szerző — helyesen — a századelő gazdasági­társadalmi helyzetéből indul ki s csak ennek fel­vázolása után tér át tulajdonképpeni tárgyára. 1918 október utolsó és november első napjaiban sorra alakultak a helyi Nemzeti Tanácsok, ame­lyekben általában valamennyi társadalmi réteg és politikai párt képviseltette magát. Ezzel párhu­zamosan a térség egészére kiterjedő tömegmoz­galom söpört végig a vidéken, mely szervezetlen volt s lényegében a helyi vezetők (jegyző) ellen irányult egyrészt, másrészt az élelemhiány meg­szüntetése céljából üzletek fosztogatásába csapott át. A rend helyreállítására szervezték meg a nem­zetőrségeket. A felgyülemlett gondokon, a pénz­ügyi és gazdasági nehézségeken azonban nem tu­dott úrrá lenni 1918—19 telén a Károlyi-kor­mány, mely azután a külső nyomás (Vix-jegyzék) hatására lemondott. Helyét a szociáldemokraták­ból és kommunistákból alakult Forradalmi Kor­mányzótanács vette át. A Duna-Tisza közén a Kommunisták Magyaror­szági Pártjának — eddigi adataink szerint — egyetlen helyen (Kiskunhalas) volt csak szerveze­te, ami egyáltalán nem közömbös a későbbi hely­zet megértése szempontjából. A Budapestről ki­rajzó politikai megbízottak szervező munkájára volt szükség ahhoz, hogy a régi közigazgatást a di­rektóriumok, a képviselőtestületeket a munkásta­nácsok váltsák fel. A közép- és nagybirtok állami tulajdonba véte-' lét kimódoló agrárrendelet elvontsága és a föld­osztás megtiltása kedvezőtlenül befolyásolta a pa­rasztság alsó rétegének hangulatát. Ellenkezést szült az egyházi iskolák állami kezelésbe vétele is és az ezzel kapcsolatos helyi túlkapások (hitokta­tás megtiltása) sorozata. Ennek tudható be, hogy az áprilisi tanácsválasztásokon meglepően kevesen (30%) éltek szavazati jogukkal. Az agrárproletariátus és a Tanácsköztársaság viszonyát alapvetően a földosztás határozta meg. A mezővárosi földmunkásság — az ipari proleta­riátushoz hasonlóan — lelkesen fogadta a prole­tárdiktatúra kikiáltását, a földosztás elmaradása azonban jelentős mértékben lelohasztotta lelke­sedését. Ugyanakkor a földreformrendeletnek természetes és kikerülhetetlen következménye volt, hogy a nagy- és középbirtokosság, valamint a gazdagparasztság felső rétege a Tanácsköztársa­ság ádáz ellensége lett. Ennek tulajdonítható, gogy április végén és május elején a Duna-Tisza közén ellenforradalmi hullám söpört végig, mely azon­ban még esetleges, szervezetlen volt s így igazá­ból nem volt veszélyes. Az egyes rétegek hangu­lat- és magatartásváltozásának okát azonban sem a helyi, sem az országos vezetők nem érzékelték megfelelően s azon javítani nem igyekeztek. A ka­tonaság bevásárlóinak élelmiszer-, ló-,takarmány- és kocsirekvirálásai májusban még tovább élezték a helyzetet. Az átvonuló katonák nem tettek kü­lönbséget szegény- és gazdagparaszt között: vit­ték, amit találtak, s onnan, ahol találták. A meg­csappant élelmiszerkészleteket mindenki rejte­gette, az értéktelen „fehér pénzt” senki elfogadni nem akarta, a piac pangott, ami viszont a városok­ban okozott nagyarányú elégedetlenséget. Ilyen előzmények után magát az ellenforradal­mat lényegében két esemény váltotta ki. Május 15-én Kalocsán a központi kiküldött fel akarta es­ketni a jezsuitákat, apácákat és papokat a Tanács- köztársaságra s felszólította őket a rend kötelé­keiből való kilépésre. Mivel erre nem voltak haj­landók, parancsot adott a rendházak elhagyására. A rendelkezés nyilvánosságra kerülése után nagy­arányú mozgalom kezdődött, mely Tanácsköztár­saság-ellenes tüntetéssel folytatódott. Ezzel párhuzamosan folytatódott a Vörös Had­seregbe való sorozás, mely a kormányrendelet ér­telmében éppen a„Duna bal partján levőmeg nem szállt területen” voltvég rehajtandó,tehát gyakor­latilag a Duna—Tisza köze négy járását érintet­te. A lakosság már az áprilisi toborzást sem fogad­ta egyöntetű lelkesedéssel, de most (június köze­pe) az aratás dandárja előtt eleve kudarcra volt ítélve a sorozás. A fellángolt ellenforradalom elsőnek Dunapa- tajon győzött. (Ezért, de más tényezők miatt sem teljesen indokolt kalocsai ellenforradalomról be­szélni.) Néhány nap alatt (június 18—21.) felboly- dultak a szomszédos falvak is. Déli irányban Er- sekcsanádig, kelet felé a Kunszentmiklós—Sza­badszállás—Akasztó—Kiskőrös—Kecel vonalig, északon Dunavecsén, Szalkszentmártonon, Tasson 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom