Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - MŰHELY - Bosnyák Sándor: Modernség - értékőrzés (Beszélgetés Tornai József költővel)

összekapcsolták a forradalmisággal. Sajátos fölvillanása ez a jellegzetesen közép-európai vagy magyar helyzetnek. A népköltészeti értékeket mindig együtt látják a politikai fordulat programjával.

József Attila összegezi mindazt, ami Petőfitől Adyig a költőkre jellemző, egyúttal utat nyit annak a szerteágazó költői-nyelvi kibontakozásnak, amelynek napjainkban a tanúi vagyunk Weöres Sándor, Nagy László, vagy Csoóri Sándor költészetében. A mai költők mit vettek át, és mit fejlesztettek tovább József Attila örökségéből?

Ilyen szempontból csakugyan nagyon megnyílt az út. Erdélyi Józseffel kell kezdenünk, aki egyszerűen Petőfi folytatását képzelte el népköltészetként. Érdekes, hogy korábbi szakaszában, gondoljunk a Lovaspóló a vérmezőn és egyéb verseire — szintén kapcsolja a forradalommal a népköltészetet. De az olyan költőkben is, mint Nagy Imre (a Tücsök a máglyán szerzőjére gondolok), akit én nagyon szeretek — érzem a változást. Lefele megyünk, és pontosan érzékelnünk kell Veres Péter türelmetlenségét, amikor azt mondja, hogy Adyék csak átutaztak az Alföldön, pedig jó lett volna, ha leülnek a cserény mellé is, nemcsak a kávéházi asztalhoz. Ez nem azt jelenti, mintha ő nem tartotta volna nagynak Adyt. Csak azt, hogy végre a folyamat vége felé, amely csakugyan Csokonaival kezdődik és Petőfin, Aranyon, Adyn és József Attilán át tart máig, megszólal a „bennszülött”. Ezek között a bennszülöttek között nyilvánvalóan a legnagyobb Sinka, aki meghökkentő módon műköltészeti hangon kezdi pályáját, aztán fokozatosan találja meg a balladák mélységét; ha valaki írhatott volna névtelenül verseket, az szerintem Sinka lehetett volna. Amikor először olvastam a balladáit, tudtam, hogy nem olyan tökéletesek, mint Aranyéi, a Vörös Rébék, a Tengerihántás, meg a többi, de azt is tudtam, hogy népibbek. Arany fölvitte a világirodalom szintjére, ahogy azt angol és skót balladákból megismerte — a magyar balladákat, csak csodálni tudjuk. De Sin- kánál megjelenik a legjobb értelemben vett primitív hang és sors, képi és metafora világ. Sinka azért különbözik az összes népi származású költőtől, mert ő az egyetlen pásztor. A többiek parasztok voltak, ő pásztor. És a pásztori világ még mélyebben van, még nomádabb, mint a paraszti. Sinkát József Attila mellé lehet állítani, mint olyat, aki egyoldalúan (mert hiszen az a fajta univerzalitás és szintézis, ami József Attilában megvan, benne nincs meg), viszont végzetesebben és fájdalmasabban teremti meg az örökké halállal, megsemmisüléssel fenyegető paraszti-pásztori világot. Olyan paraszti egzisztencializmus jelenik meg Sinkában, amire Petőfiék semmiképpen sem gondolhattak volna.

Bartók Béla a népzene felhasználásának három fokozatáról beszél. Az első, amikor a zeneszerző népi dallamokat vesz át, második, amikor az eredeti dallamokhoz hasonlókat ír, s a harmadik, amikor nem vesz át eredeti dallamokat, nem is utánozza azokat, hanem a parasztok zenei anyanyelvét megtanulva szabadon beszél. A magyar költészetben — tudom, hogy a párhuzam nem tökéletes — a népköltészet hatásának mind a három fokozatára van példa. A népdalok egyes sorainak, szakaszainak szó szerinti átvétele, a népdalok ritmusára írt népdalszerű versek, vagy népi szövegek parafrázisai az első két fokozatba sorolhatók. A harmadik, amely a bartóki igényhez közel áll, amikor a költő nem vesz át és nem utánoz, és nem a népdalok parafrázisait írja, hanem a népköltészet különféle műfajainak ritmusát, a népnyelv képeit, erőforrásait, a nép észjárását, világképét, éthoszát ismerve, a közösség sorsát, szorongatottságát, feladatait látva a közösséget a hagyomány alapjain állva képviseli. A magyar költészetben kik azok, akik a népi hagyománnyal ilyen fokon azonosulni tudtak?

Az 50-es évek derekán Juhász Ferenc, aztán Nagy László olyan felismerésekkel gazdagították ezt a folyamatot, aminek nagyon sokat köszönhetek. Ez a mítosz. Érdekes, hogy az, ami vallásként meghalt a mi nemzedékünk számára, mitikus jelentésként föltámadt, hasonlóképpen ahhoz — Malraux szerint —, ahogy az óceániai bálványok föltámadnak, mint művészi szobrok. Krisztus története és kereszthalála— megszűnik, mint vallásos jelentés, de Nagy László feltámadásról szóló verseiben mint mitikus je83