Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - MŰHELY - Bosnyák Sándor: Modernség - értékőrzés (Beszélgetés Tornai József költővel)
lentés, mint a húsvét költői átértelmezése újra föltűnik. Vagy vegyünk egy nem keresztény mítoszt, ami még jelentősebb költői megfogalmazást kapott, a Cantata profanát. Ez egyszerű román kolinda, de Bartóknál már teljesen mitikus mélységében jelenik meg a modern civilizáció értelmezéseként. Juhász Ferenc visszafordítja a mítoszt, és a XX. század egyik legnagyobb mitikus versét írja meg. Ez elképzelhetetlen lett volna korábban. A népiség teljesen új minőségben mutatkozik meg Nagy Lászlóban. Lorca-fordító, Dylan Thomas-fordító, amerikai költőket, Rimbaud-t fordít, rengeteg szerb és bolgár népköltészetet. Többször énekeltem vele, nemcsak, hogy kitűnő énekes volt: rengeteg népdalt is tudott, mélyen ebben a világban élt. Azt hiszem, ha költői formálás szempontjából nézzük Nagy László újdonságát, azt látjuk, hogy nem átdolgozásokról van szó, hanem, ahogy Bartók megfogalmazta, ő egyszerűen a népköltészet nyelvezetével dolgozik, így gondolkodik, egész költészetének ez a struktúrája. Szó sincs már átdolgozásról, szó sincs megemelésről. Az irodalomtörténészek megpróbálták ezt a fajta költészetet látomásos realizmusnak nevezni; Nagy Lászlóét vagy Csoóriét. Én azt hiszem, sokkal pontosabb, hogyha mitikus költészetről beszélünk. Nagy László mindig olyan hatalmas alakként jelenik meg a versében, a dolgokhoz való viszonyában, mint a kultúrhéroszok szoktak. Ez inkább mitikus költészet, ha helyesen értelmezzük a mítosz jelentőségét. Lehet ez bolgár ősköltészetre való hivatkozás, lehet keresztény mítosz, lehet a magyar népballadák világából mítosszá emelt motívum, nem is beszélve a metafora-világról, ami rendkívül mitikus Nagy László költészetében. Az újdonság az, hogy Nagy Lászlónak ezeket az előzményeket mitikus nagyságrendben sikerül jelen idejűvé tenni. Nagy László csodálatos gazdagságú, ezer szállal a néphagyományhoz kapcsolódó költészetének felidézése után magától adódik a kérdés: van-e a néphagyománynak, a bartóki-nagy- lászlói törekvésnek jövője? A kérdés jogosságát aláhúzza az is, hogy a zenében Kodály Zoltán halála után a zeneszerzők más utakon indultak el, s a népzene csak színezője, és nem meghatározója művészetüknek. Azt hiszem, hogyha olyanfajta szintetikus fokozásra képes lesz valamelyik költőnk, ahogy József Attila Adyhoz, vagy Nagy László József Attilához képest is az volt, akkor van jövője. Nem lehet kizárni, hogy új fajta elemekkel, új fajta fölismerésekkel nem gazdagodhat ennek a hagyománynak a világa. Viszont a dolog lényegéből következik, hogy még egyszer megcsinálni, amit Nagy László, vagy akármelyik elődünk megcsinált, nem érdemes. Csak akkor igazán valódi a hagyomány folytatása, ha egyúttal valami merőben új felismerést is teszünk hozzá a hagyomány szellemében. Ez a lényeges. Azt hiszem, hogy például a zeneszerzők, akik most sorra-rendre azt vallják: nem tudnak a népdalhagyományból meríteni, pontosan ezt ismerték föl. A legnagyobb jóindulattal kimondhatjuk, hogyha egy zeneszerző nem tud továbblépni Bartókhoz, vagy a kicsit későbbi Szervánszkyhoz képest, akkor minek kísérletezzen? Más utat kell keresnie. A parasztság, amely ennek a népiségnek gyökeres hordozója volt, rendkívül nagy átalakuláson megy át. Valószínű, hogy inkább mezőgazdasági dolgozóknak lehet majd nevezni egy gépesített, nagymértékben agronómusok vezetésével szakmásított mező- gazdaság tagjait, mint parasztoknak. Óriási életforma-változásról van szó. A görögség eltűnésével a görög művészet, dráma, költészet nem tűnt el. Megmaradt az emberiség közkincseként. Mi annak a fölismerésnek vagyunk a tanúi és hívei, amely azt vallja: a népi kultúra értékei folytathatók, mert nem attól függnek, hogy a létrehozók még élnek-e mint társadalmi osztály vagy réteg. A folklórnak azok az elemei, amelyek (ahogy erről szó volt Csokonaiig, Balassiig, és még tovább, a latin nyelven írt magyar költészetig visszanyúlnak) nemzeti méretekben is érvényes gondolatokat, kifejezési 84
