Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - MŰHELY - Bosnyák Sándor: Modernség - értékőrzés (Beszélgetés Tornai József költővel)
menni. De lllyésék idejében az avantgardizmus félelmetes hajtóerejű mozgalom volt. Ez a nagy különbség a két időszak között. Az avantgárd előfutára, Ady is a névtelen nemesi költészetnek ezt a fonalát ragadta meg, népisége is innen közelíthető meg a legjobban. Ady kuruc dalai a XVIII.[századi kuruc dalok parafrázisai, ugyanolyan fájdalommal és aktuális mondanivalóval. A népiség Adyval tör be újra a költészetbe. Ady az egyetemességet hozta. Ő nemcsak ezeket a kuruc verseket írja meg, hanem a biblia nyelvét is használja, ami előtte ilyen fokon nem történt meg. Rögtön a népnyelv, méghozzá a lázadó, az „Ebura fakó, Ugocsa non coronat” — népi, plebejus nyelv mellé teszi a magas teológiának és a reformációnak a kétszáz évvel korábbi, ősi, gyökeres és hallatlanul erős zamatokat tartalmazó nyelvét. Ily módon lehetséges, hogy Ady nagy istenes költő, amellett, hogy plebejus. Univerzalitása abban is megmutatkozik, hogy miközben a Nyugat-Európától tanult szimbolizmust fölismeri; a szimbolista költészetet egyeztetni tudja a magyar népköltészetnek nem annyira szimbolista, mint inkább mágikus mélységeivel. Megint olyan érdekes színkeveredés születik meg, amely szinte lehetetlenné teszi (sokfelé beszélgettünk erről külföldi fordítókkal), hogy lefordítsák. Adyban a nyelv olyan nyelvi rétegek között kezd rezegni. Nem arról van szó, hogy pusztán plebejus nyelv, hiszen benne van a Biblia nyelve, amit semmiképpen sem lehet plebejus nyelvnek nevezni, noha a leggyönyörűbb, leggazdagabb és rendkívül kifejező magyar nyelv. Nem lehet azt mondani, hogy Verlaine-hez és Rimbaud-hoz hasonlítható nyugat-európai nyelvezet, mert egybefolynak a keleti mágikus, népi költészet nyelvi, képi, metaforikus hagyományai. Amit a nyugat-európai ember egyáltalán nem ismer, s ami például Miroslav Krlezát, a nagy horvát írót is mindig a legnagyobb csodálatra késztette, mert sehol Kelet-Európábán ilyen szintézist nem talált. Visszatérve Petőfiékhez: oka nagyotlépők, de a szintézist nem tudták megtenni; nem voltak abban a helyzetben. Az első nagy szintézisteremtő a magyar költészetben Ady. A második József Attila. Ebből, de csakis ebből a szempontból József Attila többlete Adyhoz képest az, hogy ő afrikai népköltészetet fordít. Ady számára ez teljesen ismeretlen volt. Ahogy megjelenik a párizsi művészvilág, Picasso, Braque és a többiek számára az afrikai plasztika, vagy a távol-keleti színes metszet, a merőben új formavilág; azonnal hat József Attilára is a primitív költészet. Tud franciául,azon olvassa,abból fordítja. És nyilvánvalóan ilyen ösztönzések alapján az első nagy költőnk, aki teljes súlyában fölismeri a Kalevala jelentőségét. (Csak ellentétként jegyzem meg, Babits Az európai irodalom történetében meg sem említi a Kalevalát. Nem mintha nem ismerte volna, csak nem tudta, hová tegye.) József Attila viszont ugyanazt az izgalmat találja meg a Kalevalában, amit én is; hogy nemcsak világirodalom, nemcsak ősköltészet, hanem rokon költészet. József Attila egyrészt tágítja a kört a legnyugat-európaibb értelemben, a legmodernebb izmusok, a szürrealizmus, dadaizmus, mindenféle izmus felé: ő mindent vállal, ismeretesek az ilyenfajta versei. Aztán kilép Európából távoli kultúrákba. Ezt akkor kevés magyar költő tette meg. Tudjuk, hogy amint Ady a Bibliát, ő a Kalevalát vitte mindenhova magával. Az a fajta látásmód és megjelenítésmód, egyszerűen metaforatechnika, ami nála megjelenik, a Kalevalából származik, és ehhez csatlakozik az, amit ezzel párhuzamosan Öcsödön és mindenütt a paraszténekekből és egyebekből fölszív magába. Ebben megint hatalmas, még Adynál is összetettebb szintézist alkot. És most egyesíteni tudjuk a képet. Visszafelé haladva, József Attilára, Adyra, Petőfire, Aranyra gondolok: a népköltészetet, ezt a nagyon mélyről jövő kifejezési formát, ahogy a nép megjeleníti magát, irodalomban, dalokban, táncokban, mindig 82
