Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - Ambrus Lajos: Eldorádó (elbeszélés)
revolútióval, mert sohasem volt képes nem Kossuthot, de még Batthyányi sem követni, ám a keresztyéni humanizmusnak, valamint az erőszaknak engedve, ohne weiteres, befogadja az idegen természetű uralom fáradt harcosait; egyszóval, az első magyarországi vasszerkezetű ívhíd tervezője azt tanácsolta aulikus apósának, hogy vonuljon vissza szobájába, és szórakoztassa magát vagy velem, vagy hívja be Lidit, a cselédet, és teljék rajta kedve; Fronius nagyapám duzzogva hátrált szobájába,ott azonban elszánt harciassággal vetette magát kopottas vörösbársony székébe, amelynek támláján vörösezüst vágásos Fronius-címerpajzs terpeszkedett, alsó felében mindössze egy bástyával, utalva a Froniusok szász eredetére, amit nagyapám sosem felejtett el túlhangsúlyozni. Az öreg hömpölyögve folyt szét a karszékben, előtte azonban nadrágjába hátul behatolva sűrűn viszkető aranyere fölé helyezte tenyerét és középső ujjával mélyen beleszántott testébe, enyhítvén az idegesítő betegség mindennapi fájdalmain, majd, akár egy gyors testi kielégülés után, elernyedt a karszékben. Nagyapám tehát a puhán bélelt székben ült, szivarozott, dohogott, és elfajzott kőikéit szidta; különösen hivatásos forradalmárként számon tartott fiát, akiről nagyanyám imáiban az emberiség, ez átoksúly alatt szenvedő és a Gondviselés felsőbb formáit állandóan megtagadó híg massza akár vezérét, vagy hogy szerényebbek legyünk, a sivatagból is kivezetni képes vezetőjét sejthette. Nos, az isteni jelenlét földi megvalósulása, ahogy a később ellene kiadott köröz- vény mondta, előbb mint százados védte meg Versecet a szervián felkelők rohamától, majd őrnagyként foglalta vissza tőlük Palánkét; ő volt hát Janus-arcú famíliánk garád- képe, akit nagyanyám betegesen imádott, anyám rajongásig tisztelt, s akit süvölvény- ként, mindössze egyszer, még én is láthattam, amint apámmal, a széchenyiánus mérnökkel kissé affektáló hangulatot árasztva társalogtak. Véres bolondokháza, mondta kiváló szesszenéssel öregapám, és ahogy feddhetetlenül hithű emberhez való, nem törődött se a lódögökkel, se a bivalydögökkel, egyáltalán: a dögökkel, de még felesége fia utáni erotikus epekedésével és lánya ihlemedett forradalmi romantikájával sem; csak ült, és egész lényét átjárta a nemesen egyszerű mottó: „A csőcselék rothadásra született!”. A magával cipelt könyvekbe bele sem szagolt, mintha nem talált volna egymásra soha ő és Novalis Die Christienheit oder Europcja, mintha netán nem fért voln? fejébe, vagy nem egyezett volna elveivel mindaz, amit a forradalomtól és a szabadságtól megcsömörlötten ezek a Metternich-seggnyalók összehordtak; Wilhelm és Tiech és Wachenroder és még a jóég tudja kik-mik, mifélék, akiknek értékét, ahogy az öreg magyarázta, alattvalói szerénységük és feltétlen hagyománytiszteletük adja; s akiket követni kell, mert ma ez az egyedül korszerű magatartás. Az öreg nem olvassa már kedvenc jelszó-mazsoláit sem, szívét nem zsibbasztja bűn, vád, indulat, önvád, szarik a világpolitikára, amely nemsokára amúgy is kezére játssza az áhított politikai sanszokat: ellenben vörösbársony karszékébe telepedve, mint grammás deák, hömpölygő betűkkel rója a sorokat, az értelem derengéseit egy céltalan tévelygést kiöklendezett diliházban. Drága Dani barátom — hangzik a végső következtetések evidenciája — szörnyű napokat élünk. Persze ezt te is tudod, de mégsem árt megemlékeznünk a mi időnkről. Mielőtt felidézném az aranyjuezi szép napokat, le kell festenem minő inferus dolgok vesznek körül ma, júl. 14-én 1849-dik- ben. 1° Itt nyafog szobámban egy kölök, aki állítólag unokám, mert Széche- nyi-bolond vejem meg Krisztina lányom porontya. Utálom, ha egy senki belebámul a fenekembe. (Apropos: mély fájdalmamra, nodus haemorroida- //s-omnak mit se használt a sósvizes cura. De erről majd szóban.) 2° Kisebb csata volt a szomszédban, így most két kanállal esszük a zavarodott kását. A republicanus vezérkar egy kapitány uracs, valami Mosonyi kapitány vezetésével — kinek származása ösmeretlen — beette magát portánkra, 32
