Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - MŰHELY - Tarján Tamás - Tömöry Péter: Látni akarjuk „a nagypapát” (Elemzés Csiki László színjátékának magyarországi bemutatója előtt)

és most számomra csak így magyarázható. így szerkeszthető meg, így játszható el ér­deklődésre számot tartóan. Csak ebben az irányban érdemes nekünk elvégezni azt a kísérletet, amelyet Csíki darabjával konkrét társadalmi kivitelezésre (előadásra) ja­vasol. És amelynek lényege: megmérettetéseink nem elvonatkoztathatóak időtől és tértől, hanem mindig egy konkrét közeg körülményei közepette, az idő, a tér és a gon­dolat valós élményének tudatában alakulhat ki az az etalonrendszer, amelynek birto­kában puhán átadhatjuk magunkat a megmérettetésnek, puhán és kockázatmentesen. Csakhogy a megmérettetés folyamatában kiderül, hogy ez megméretkeztetéssel jár együtt. A Nagypapa velünk végzett kísérlete önmagunk kátyújába vezet. Rá kell döbbennünk, hogy nem felelünk meg annak a rendszernek, amely totális megméret­tetésünket szolgálhatná. És arra is, hogy egyáltalán nem kockázatmentes az az elszige- teltségi állapotunk, amelyet az a sötét biztosít, amely a minket nem látó vak jelenlété­nek közegéből adódik. Azért nem, mert a sötétben lelkiismeretünk feléled, a gondola­tok robbanásveszélyt sejtetnek, az érzelmek pedig veszélyes gyúlékonyságot árulva el, föllobbanhatnak... A Nagypapa kísérlete velünk nem csupán egy amorf eszmerend­szer számonkéréseiben realizálódik. Ennél sokkal több: önvizsgálatra kényszerítés, a megméretés eredményének teljes csődtudatában. így alakul át a Csiki által lazán kap­csolt három rész (a kirakat-lakás, a lakás-kirakat és a lakás-színtér) szerves egésszé, így válik ugyanannak a kísérletnek három egymást követő fázisává, ahol egyik fázis sem képzelhető el a megelőző eredményeinek birtoklása nélkül. A lazának tűnő szer­kezet emígyen az előadás egyik eszközévé válik. A mi előadásunkban annál is inkább, mert a Nagyapának kettős szerepet tulajdonítunk. Nem csupán elvontan, hanem konk­rétan is: a Nagypapa egy báb és egy hús-vér szereplő, egy fiatalember. így a Nagypapa mint eszme, a hullámgyűrűk törvénye szerint (minek értelmében a végleteken azonos és növekvő nagyságrendű a hullám) két végletben ölt testet: egy időben tőlünk távoli és egy időben hozzánk közeli végletben. (Mint élettelen agg és mint még nem érett ifjonc.) A Nagypapa tehát egyszemélyben nagypapa és unoka, s így két hiposztázisban, két generáció egyféleképpen megnyilvánuló igényeként fogja harapófogóba, vallatja életállapotáról a középkorú Férjet és Feleséget. Az Idegen, aki Csikinél is fiatalember (a mi elképzelésünkben egyidős nagypapa alteregójával) társ ebben a kísérletben. Kivéve Róbertét, I. Embert, a többi szereplő is a felnövekvő, társadalomba integrá­lódni kénytelen fiatalok közül kerül ki. Csupán generációs ellentét lenne ezek között a figurák között?! Korántsem. De —vé­lekedésünk szerint — ennek a feltételezett generációs ellentétnek a folyamatában tudjuk magunkhoz közel hozni a kísérlet tárgyát: önmagunk pillanatnyi világát. Csak így tudunk Csiki figurái mögé állni (és nem azonosulni velük), csak így tudunk mögéjük látni. Egy kis fabulával igyekszem közelebb hozni álláspontunkat:,,— Rút szürke, sem- mirevaló, élhetetlen, pimasz, nemtelen vagy — rikoltozza a papagáj a verébnek. — Gőgös, fennhéjázó, lusta, hivalkodó, utánzó, jött-ment vagy — csiribálja a papagáj­nak a veréb. A beszélgetés a macska gyomrában folyt le.” TARJÁN: A Nagypapa látni akar benneteket az áru körül forog. Áru, vevő, eladó — ezek a kulcsszavai; de — hasonlatosan a Végeladáshoz — nem elsősorban konkrét, inkább átvitt, jelképes értelemben. Miről szól az első felvonás? Andrzej Wajda filmjének címét kölcsönözve: „minden eladó”. A Férj és a Feleség, ezek a próbabábu-emberek kirakat­életet élnek, s mint környezetük minden egyes darabján, úgy rajtuk is ott függ a tábla: ELADÓ. Az áruvá lett ember: az elárult ember drámája az első felvonás, amelyben későn szakad ki a Férj tiltakozása: „Engem többé nem lehet megvásárolni. Hiába van rám írva. Mert én nem megyek. Tiltakozom ... Én nem vagyok eladó ... Tiltakozom!” Árulkodik a „többé” szócska: eddig el lehetett adni ezt az embert, tehát sorsával, esz­85

Next

/
Oldalképek
Tartalom